RockStation

Annyi év után: BoySetsFire - While a Nation Sleeps (2013)

2013. június 21. - ZándokiA

bsf.jpgBoySetsFire 1994-es megalakulásával semmiképpen nem tekinthető a post-hardcore műfaj újdonságának. A műfaj követői számára szinte elkerülhetetlen alap zenekar, akik 2006 óta nem jelentkeztek nagylemezzel. Persze inaktivitásuknak megvan az oka, ezért is lepett meg ez a nagylemez 7 év elteltével. A csapat nem kockáztatott sokat, punk elemeket használva egy pörgős, dühös lemezt csinált. Hogy a BoySetsFire zenéje mennyire kimeríthető mind zeneileg, mind pedig a szövegvilágot tekintve azt hallgatás után el lehet eldönteni.

Első körben kissé meglepett a számok mennyisége. Elég nagy meglepetés lenne, ha 13 teljesen különböző szám kapna helyet a lemezen. De sajnos nem így lett. Ugyanis a lemezen többnyire két fajta dal található, a tiszta éneklős punkosabb, könnyedebb, illetve az igazi hardcore tételek. A számok sorrendjének köszönhetően egész változatosnak tűnik a lemez, egyetlen hibája, hogy kicsit sok, ezért  értelmetlen lenne  számonként végigvenni az albumot. A dalok közti „narráció” nekem kifejezetten tetszett, erőt adott a lemeznek, még ha egy-két közhely el is sült. 

bsf7.jpg

Az pedig kifejezetten jó megoldás, hogy a lírai lezáró dal végén visszatér a szöveg a lemez elejéről. Nathan Gray scream-jei nagyon erősek és agresszívek, én például végig vicsorítottam a kezdő Until Nothing Remains-hez hasonló tételeket. Viszont a tisztán énekelt refrének nincsenek minden esetben eltalálva, a Closure-t szinte kellemetlen volt hallgatni, de ellenpéldának itt is van az egyből utána következő Heads Will Roll, ami véleményem szerint a legjobban eltalált dal a While a Nation Sleeps-ről, még egy basszusfutamot is raktak az első refrén elé. Igaz a dalok nagy része hasonló, de az album mégsem ül le egy percig sem, mert szinte minden egyes slágerízű könnyed dal után Nathan leordítja a hallgatók fejét. A zenei tudásra nem érdemes kitérni igazán, hiszen a műfaj rendelkezik némi technikai korlátoltsággal. Szerencsére azért akadnak a legkevésbé sem sablon gitártémák, például a Far From Over-ben. A Wolves of babylon pedig egy tipikus hardcore punk szám, engem az Every Time I Die-ra emlékeztetett. Ami biztos, hogy a Boysetsfire a While A Nation Sleeps-et ugyanannak a közönségnek szánta, mint eddigi lemezeit, szövegei szinte örökké aktuálisak lesznek, ezért is hallgatják a mai napig zenéjüket. Hogy mennyire kimeríthető ez a zene talán kiderült, és hogy élőben milyen nagy ereje is van, azt legutóbb az A38 Hajón tapasztalhatta a hazai közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr655366309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum