A FEZEN második napjától egy kicsivel többet vártam. Mármint nem előzetesen. Az teljesen rendben volt. Dragonforce, Fear Factory és Ákos egy este a Nagyszínpadon a többi helyszínről nem is szólva. Nem is volt más dolgom a mai napra, minthogy szépen rápihenjek az estére és élvezzem a koncerteket. Na, a rápihenés részével nem is volt gond. Délután egy kis strandolás egy kis Deep Purple múzeum. Hogy a fürdőzést dél és három óra közé időzítettem, utólag nem tűnik okos dolognak, de akkor úgy gondoltam, hogy egy kis Nap nem árthat. De. A Nap győzött. Ezt késő délután már kezdtem érezni...
De ne szaladjunk annyira előre, mert meg kell említeni Regényi Tibor sopronhorpácsi úriember nevét, aki elképesztő Deep Purple relikviagyűjteménnyel rendelkezik. A csapat megalakulása óta időt és pénzt (nagyon sok pénzt) nem sajnálva még a "átkosban" a Vasfüggöny mögül kezdte összeszedegetni ezeket a kincseket. Bakelitlemezek, CD-gyűjtemények, szerzői kiadások, poszterek, Ian Paice által dedikált dobverők, Jon Lord dedikálta gitár és még sorolhatnánk. Konkrétan Tibi bácsi teljes vagyona itt figyelt a kiállításon. Külön jófejség a FEZEN szervezők részéről, hogy az öreg rockert megdobták egy VIP jeggyel és fizetik a szállását erre a pár napra itt Fehérváron. A backstage-ba sajnos nem tud bemenni, de igazából senki más sem nagyon, a Deep Purple nem ad interjút.
Szóval a délutáni program a FEZEN Csarnokban kezdődött a Wackorral, előtte egy dupla töltet sörrel, mert oltári hőség volt kint is, bent is. Néhány számot hallgattam meg tőlük, életművük kompletten maradt ki nekem, sajnos nem is hagytak nyomot. Így nem értem oda a múltidézős Pokolgépre a Media Markt sátorba, pedig állítólag jó volt.
Fél hétkor érkeztek a Nagyszínpadra a londoni power/speed metal fenegyerekek, a Dragonforce. Mondjuk a speed metal rájuk degradálóan hat: szuperszonikus sebességen közlekednek a dalok náluk. Pár éve volt egy időszakom, amikor az első négy lemezüket széthallgattam, de amikor ZP-t (az énekest) kirúgták és jött a helyre Marc Hudson, őt és erőtlennek és gyengének éreztem. Annyira azért nem volt igazam...Jól beilleszkedett a bandába, immáron két éve és színpad is nagyon jól áll neki. Folyamatosan kommunikált a közönséggel (jó volt benne nyalás is: "mióta a Dragonforce-szal játszom, a FEZEN volt a legjobb bulim...", elővett egy papírkát és magyarul mondogatott dolgokat), nagyon jól állt neki, jól jöttek ki a kis poénok, imádták őket. Igazából én azért voltam kíváncsi a DF-ra, mert nem hittem el, hogy azokat a szólókat élőben is úgy nyomják, mint a lemezen - és kerestem, hol a trükk. Van nem találtam, vagy nincs. Elképesztő, amit Herman Li és a szintén ugyanabban a betegségben szenvedő kollégája (kb. hiperaktívak), Sam Totman művel. A játékukról külön részt kellene szentelni a Discovery Time Warp sorozatában. Amúgy nagyon jópofák voltak és végighülyéskedték az egész koncertet, már amikor lassult a tempó. Ezt azt jelentette, hogy egy közönséges speed metal tempójára vettek vissza. Ugráltak, röpködtek, dobálták a gitárokat, grimaszoltak mindenféle showelem volt itt. Nem lehetett őket otthagyni. Végig is ugráltam azt a másfél órát az első sorokban. Aztán egy hosszabb szünet következett.
Ezt a Fear Factory-nek "köszönhetjük". A kiíráshoz képest már vagy fél órája csúsztak, de még szereltek a színpadon, szögmérővel és logarléccel keresték meg mindennek a pontos helyét. Viszont utánuk ugye következett még egy fellépő, ezért ki lehet matekozni, hogy konkrétan nem játszottak egy órát sem. A teljes setlist nincsen meg a fejemben, de nem egy korábbit nyomtak, az tuti és ez jó pont. A Powershifter, a What Will Become?, az Archetype, a Replica, az Edgecrusher, a Demanufacture biztosan voltak. Az első pár szám talán egy kicsit halkan is szólt, de megjött szépen a volume is. A hangszerelésre nem lehet panasz. Keményen és pontosan szóltak, a vége felé már komolyan fájt. DE! Hogy a tiszta énektémáknál Burton C. Bell mi a jó büdös tetves f"+%t művelt, főleg az elején?! Én ezt nem értem! Tudom én, hogy stúdióban azt csinálnak, amit akarnak, de élőben ez kiábrándító! A koncert második fele azért már alakult, főleg hogy a közönség is besegített énekelni... Ráadás nem volt, tíz nulla-nullakor stop, csá és szétszerelték a színpadot. Hm. Ennyi jutott nekünk. Ennek ellenére rohadt jó volt őket látni, bár maradt bennem egy jó adag rossz érzés az idő rövidsége és Bell hangja miatt. Pozitív volt viszont a hatalmas tömeg, akik kíváncsiak voltak a metáltörténeti jelentőséggel bíró zenekarra.
Az elektronikus zenei szettel érkező Ákos koncertjéhez nem volt ma humorérzékem, de amennyit hallottam és láttam belőle a hangzás és színpadi show kiemelkedő volt.
Az is vitathatatlan, hogy többen voltak ma az Ákos koncerten, mint tegnap Tankcsapdán, kb. másfélszer - úgy ránézésre - de lehet, hogy még többen voltak.
FEZEN Csarnokban, amikor odaértem, a Hétköznapi Csalódások éppen egy a jelenlegi miniszterelnökünkre kihegyezett nótával igyekezett észt osztani. Nem vagyok egyik színnek sem hívője, de mára ez már nagy falatnak bizonyult...léptem is.
