A július végén lezajlott budapesti Anthrax buliról már olvashattatok ITT egy kellően részletes és alapos beszámolót. Mi azonban nem értük be ezzel, mert abban a privilégiumban volt részünk, hogy a koncert előtt személyesen is találkozhattunk a tengerentúli thrash metal nagy négyeséhez tartozó zenekar tagjaival. Az ötös, nem kevés viszontagság után, éppen a 2010-es Big Four koncertsorozattal kezdte meg a jelenlegi, a zseniális Worship Music lemezzel és folyamatos turnézással övezett diadalmenetét (ráadásul egy gitáros híján az 1985 és 1991 közötti felállásban – más kérdés, hogy Charlie Benante dobos ezúttal sem jutott át Európába...) és ha már sikerült visszahozniuk a patinás nevet a köztudatba, a továbbiakban is tartani igyekeznek majd az iramot, hiszen az év hátrelévő részében a tervek szerint máris a következő albumon fognak dolgozni. A színfalak mögött a kipihent Joey Bellandonna énekes és a kissé feszült, de azért közlékeny Scott Ian gitáros fogadott bennünket. Elsősorban ezt a három esztendőnyi időszakot próbáltuk áttekinteni velük.
Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. Életem első Anthrax koncertje, egyben az Anthrax első magyarországi fellépése még 1996-ban volt, szintén itt Budapesten. Akkor Scott azt mondta két szám között, hogy már évekkel ezelőtt el kellett volna jönnie a bandának. Azóta is megfordultatok nálunk jó párszor...
Scott: Emlékszem arra a koncertre, különösen mert a felszerelésünk igen komoly késésben volt. A kamion, benne a Life Of Agony cuccával és a miénkkel, pont időben ért oda ahhoz, hogy lenyomhassuk a bulit. Már magunk sem hittünk benne és úgy gondoltuk, le kell mondanunk a fellépést. Elég idegesek is voltunk emiatt. Aztán játszottunk a Szigeten is... Budapesten volt alkalmam sétálni párszor és jó helynek találom. Nem mondanám, hogy lenne bármilyen különleges kötődésem Budapesthez, de mindig várom, hogy eljussak ide, mert szép hely.
Joey: Én a 2005-ös bulira emlékszem, kint a pusztaságban (Mezőtúron; ekkor már ismét Joey énekelt a csapatban – a szerk.). Iszonyatos esőt fogtunk ki és csupa sár volt minden, de maga a koncert nagyszerűen alakult.
A Worship Music album két éve jelent meg, azóta pedig folyamatosan koncerteztek. Még előtte a Big Fourral futottatok igen jó köröket, aztán játszottatok a Motörheaddel, most meg hol az Iron Maidennel, hol önállóan... Ennek a két éves körnek a végére kétszázöt bulin lesztek túl!
Joey: Így van. Az pedig jó sok fellépés, nemde? Igen kemény munka van emögött és végtelenül boldogok vagyunk, hogy ennyit turnézhatunk. A rajongóknak is örvendetes, hogy a lehető legtöbbet láthatnak bennünket, meg a zenekarnak is jó, mert nagyon-nagyon feszesen játszunk együtt. Az ilyesmi rengeteg gyakorlással ér fel.
Elmondható, hogy a Big Four bulikkal jött újra lendületbe az Anthrax?
Scott: Igen, ebben szerintem is nagy szerepük volt a Big Four buliknak, bár több tényező együttállásáról van szó: a Big Four, aztán lemezünk, amely a világ minden táján bejött az embereknek... Úgy tűnik, tényleg tetszik nekik az album, ha már két éve turnézunk vele... És tegyük hozzá, hogy élőben nagyon odatesszük ám magunkat! Mindezek a tényezők újra a megfelelő időben adódtak össze a zenekar életében és lendületbe is hoztak bennünket.
Scott, te az Anthrax koncertjei közé egy önálló spoken word körutat is be tudtál iktatni. Az előadás-sorozat Speaking Words címmel futott. Hogyan sikerült?
Scott: Nagyszerűen. Nekem mindig van mit mondanom. De tényleg óriási volt, jól szórakoztam. Teljesen más jellegű kihívást jelentett számomra, nem is tudtam, mit várjak tőle. De nagyon élveztem, hogy egyedül kell kiállnom és levinnem a show-t. Most szombaton Németországban, Wackenben újabb előadásom lesz. Egy órát töltök majd a színpadon és ez lesz az első olyan alkalom, amikor alapvetően nem angol anyanyelvű közönség előtt állok, bár akik ott lesznek majd abban a sátorban, vélhetően beszélnek valamennyit angolul. Vannak barátim a szervezők között és ők mondták, hogy Wackenben a közönségnek talán csak a negyede német, a világ minden tájáról jönnek emberek. Szóval feltételezem, sokan fogják érteni, amit mondok. (Mire az interjú napvilágot lát, a fesztivál és a szóban forgó előadás is lezajlott már – a szerk.)
Milyen hallgatóságod volt eddig? Metalos arcok jöttek vagy a színtéren kívülről is csapódtak hozzájuk emberek?
Scott: Nem tudom, nem kérdeztem végig őket...
És miből áll egy ilyen show? Turnésztorik füzére?
Scott: Nem kimondottan. Inkább a saját személyes tapasztalataimról beszélek. Persze a zenekar is része ennek, de nem a turnésztorikról szól a dolog.
Joey, te láttad már Scottnak ezt az előadását?
Joey: Igen, Ausztráliában. Érdekes volt őt olyan dolgokról hallani, amelyekről akár én is tudhattam. Meg olyanokról is, amelyekről nem. Mivel ismerem őt, nekem nyilván másféle élményt adott, mint azoknak, akik sosem találkoztak vele és nem hallották beszélni.
Scott, a közelmúltban a Kerrang! Magazin díját adtad át az Iron Maidennek. Velük régebben is turnéztatok és idén is vannak közös koncertjeitek, ráadásul az ő zenéjükön nőttetek fel...
Scott: Az Iron Maiden nekem hatalmas inspiráló erő. Akárcsak a lehetőség, hogy díjat adhattam át nekik. Ha valaki a 80-as évek óta játssza a metalt és azt állítja, hogy az Iron Maiden nem volt rá hatással, akkor hazudik!
Joey, hogyan foglalnád össze a visszatérésed óta eltelt éveket, a lemez készítését és az utóbbi, koncertekkel teli két esztendőt?
Joey: Úgy gondolom, mindannyian elég jól kijövünk egymással a zenekarban. Igen nagy gondot fordítunk a dalokra, a bulikra, meg az üzleti oldalra is. Sikerült úgy alakítanunk a dolgainkat, ahogy az hozzánk a legjobban illik és ahogy az érdekeinknek a legjobban megfelel. A lemez meg valami fantasztikus lett! Óriási, hogy ennyi idő után képesek voltunk ilyen albumot elkészíteni! Önmagamhoz képest elég gyorsan dolgoztam. Volt, hogy egy nap alatt két dallal is végeztem. Van olyan nóta, amellyel három óra alatt megvoltam. Szóval rendesen belehúztam a felvételeknél!.. Nagyon élveztem, hogy ilyen gördülékenyen folyt a meló. Csak mi voltunk ott ketten Jay Ruston producerrel, a bandából senki. Így kellően tudtunk összpontosítani, senki és semmi nem vonta el a figyelmünket a munkáról. Tök jó volt!
Az album nem csak csodálatos, de sikeres is lett...
Joey: Az ilyesmit sosem láthatja előre az ember. Szeretem a lemezt és úgy gondolom, a tőlem telhető legjobbat nyújtottam rajta, de azt nem tudhattam előre, hogyan fogadják majd az emberek. Én elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, azt viszont nem is sejthettem, milyen lesz a végeredmény, mert az anyag még – mondjuk így – alakulóban volt. Rengeteg témát vettünk és írtunk újra, én pedig csak a dalok vázát kaptam meg és fogalmam sem volt, hogy mi fog majd az egészből kisülni. Csupán annyit tudtam, hogy a lehető legjobbat fogom magamból kihozni annak érdekében, hogy egy óriási lemez készülhessen. Amint azonban nekiláttam a feléneklésnek, rögtön megdöbbentett, mennyire jól megírt számokkal van dolgom. Legalábbis ének szempontjából. Egyes dalok jobban passzolnak a hangfekvésemhez, kényelmesebbek a tempóik, kerekebb a felépítésük. Amióta kikerültem a bandából, kicsit másképp, ének-centrikusabban írják a srácok a nótákat. Több teret adnak az éneknek. Azelőtt a tempók roppant gyorsak voltak, a szövegek meg sűrűek. Nem mintha régen nem teljesítettem volna jól, de sokkal nehezebben ment, mondjuk egy In The Endhez képest, amely valamivel lassabb. A munkafolyamatba csak később csatlakoztam be és, mint említettem, úgy dolgoztam, hogy nem lógtak a nyakamon a többiek, így aztán több időm volt és nagyobb szabadságot is élveztem. A felvételeket aztán még a nap végén elküldtem a srácoknak e-mailben azzal, hogy ha szerintük jó lesz úgy a dal, akkor léphetünk tovább. Mire ők: „Fasza! Csinálhatod a következőt!” Nekem így lényegesen egyszerűbb volt.
Idén újbóli kiadásra került a Worship Music (önmagában ez is sokat elmond a sikeréről), méghozzá dupla lemezes változatban. A második korongra az Anthems EP került fel.
Joey: Azért ettől ez még egy önálló EP. Éppen olyan kedvünkben voltunk, hogy ilyen feldolgozás-anyagot készítsünk. Ki ne csinálna olykor feldolgozásokat? Volt néhány ötletünk, aztán jöttek további dalok is ezekhez. Így kerekedett ki az EP. Egyes dalok mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszanak, hiszen mindannyian hallgatjuk ezeket a bandákat. Nekem lett volna még vagy száz javaslatom. Feldolgozhattunk volna Queent, The Who-t vagy Zappát is... Eredetileg egy teljes albumot akartunk kihozni, talán lesz is még alkalmunk rá. Ezek olyan 70-es és 80-as évekbeli nóták, amelyeket mindannyian szeretünk. Viszont az a különleges az egészben, hogy nem sokan képesek úgy, Anthrax-esen eljátszani ezeket, ahogy mi tettük.
Ráadásul jórészt – mondjuk a Journey vagy a Boston esetében – nem a legnyilvánvalóbb, legismertebb dalokat választottátok.
Joey: Igen, hanyagoltuk a Don't Stop Believinget és a More Than A Feelinget... De jól is van ez így. A Cheap Tricktől sem mindenki ismeri a Big Eyes-t, még én is megfeledkeztem róla egy időre... A Rushtól az Anthem Charlie ötlete volt, a Journey dalt meg én vetettem föl neki. A Bostontól a Smokin'-t Scott javasolta. A Jailbreaket (Thin Lizzy) már korábban is nyomtuk, a TNT-t (AC/DC) pedig otthon is játsszuk a feldolgozás-bandámmal. Abban a csapatban dobolok és énekelek is. Tolunk mindenfélét: Rusht, Zeppelint, Bad Company-t, Foreignert, Bostont, Deep Purple-t, Pink Floydot... Amikor az Anthrax-nek épp nincs semmi dolga, akkor csinálom azt.
Charlie-ra kimondottan rossz idők járnak, mert nem ez az első turnétok az utóbbi időben, amelyet kénytelen kihagyni. Mit lehet tudni róla? Rendeződni látszanak a dolgai?
Joey: Minden rendben van nála, csak a csuklóját kellett műteni. Most gyógyulgat. Ilyen az élet: egyszer fent, egyszer lent... John (Dette) elég jól bevált nálunk. Gyilkos dobos és jó arc.
Elképzelhető, hogy állandósítjátok majd Jonathan Donais gitárost?
Scott: Ő már február óta itt van köztünk, úgyhogy annyit bizton mondhatok, átment a vizsgán!..
Az utóbbi albumaitok producere az ex-gitárosotok, Rob Caggiano volt. Fogtok még együtt dolgozni vele?
Scott: Legutóbb a Worship Musicon teljesen elégedettek voltunk Jay Rustonnal, aki a lemezt keverte és énekproducerként is dolgozott. Az Anthems felvételeiből szintén alaposan kivette a részét. Az a tervünk, hogy a következő lemezt már teljes egészében vele fogjuk készíteni. Szóval Jay Ruston lesz a producer és a keverést is ő végzi majd.
Vannak is már ötleteitek a következő albumhoz?
Joey: Egy-két témánk van, de még nem ültünk össze alakítgatni ezeket. Nemsokára, ha majd vége lesz a turnézásnak, nekilátunk.
Scott: Komplett témák nincsenek. Bárcsak lennének!.. Egy nótát dolgoztunk ki, mert tavaly decemberben, amikor legutóbb turnéztunk Európában, kaptunk egy felkérést a The Walking Dead sorozat készítőitől. Két-három napon át baromi keményen dolgoztunk rajta, az éneket egy berlini stúdióban vettük fel hozzá, majd átdobtuk Jaynek Los Angelesbe, hogy keverje meg. Biztosak voltunk benne, hogy a stábnak tetszeni fog a nóta. Tetszett is nekik, de végül mégsem használták fel! Kicsit csalódottak is voltunk emiatt. Viszont legalább van egy 85%-ig kész számunk. Lesz még vele egy kevés meló, amíg elég erős lesz ahhoz, hogy lemezre kerüljön, de kezdetnek jó. Ezen kívül van még egy-két ötletünk, amelyeken dolgozunk. Az Államokban ér véget a turné szeptemberben, utána pedig maximálisan a következő lemez megírására összpontosítunk majd. Nem tartunk pihenőt, mert úgy tervezzük, hogy jövő év júniusáig meg fog jelenni az új album.
Ha már szóba került a The Walking Dead, egy időben nagy álmotok volt, hogy a Simpson családban szerepeljen a zenekar...
Scott: Abból nem lett semmi. Nagyon régóta szerettünk volna szerepelni benne, így kerültünk az Egy rém rendes családba. Úgy kötöttünk ki ott, hogy a Simpson családba próbáltunk bejutni, mivel a két sorozat ugyanannál a televíziós társaságnál fut, pontosabban az Egy rém rendes család már csak futott. A cégnél valaki tudta, hogy szeretnénk bekerülni a Simpson családba és kitalálták, hogy az Egy rém rendes család egyik epizódjába kellene egy zenekar. Így jutottunk be oda. A Simpson családba viszont azóta sem sikerült. De még mindig csinálják, úgyhogy egyszer talán összejön...
A mai sorozatok közül van olyan, amelyben szívesen szerepelnétek?
Scott: Á, nincs. A zenénk úgysem illene ezek többségéhez. Azt hiszem, még a The Walking Deadbe lett volna a legtöbb esélyünk bejutni, mert annak az egyik szereplője szereti a heavy metalt. A Motörheadnek egy számát fel is használták, úgyhogy egy szavam sem lehet, tök jó!.. De még ha egy sorozatnak valamelyik szereplője hallgatja is ezt a zenét, az nem jelenti azt, hogy hallani fogsz benne ilyesmit.
