RockStation

A mosh nem egy tánc?: Boysetsfire, Gallows, Bane @ A38 Hajó, 2013.06.17.

2013. június 19. - Ernő Hellacopter

0boysetsfire2013_08.jpg

Imádom a nyarat! Végre úgy indul neki az ember az éccakának, hogy a leglengébb gönceit ölti magára, és éjfélkor is úgy tud a Hajó tatján létezni, hogy langy szellő simogatja az orcáját. Ez így teljesen rendben lenne egész évben, és a kétharmados többséggel ezt alkotmányba is lehetne foglaltatni. Most vagy soha! Örök nyarat a népnek!

0bane2013_12.jpg

Az időjárás kipipálva, nézzük a közönséget. Ismerős arcok mindenhol. Van értelme akkor is lemenni egy koncertre, ha ne adj Isten az ember be sem megy a terembe, akkor is remekül el lehet vegyülni, és megszorongatni a ritkán látott ismerősök kezét, iszogatni, és kibeszélni a világ dolgait. Ezt imádtam 15 éve is, és mai napig megnyugtat a tudat, hogy történjen bármi, a névsor általában hiánytalan. Főleg, ha olyan felhozatallal párosul, mint a hétfő esti, ahol egy örök favorit (Bane), egy első bálozó (Gallows), és egy post-hardcore alapvetés (Boysetsfire) is egyazon estén lép színpadra. A létszám be is váltotta a reményeket, nagyon szépen megtelt a Hajó, és a Bane korai kezdésére is felsorakozott a különítmény, hogy végigugrálja, mosholja és énekelje a programot Aaron Bedard-dal. A nyolcadik alkalommal nálunk vendégeskedő Bane-nek volt már alkalma ismerkedni a hajóval, de az akkori buli elég harmatosra sikeredett, így a tegnap este jó alkalom volt a javításra. A vélemények megoszlottak, én remekül szórakoztam, és a Count Me Out, Superhero, Swan Song még mindig képes táncra perdíteni. Ritkán mozdulok meg, de most nagyon jól esett.

0gallows2013_12.jpg

A Gallows fellépését sokan vártuk, nagyon időszerű volt már a felbukkanásuk. Sok zenekar bajban lenne egy olyan karizmatikus és szuggesztív énekes távozásakor, mint Frank Carter. A Grey Britain-nel nagyot robbantó banda előtt fel volt adva a lecke: Carter nélkül kell egy olyan lemezt írni, ami méltó folytatása lehet a 2009-es alapvetésnek. Wade McNeil személyében egy nem kevésbé extrovertált személyiséget sikerült elcsaklizniuk az Alexisonfire-től. A Gallows jött, látott, és győzött. Beindította a tömeget, belemászott az ember arcába, lüktetett és vastag fuckot mutatott ennek a béna és igénytelen világnak. Engem kilóra megvett, de a program kibaszottul kúrta volt. 35 perc ebből az őrületből bolhacsípés, csont a Buksinak. A hangzás az első 2 számtól eltekintve vastag volt és erőteljes, bár én egy plusz gitárost még el tudtam volna képzelni. Ezek az angol-kanadai agyonvarrt parasztok iszonyat jól mutattak a színpadon, a hardcore-punk színtér egyik kimagasló jelensége, akiket várunk vissza egy teljes bulival, mihamarabb!

0boysetsfire2013_11.jpg
Végignézve ezt a két intenzív, és kifejezetten jó koncertet, magamban kicsit lesajnáltam a Boysetsfire-t, hiszen zenéjükben sokkal több a dallam, a harmónia, és a középtempó, a közönséget pedig kifacsarta a két előbanda. Öngólnak tűnt, de tévedtem. A hatodszor hazánkba látogató Boysetsfire nagyon erős táborral rendelkezik, koncertjüket lelkesen asszisztálta végig a közönség. Én itt már el-el tűntem, egyre több időt töltöttem a teraszon ragadt barátaimmal, akik szintén nem éreztek motivációt szerves részévé válni a terem történéseinek. Nekem a hangzással volt bajom elsősorban, de maga a zenekar sem volt nagy kedvencem soha. Az új lemezük nagyon erős lett, mindenki dicséri, nekem többszöri hallgatás után sem mond sokat, de értem a reakciók miértjét. Roppant szimpatikus és true társaság a Boysetsfire, Nathan Grey pedig egyike a legjobb torkú énekesnek a színtéren. Bennem volt a vágy egy katartikus élményre, amikor  leomlik a fal köztem, és a Boysetsfire közt, de ez nem következett be. Viszont nekem az is nagy öröm, hogy aki szereti, maradéktalanul jól szórakozott, és egy nagyon tartalmas bulit láthatott tőlük. Sok barátom dicsérte őket a végén, egész biztosan igazuk volt. Talán a következő alkalommal meglesz a nagy áttörés, addig pedig lehet készülni a következő megmérettetésre. Ez az este nagyon patent volt, köszönet érte a szervezőknek! Sok-sok ilyet még! És örök nyarat!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT, TOVÁBBI KÉPEK ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr555366853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum