A Turisas nem second hand ruhakereskedésben (turkálóban) lelt ragadozó madár. A finn mitológiában egy tengeri szörny, „mellékállásban” ő a háború istene. A róla elnevezett zenekar pedig saját bevallása szerint „battle metalt”; harci metált tol. Szerintünk viszont ez folk metal, némi szimfonikus és death körítéssel.
Északi (állítólagos) rokonaink 2013-as 2013 című albumukra új, az eddigieknél kísérletezőbb hangvételt ígértek. Hát nézzük! Illetve: halljuk!
Az első két dal - For you own God, Ten More Miles – hangulatilag annyit tesz, mint a Jesus Christ Superstar rockopera death metallal és jazzel való ötvözése. Mindez a 2011-es Stand up and Fight album viszonylagos slágeressége után eléggé megfekszi a gyomrot. Igaz, velem megtörtént, ami még soha: ahelyett, hogy a dalok több hallgatás után tárták volna fel előttem mélységüket, az első hallgatás a relatíve fülbe simuló refréneké volt, de a körítés kis idő elteltével egyre idegesítőbbé vált. A harmadik trackig – Piece by Piece – kellett várnom valami életjelre, itt legalább a billentyűzet kellemesnek adódott. Az Into the free talán slágernek készült, de ehelyett határozott lakodalmas rock-ízeket érezhetünk. Szintén Kelet-Európa feeling a Run Bhang-Eater, Run, de szerencsére más értelemben: nagy speedelések között Boban Markovic-ot idéző behatások. Egyéb jellegű behatások is jelen vannak: egy szeretkezés hangjai hallatszanak az első lassú betét közepette. A Greek Firet mintha egyenesen a Rammstein munkássága ihlette volna, viszont sajna cipőkanállal sem férhetne be a német sztárbanda repertoárjába.
Meglepő, amikor egy – színvonalát tekintve – igencsak közép felé tendáló album készítői egy-egy ihletett pillanatukban beletrafálnak valamibe. Pedig Turisaséknál is ez történik. A The Day Passedet akár a 2010-es évek The Final Countdownjának nevezhetnénk! Zseniális, ahogy a billentyűk és a gitár felelgetnek egymásnak! Ugyanezt elmondhatnánk a következő No Good Story… címkezdetű ivó-himnuszról, ha nem lenne vérlázítóan egyszerű nóta. Ez még az én sokat cikizett, trúmetálos agyam számára is túl naiv megközelítése akár egy ilyen témának is. De aki mindenképp slágert akar, hallgassa meg!
A We Ride Togetherben visszatérünk a musicalek világához, erős pop-sziruppal nyakon öntve. És összegezve is: a Turisas jóval emészthetőbb módon tolja (elénk) a folkot, mint például a svájci konkurens Eluveitie. Talán csak az első két lemezdal jelent kivételt ez alól. Hogy ez jó-e avagy negatívum, nehéz eldönteni. A magam részéről: inkább a két véglet közé félúton szeretnék valamit.
