RockStation

Mindent tagad a pedofíliával és nemi erőszakkal megvádolt Lostprophets énekes

2013. június 04. - sunthatneversets

Ian Watkins.jpg

Nem kevesebb, mint huszonnégy vádpontban folyik büntetőeljárás a Lostprophets frontembere Ian Watkins ellen. A vádak nagyon súlyosak: az ügyészég álláspontja szerint Watkins kétszer is megerőszakolt egy egy év alatti csecsemőt, illetve más pedofil bűncselekmények elkövetésével is alaposan gyanúsítható.

Watkins kategorikusan tagadja az ellene felhozott vádakat, és tisztára szeretné mosni a nevét, de valószínűleg nem véletlen, hogy december óta előzetesben ül. A vádpontok között szerepel még, hogy az énekes hasonló tettek elkövetésére - melyek szerencsére nem valósultak meg - szövetkezett másokkal. A házkutatás során pedig számos pedofil fényképfelvételt találtak nála a nyomozók, melyek egy részét állítólag ő készítette. Számítógépén emellett állatpornó-felvételeket is találtak. Az énekes mellett egy 20 és egy 24 éves nő ellen is eljárás folyik az ügyben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr85343117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum