RockStation

Francia csapás a Balatonra: Gojira @ Rock Beach Fesztivál, 2013.07.27.

2013. július 28. - sunthatneversets

goj17.jpg

Ma már viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hazai koncertszervezők hiánypótlás gyanánt olyan előadót csábítanak az országba, akiket egyként vár a hazai rockersereg. Tegnap a Balatonszemesen rendezett Rock Beach Fesztiválon azonban a ritka kivételek egyikének lehetett szem és fültanúja az, aki ott volt. A francia Gojira ugyanis még sohasem járt nálunk.

Ha az utóbbi években történt valami jó a nemzetközi keményzenei életben, akkor azok közé a pillanatok közé mindenképpen beletartozik a Gojira felbukkanása és relatív sikere. A tavaly nyáron L’Enfant Sauvage címmel ötödik lemezét megjelentető banda kétségtelenül felírta magát a nemzetközi metáltérképre brutális, letaglózó, de mégis érzelmektől túlcsorduló zenéjével.

goj05.jpg

Aki már látta őket élőben ezelőtt, annak felesleges ecsetelni, hogy mit is várhat valaki egy Gojira-koncerttől, mégis minden alkalommal csak felsőfokon lehet beszélni róluk utána. A négytagú gall brigád nyári Európa turnéjának második etapját kezdte tegnap egy kis fesztiválon, mégis biztos vagyok benne, hogy pár nap múlva a műfaj szentélyében a Wackenen sem tudják jobban odatenni magukat.

goj10.jpgAz új album nyitódalával az Explosia-val robbant színpadra a csapat, hogy aztán valamivel több, mint egy órában csapást mérjen a Balatonra. Tökéletesen szólak, olyan súllyal, hogy az embereket egyszerűen letaglózták és törzsből hajló masszát csináltak belőlük. A Gojira nagy erőssége, hogy mérhetetlen precizitással adják vissza a lemezre játszottakat, de élőben még nagyobb a prés, a zene egyszerűen a bőr alá fészkeli magát, lerág belülről és kiköp.  

Amit és ahogy ez a négyes játszik élőben arra csak felsőfokú jelzőket lehet találni, Mario Duplantier dobos pedig valami egészen másik ligában játszik, mint napjaink metáldobosainak zöme. Testvére Joe és Christian Andreu úgy betonoztak, hogy az bármelyik építészbrigádnak becsületére vált volna, Jean-Michel Labadie pedig akkorákat pörgött a bárdjával, hogy féltem előbb-utóbb valakinek baja esik. Flying Whales, L'Enfant Sauvage, Toxic Garbage Island, Oroborus, zárásnak pedig The Gift of Guilt. Ha még a The Art Of Dyingot és a The Axe-t eljátszották volna, örömünkben talán bele is hugyozunk a Balatonba. Nem játszották, talán majd legközelebb, augusztus 31-én az A38 Hajón. A Fesztiválról szóló beszámolónkat jövő hét elején olvashatjátok majd.

goj06.jpg

Ezt játszotta a Gojira:

Explosia
Flying Whales
Backbone
Love
L'Enfant Sauvage
Toxic Garbage Island
Connected
Remembrance
The Heaviest Matter of the Universe
Wisdom Comes
Oroborus

Vacuity
The Gift of Guilt

goj14.jpg

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr845429544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum