A Danny Worsnop vezette Asking Alexandria tagjai már a megalakulásuk évében elhatározták, hogy ők bizony széllel szemben fognak pisálni. A Stand Up and Scream „tökéletes” példája a mai napig annak hogyan ne „írjunk” dalokat. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere, túlzott elektronika, pofátlan autotune használat, unalomig ismételt breakdown-ok. A két évvel később megjelent Reckless & Rentless minimális fejlődést mutatott az elődhöz képest azonban ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy a scene tini lányokon és fiúkon kívül komolyan vegye őket bárki is.

A siker így sem maradt el azonban ők is rájöttek, hogyha így folytatják a pályafutásuk igen csak rövidéletű lesz annak köszönhetően, hogy manapság sorra dobják be a törülközőt az „electrocore”-nak csúfolt csapatok. Nem tanultak meg zenélni, azonban írtak egy olyan albumot a From Death To Destiny képében, amire az ember „szívesen” csettint, ha az Asking Alexandriáról van szó. A falusi techno effekteket elfelejthetjük, csak úgy, mint azokat az autotune refréneket amiknek Danny még csak a közelében sem járt a fellépések alkalmával. Sajnos a gagyi breakdown-ok nem tűntek el egy az egyben azonban a maradék helyet sikerült stadion rock-al kitölteni ami, akár az új irány is lehet a következő korongnál. A The World Alive-ból ismert elektronika, azonban igyekszik elfedni azt a tényt, hogy a gitárosok bizony nem sokat molyoltak a témáikon. A feladat tehát Worsnop-ra hárult, aki becsületes módon helytállt és, élete legjobb teljesítményét hozza ezen a kiadványon. Még soha nem énekelt ilyen jól és üvöltött ennyire keveset. (Ha kérhetnék a következőre még kevesebb üvöltést!) Vannak slágerek „dögivel” Moving On, a klippel megtámogatott The Death Of Me, vagy éppenséggel a White Line Fever. Vannak azonban kivételek, mint a The Road pl ami akár egy sorral fentebb is helyet kaphatott volna ha Danny nem épp azon siránkozik hogy ő bizony haza akar menni és a saját ágyában aludni, a közepén lévő erőltetett breakdown pedig csak hab a képzeletbeli tortán.

Az a bizonyos nagybetűs lemez még mindig „bennük” van, azonban a From Death To Destiny bebizonyította, hogy jó úton haladnak afelé hogy megírják, és ne a Sumerian Records fekete bárányaiként tekintsünk rájuk.