Amikor megtudtam, hogy a Down és a The Devil Wears Prada is megfordul idén a Hegyalján csak egy kérésem volt. Tegyék őket egy napra a kedves szervezők. Amikor megjelent a beosztás félve görgettem le az oldalon attól tartva, vajon melyik kedvencemről kell lemondanom, de mint kiderül kiderült egyikről SE! A hab a tortán pedig hogy felmerült egy interjú lehetősége a TDWP tagjaival. Életemben nem izgultam, így mint ekkor, azonban Mike és Chris készségesen válaszoltak minden kérdésemre. Tegyétek be az iTunes-ba a Dead Throne-t mert hosszú lesz!
Ez az első alkalom, hogy a zenekar Magyarországon játszik. Volt időtök esetleg körbe nézni és megkóstolni a helyi borokat?
Mike: Igen a buszunk beragadt a sárba kora reggel egy kerülő úton, ami alapvetően az erdő közepén van, szóval érdekes volt. Traktorokkal húztak ki minket.
Chris: Néhány földműves talált ránk.
Mike: Érdekes első alkalom! (nevet)
Beszéljünk az új albumról. Szeptember 17-én jelenik meg ugye?
Chris: Ha a lehető legkönnyebben szeretnék, rá válaszolni akkor azt mondanám, hogy másképp fog szólni, mint az előzőek. Az emberek a többi kiadványunkkal állítják majd szembe, és azt fogják mondani, igen ez hasonlít a Zombie EP-re vagy a Dead Throne-ra. Szóval durva lesz, de nem úgy hogy húzósabb (a heavier szó használata ötödjére!) vagy ilyesmi, sokkal inkább a következő lépés számunkra. Úgy fog szólni, mint a Prada de megpróbálunk súlyosabbak, kicsivel fogósabbak, lenni.
Hogyan áll neki dalokat írni a The Devil Wears Prada?
Chris: Mint minden zenekar mi is összeülünk a próbaterembe és ötletelünk, néhány dalt viszont a gépemen írok meg. Majd amikor befejezzük a demózást az egész újra felvételre kerül a producer segítségével, Mike pedig a szövegekért felel.
Játszotok egy új dalt, ami a Gloom címet kapta. Meséljetek erről!
Mike: Két új számot játszunk ezen a turnén. A Gloom az egyik, ami egy eléggé egyenes szám. Végül is van egy refrénszerű része, ami az intro, de azon kívül nagyon egyenes, csak jönnek egymás után a különböző témák. Szerintem azért működik élőben is, mert nem kell eleve ismerned, hogy elkapd a hangulatát. Groove-os, sötét... és jó játszani.
Amikor egy ilyen fesztiválon léptek fel és kevés az időtök hány dalt adtok elő általában?
Mike: Ezen a turnén javarészt a főzenekari pozíciót töltjük be így egy órát játszunk, valahol viszont csak egy felet. Megesik, hogy ki kell vennünk néhány dalt a programból. Négy albummal a hátunk mögött elég bonyolult, főleg hogy úton az ötödik és még ott az EP is.
Melyik dalokat szeretitek a legjobban élőben előadni?
Mike: Amikor új dal kerül terítékre az mindig nagyon izgalmas, most például a Gloom vagy a Martyrs. Kedvelem még a Chicago-t is.
Chris: Általában az új témákat szeretem játszani különösen a Martyrs-t. Amúgy pedig a Zombie dalokat!
Mit gondoltok a mai metalcore színtérről?
Mike: Én nem követem ezt annyira, ő több ilyesmit hallgat, én meg inkább... olyan power metal-féle dolgokat. meg post-hardcore-t, meg screamo-t, amik nagyban elő is fognak jönni az új albumon, ez az érzelmesebb oldal. számomra az egész lemez arról szól, hogy megpróbáltam ezt a fajta valódiságot, természetességet a metalcore-ba építeni, mert úgy érzem, hogy a metalcore nagy része túl steril.
Chris: Azért játszom metalcore zenekarban, mert az akkori színtér képviselőit szerettem, a mostaniakat már egyáltalán nem. Amikor meghallgattam egy bandát arra gondoltam ez, meg hogy jutott eszükbe? Ebből pedig inspirációt merítettem, ellentétben a mostani csapatokkal, akikről az jut eszembe: Komolyan gondolják, hogy ez jó?
Gondolkodtatok már a Zombie EP folytatásán?
Chris: Nem igazán. Épp Európában mászkáltunk, eléggé untuk magunkat, és valaki felvetette, hogy miért nem csinálnunk egy cd-t zombikról? Beszélgettünk más dolgokról is, amikről írhatnánk, de csak poén szintjén. Szóval nincs tervbe véve a folytatás az viszont mindenképp érdekes lenne, ha egyszer megcsinálnánk.
Hogyan ütitek el az időt az utazások alatt?
Mike: Videó játékok, könyvek, TV, sport ilyesmi.
Chris: Szintén.
Melyik volt az első koncert, amire elmentetek?
Mike: Incubus.
Chris: Disturbed és Chevelle.
Milyen zenéket hallgattok mostanában?
Mike: Mindent, ami szomorú, szeretem a szomorú zenéket. Az mindegy hogy gyors, lassú, durva, vagy épp „csendes” csak szomorú legyen.
Chris: Én sokkal inkább az instrumentális zenéket kedvelem.
Melyik előadók vannak jelenleg a telefonjaitokon?
Mike: Nick Cave szinte mindig, és van egy Pissed Jeans nevű hardcore punk zenekar, akiket mostanság sokat hallgatok.
Hogyan ismertétek meg egymást?
Mike: Chris-el egy autóvezetői suliban találkoztam először. Egy városban nőttünk fel, nem is laktunk egymástól túl messze, így elkezdtünk eljárogatni a helyi koncertekre.
Chris: Nagyon sok bulin ott voltunk, szinte mindenkit ismertünk a színtéren. Az emberek aztán elkezdték otthagyni a saját zenekaraikat, amikor megtudták, hogy Mike és én új formációt alapítunk. Egyfajta helyi „all star team” voltunk akkoriban.
Mi inspirált titeket arra, hogy ezt a fajta zenét játsszátok?
Mike: Mindannyian ugyanonnan jöttünk, olyan értelemben, hogy amíg felnőttünk, mindig a legsúlyosabb zenéket hallgattuk, amit csak találtunk. Ez még az internet hajnalán volt, így a különböző rock- aztán metal rádiókból ismertük meg a zenekarokat, a Slipknot-ot meg az ilyesmiket, és egyre csak még keményebb dolgokat akartunk, aminek az lett a vége, hogy mi magunk is elkezdtük ezt játszani. Ez a fajta agresszív zene nekem mindig is olyan közvetlen és lényegre törő volt, és amikor fiatalon nem találtam a helyem és ki voltam közösítve, nagyon magaménak éreztem, így kerültem bele ebbe az egészbe. A mostani kemény zenékkel is hasonló a helyzet, még mindig gyorsak, egy kicsit sekélyesek, de legalább nem kell rajtuk túl sokat gondolkodni. Bizonyos szempontból még mindig megtalálom bennük a számításom, még ha nem is teljesen ugyanaz már a dolog, mint amikor elkezdtem ilyesmiket hallgatni.
Chris: Ahogy Mike is mondta, fiatalon… már a középiskola előtt is, minél keményebb volt valami, annál jobban bírtam. A Linkin Park volt akkoriban a legdurvább banda, amit ismertem, majd ráakadtam a Mudvayne-re, ami húzósabb volt, mint az LP, aztán jött az As I Lay Dying és a Norma Jean, amikhez foghatót még csak nem is hallottam előtte. Ezután elkezdtem olyan emberekkel lógni, akik ezt a fajta zenét szerették, meg zenekaros pólókat hordtak. Ugyanazt szeretem a kemény zenében, mint Mike, hogy nem kell rajta gondolkodni, egyszerűen csak felpörget. Nem kellett szomorúnak vagy dühösnek lennem, amikor a szobámban Limp Bizkit-et hallgattam, mégis teljesen felvillanyozott, és ezt semmi más fajta zene nem váltja ki belőlem. Ezt az érzést próbáljuk „újra teremteni” manapság.
Végezetül pedig szeretném, ha felsorolnátok a 3 kedvenc lemezeteket!
Mike: A Joy Divison-től az Unknown Pleasures,a Converge-től a You Fail Me, és a Pass the Flask a Bleed-től.
Chris: Az It Dies Today-től a The Caitiff Choir, az Underoath-tól a Define The Great Line és a Youth Lagoon-tól a The Year of Hibernation.
A fordításban lévő segédletért köszönet, DOLG (A.P.)-nak, és Yippi Cola-nak a lehetőségért pedig Bucsai Tímeának és Szalkai Eszternek!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT