Mikor először megkaptam a szegedi The Void zenekar új lemezének a linkjét, és belehallgattam első benyomásom az volt a zenéről, hogy "hátezkurvajó". Picit kukán is éreztem magam egy pillanatra, amiért nem ugrott be elsőre, hogy találkoztam már a zenéjükkel pár évvel korábban és nem egy új bandáról van szó. Hiszen az Unraveling már a harmadik nagylemezük a sorban a Word Untold és a Through Your Eyes után. Szóval ez a industrial/experimental death metál leves, amit a srácok összehoztak súlyos és kemény, mégis könnyen fogyaszthatóra sikerült.
A tíz dalt tartalmazó lemezen kilenc saját szerzemény és egy Bon Jovi feldolgozás (erre visszatérünk később) kapott helyett, ami nagyjából egy órányi játékidőt jelent. A gazdag billentyűs támogatás ad egy jókora pluszt a zenének, mégsem tolják szerencsére annyira előtérbe, hogy az a kemény riffek és bőgőfutamok kárára menne. Remek egyensúlyt sikerült találni a hangszerek között. Erre jön Nacsai Zsolt hangja, ami egyrészt nagyon jól fekszik a zenéhez, másrészt nem értem, hogyan jönnek ki ilyen hangok a csávóból.
Változatos és jó hangulatú dalok sorakoznak a lemezen, mindjárt a lemez elejéről a The Great Devourer Machine köszön be nagy lendülettel. Remek, sodrós az egész nóta, dallamos refrénnel, a végén pedig mély hörgésbe fulladás is tetszik. A következő, ami nagyon tetszik a Pit of Memories. Remekül lüktet az egész dal és a mélyen zúgó, fülbemászó refrén ismét nagyon a helyén van, ahogyan a gitárszóló is végén. A Rational Anthem elején hallható Moonspell (Sin/Pecado) nyúlással együtt ez is teljesen rendben van, ám talán egy picivel gyengébb, mint a korábban említettek. A lemez egyik legnagyobb találata a Below the Surface című szerzemény. Kissé vontatottan indul egy zongora kísérettel, de szépen építkezve, málházva érkezünk meg a dal csúcsához középtempós zakatolással és gazdag billentyűs támogatással. Itt került leginkább előtérbe a billentyű használata az egész lemezen, ez is hozzátesz ahhoz az érzéshez, hogy a dal akarja leszedni a hallgató fejét. A következő két dal már azért ezt a "hozzáállást" nem követi, itt igazán lendületes, a Disarm the Boogeyman esetében pedig igazán darabos ritmusok adják az alapot. Viszont érdemes szót ejteni az említett dalban kiállásról, egészen sokat dobott a dal hangulatán.
És akkor térjünk vissza a Bon Jolán cover dalhoz, amit a bevezőben említettem. Konkrétan a Livin' on a Prayer-rel tettek olyat a srácok, amit én az eredetiből nem igazán néztem ki. Az eredeti dalban is volt azért boogie, de ebben a verzióban igazán megindul az ember talpa alatt a talaj. A scream részek hatalmasat dobnak az összképen - ütős lett!
Összefoglalva az Unraveling nagyon el lett találva. Kellően izmos és kemény a hangzás, ahol kell a durvulás, ott meg is érkezik rendre, mégis a billentyűs futamok azért pont annyit puhítanak a hangulaton, hogy az ember gyomra könnyebben bevegye a srácok által elénk tolt zúzós metált. Tessék őket követni a facebookon és innen hallgatni a lemezt - sokszor!
