RockStation

Kész az utolsó Ministry album

2013. június 19. - sebiszabi

202.jpg

Idén év elején a Ministry bejelentette, hogy az 2013-ban megjelenő lemezük, a The Beer To Eternity lesz az utolsó. Hogy ez tényleg így lesz-e, azt majd meglátjuk, de nyilvánosságra hozták az új album borítóját, a megjelenés dátumát és még néhány dolgot. Ezek szerint a tizenharmadik lemez szeptember 6-án jelenik meg, továbbá van egy koncert DVD is a láthatáron a zenekartól. 

Az új lemez munkálataival tavaly decemberben végeztek, és lemez mindenese (producer, dalszerző, zeneszerző) természetesen Al Jourgensen volt . Mellette Mike Scaccia (aki a lemezfelvételek után sajnálatos módon három nappal a Rigor Mortis nevű bandája koncertjén összeesett és meghalt szívinfarktusban) és Sin Quirin gitárosok, Aaron Rossi dobos valamint Tony Campos basszer voltak jelen a dalok rögzítésénél. A PermaWar című szerzemény lesz az első, amit kislemez formájában hallhatunk majd július végén. A borító a hajtás után.

Továbbá megjelenik egy kétlemezes DVD videó is, a Enjoy the Quiet - Live At Wacken 2012, amelyet a zenekar utolsó nagy turnéjának egyik utolsó állomásán, a németországi Wacken's Open Air-en rögzítettek 75 000 rajongó előtt. A DVD-hez készült promó anyagot lent nézhetitek meg.

7313_583561711665107_488128812_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr615367950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum