RockStation

Újult erővel nyomul a Cherry Bomb!

2013. július 18. - sunthatneversets

cherry_2013_nyár.jpg

Egyből feltűnhet annak, aki a nyár második felében belefut valamelyik Cherry Bomb koncertbe, hogy változás történt dobos poszton: Joubert Flóra 3 és fél év közös munka után kilépett zenekarból. A már meglévő bulikon Tiszai Vivi segíti ki a lányokat, akit legtöbben a Fonogram díjas Ozone Mamából ismerhetnek! Senkinek sem kell félni, hogy a csapat esetleg veszít lendületéből, Vivi temperamentumos játékából kiindulva, még “tökösebb” rocknroll show várható a bandától!

Magyarország egyetlen csak csajokból álló cover zenekara az elmúlt három évben nem csak a budapesti klubokat hódította meg, végig járta Magyarország legtöbb zenei fesztiválját és rendszeres fellépője a hazai motoros találkozóknak is. Sikkes rocknroll party-juk a rock történet nagy slágerei mellett olyan mainstream előadók rockosított dalait is tartalmazza, mint Britney Spears, Pink vagy éppen Christina Aguilera, plusz pikantériát adva a produkciónak.

Július 19-én az El Grande Rock Tribute Festival keretén belül debütál a csajok műsora Tiszai Vivivel. Erre az alkalomra legütősebb feldolgozásaikkal készülnek; Audioslave, Mötley Crüe, Danko Jones, T.Rex, Backyard Babies…csak pár név a személyes kedvencek közül. A Cherry Bomb-on kívül többek között Foo Fighters, AC/DC, Kyuss, Paradise Lost, Nightwish és Katatonia tribute bandák is fellépnek aznap este a Dürer Kert Kis- és Nagytermében. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr715412482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum