A híveknek már csak néhány hétig kell fohászkodniuk, míg végre új album jelenik meg az 1980-as évek un. white metal színterének élcsapatától, a meggyőződéses keresztényekből álló és hitét dalszövegeiben, sőt koncertjein is hangoztató, jellegzetes sárga-fekete fellépőruháiról is elhíresült kaliforniai Strypertől. Ha hihetünk az előzetes ígéreteknek, na meg a beharangozásképp közzétett részleteknek, akkor a „No More Hell To Pay” lemez végre méltó folytatása lesz a régi klasszikus anyagoknak, ami a zenei irányt illeti. Az alább olvasható, roppant bizakodó hangulatú és derűs kicsengésű beszélgetésben Michael Sweet énekes-gitáros tölt fel egy jó adag fehér energiával...
A november elején megjelenő „No More Hell To Pay” albumotokról előzetesen közzétett dal, illetve dalrészletek alapján úgy tűnik, most kerültetek a legközelebb a klasszikus Stryper hangzáshoz. Valóban erre számíthatunk tőletek ezúttal?
Michael: Úgy gondolom, igen. Amíg a lemez meg nem jelenik, nem tudhatjuk, hogy mit gondolnak majd róla az emberek, ha meghallják. Az elvárásaink mindenesetre nagyok. Meggyőződésünk, hogy ha nem is ez minden idők csúcslemeze tőlünk, de a 2003-as újjáalakulásunk óta a legjobb anyagunk! Már az is rendkívül lelkesítő, hogy az egyik legütősebb lemezünk megjelenéséről beszélünk harminc év elteltével – azóta, hogy az eredeti felállásban álltunk össze ismét. Lelkesítő, hogy továbbra is zenélhetünk és bízunk abban, hogy jól is csináljuk. Roppant izgatottak vagyunk, nagyszerű időket élünk a Stryperrel.
Mit fejez ki a „No More Hell To Pay” lemezcím?
Michael: Nos, mindig is nyíltan és büszkén hangoztattuk a hitünket, hirdettük Isten szeretetét, Krisztus üzenetét. A lemezcím mondanivalója lényegében annyi, hogy amikor majd a mennyországba jutunk, már nem érhet baj. A földi poklot mindannyian megjárjuk: elveszítjük szeretteinket, anyagi gondokkal küszködünk, drog-vagy alkohol-függőséggel küzdünk, váláson megyünk keresztül és így tovább. Ezek a mindennapos dolgok jelentik számunkra a földi poklot, de aztán amikor már nem ezen a földön, hanem a mennyországban leszünk, ott többé nem érhet baj. Ez a cím jelentése.
Mai fejjel hogyan gondolsz vissza a „Reborn” és a „Murder By Pride” albumokra? Fontos szerepet játszottak abban, hogy mostanra visszataláltatok a régi idők hangzásvilágához?
Michael: Szerintem igen. Egy zenekar, legalábbis a mi zenekarunk, mindig is kísérletezget különböző dolgokkal. Néha egy teljes kört kell lefutnod, hogy visszatérj a starthoz. Szerintem a kör nálunk ezzel az albummal zárult be. A „Reborn”-t nagyon jó lemeznek tartom. Csupán azt sajnálom, hogy nincs rajta elég gitárszóló vagy magas sikoly, amilyet az emberek várnak tőlem. Ezt leszámítva azonban igen büszke vagyok rá. Mint ahogy a „Murder By Pride”-ra is. Igaz, az egy kicsit könnyebben hallgatható anyag volt, nem az a kimondott agybatipró - arcbamászó fajta, de azért jól sikerült. A mostani lemez, a „No More Hell To Pay” viszont olyan, mintha egybegyúrnád a „Soldiers Under Command”-et és a „To Hell With The Devil” albumokat a „Reborn”-nal és a „Murder By Pride”-dal. Ennek a négyesnek egy nagyszerű ötvözete. Megvannak benne a régi és az új elemek, de egyiket sem adagoltuk túl, jó arányban ötvöztünk mindent. Szerintem kellemes meglepetést szerzünk majd az embereknek és nem csak a régi rajongóink kedvében járunk, de sok újat is fogunk szerezni.
Ha már a kísérletezést említetted, 1990-ben is új területre merészkedtetek az „Against The Law” albummal, de az eredmény nem lett igazán Stryperes. Hogyhogy ilyen messzire mentetek?
Michael: Egyetértek, bár zeneileg azzal az anyaggal sincs semmi bajom. Amit azonban elhibázott lépésnek tartok: betört a színtérre a Nirvana, beszivárgott a zenei életbe a grunge és gyorsan kisöpörte a 80-as évek zenéjét, miközben ugyanilyen gyorsan érkezett és vette át a hatalmat a 90-es évek muzsikája – mi pedig, sok más zenekarhoz hasonlóan, kétségbeesetten próbálkoztunk új dolgokkal. Jóllehet annak a lemeznek is számos erénye van, úgy éreztem, túlságosan eltávolodtunk a klasszikus Stryper hangzástól. A lemez javarészt olyan nyersen szól, mint a Van Halen, szemben azzal a gondosan producelt, tükörsimára csiszolt metalos sounddal, amely mindig is a Stryper ismérve volt. Szóval szerintem ezt szúrtuk el. Hogy egy jó példát is mondjak, az All For One volt annak a lemeznek az igazi régi vágású Stryper nótája. Ilyenből kellett volna még néhány az „Against The Law”-ra. De ez csak az én véleményem. Az akkori rebellis lelkiállapotunk viszont szintén szorosan kapcsolódott a lemezhez: eléggé berágtunk az egyházra és azokra, akik éveken át azzal támadtak bennünket, hogy sátánisták vagyunk, nem pedig igaz keresztények, meg hasonló ostobaságokkal. Ezzel a lemezzel üzentük meg nekik, hogy teszünk rájuk, nem fogjuk azt csinálni, amit ők mondanak, nem leszünk azzá, amit ők akarnak, nem fognak beskatulyázni minket, önmagunk maradunk. Mindezzel ilyen lázadó hangot ütöttünk meg. Ezért növesztettünk szakállat, ezért nem mosolyogtunk, ezért hanyagoltuk a hajlakkot és próbáltunk keményebben kinézni, de a dolog nem vált be, mert nem ilyenek vagyunk. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy nem önmagunkat adtuk. Ezzel együtt sok pozitívuma is van az albumnak, mint említettem, de abból adtuk el a legkevesebbet. Bármelyik Stryper lemeznél gyengébben teljesített.
A 80-as évekbeli rock / metal híveként magam is döbbenten fogadtam, hogy az új vonulat gyakorlatilag mindent kisöpört az előző korszakból.
Michael: Én szeretem a Nirvanát. Megvettem az első lemezüket és tényleg tetszett. Izgalmas volt, eltért a megszokottól... Azt viszont szomorúan tapasztaltam, hogy egyre kevesebb lett a gitárhős-banda. Az a korszak 1991-től kezdve, '95-tel bezárólag véget ért. Egyre kevesebb lett a gitárszóló, egyre kevesebb az ének. A magas fekvésű téma és egyáltalán a dallam. Jött helyette a szövegmondás, az agresszió... A gitárszólók pedig eltűntek. Ha voltak is, hát merőben mások, mint a 80-as években, amikor a briliáns szólók és harmóniák, na meg az alaposan kidolgozott, dallamos riffek és témák idejét éltük. De most visszatérőben van az az időszak és ez óriási! Egyre többen szólóznak és egyre többen énekelnek, ami csodálatos!
Most a Stryper is segíthet felerősíteni ezt a folyamatot.
Michael: Így van. És tudod, mit mondok? Ha visszatekintünk az elmúlt harminc esztendőre és arra a mozgalomra, amelynek a részei voltunk, hát az egész egy hihetetlen fejezet a zene történetében! És öröm látni, ahogy azok az idők (ahogy az előbb mondtam, egy kör bezárultával) visszatérnek! Micsoda kitüntetés és megtiszteltetés! Milyen nagyszerű dolog!
Még az új lemez előtt jelent meg az idén egy válogatás-anyagotok, a „Second Coming”, rajta régi klasszikus dalaitok újravett változataival. Az „In God We Trust” album sem mondható jelentéktelen fejezetnek a Stryper életében, mégsem raktatok fel róla semmit.
Michael: A legjobban messze a „To Hell With The Devil” albumunk fogyott, a mai napig az a legsikeresebb anyagunk. Több mint négymillió példányt adtunk el belőle, míg az „In God We Trust”-ból közel feleannyit. Az „In God We Trust”-ról vagy az „Against The Law”-ról nem is terveztünk semmit újravenni, mert sem időnk, sem keretünk nem volt rá, de van olyan távlati tervünk, hogy elkészítjük a „Second Coming 2”-t, amelyre az „In God We Trust”-ról és az „Against The Law”-ról is veszünk fel dalokat. Valamikor sort fogunk rá keríteni. Nem azért nem foglalkoztunk most ezekkel, mert nem akartunk, hanem azért, mert nem tudtunk. A „Second Coming 2”-n újabb nóták is lesznek. Jó lenne újravenni néhány számot a „Reborn”-ról, meg esetleg a „Murder By Pride”-ról is. Az egészet azért csináljuk, hogy megtartsuk, illetve visszaszerezzük a kiadónknak a jogokat a dalokhoz. Ezért készült a „Second Coming” és ezért fogjuk elkészíteni a folytatását is. Azon kívül jó móka lesz a frissebb számokat az elmúlt három-négy évben kifejlesztett technológiával újra rögzíteni. A technológia állandóan fejlődik és az utóbbi tíz év során mi is elsajátítottuk a lemezkészítés fortélyait, úgyhogy albumról albumra jobbak leszünk. A „No More Hell To Pay” a legjobban megszólaló lemezünk az újjáalakulásunk óta, sőt talán mind közül ez dörren meg a legjobban. Legalábbis szerintem.
Emlékszel-e még, hogyan született meg a keresztény színtérre alkalmazott „white metal” címke?
Michael: Ami engem illet, túl soknak tartom az ilyen címkét: white metal, black metal, dark metal, ipari metal, satöbbi... Miért ne hívhatnánk ezt az egészet egyszerűen metalnak? Legyen rock, hard rock és metal. Mi hard rock / metal banda vagyunk, bár volt, hogy glam metalnak is neveztek minket. Igaz ugyan, hogy sminkeltük magunkat, de a glam metalhoz soha nem volt semmi közünk. Ha a glamre gondolok, olyanok jutnak eszembe, mint a New York Dolls vagy a Poison, ők meg nem is metalt játszanak. Ezek glam rock csapatok és azt sem tudom, léteznek-e még glam bandák. De még ha léteznek is, mi nem tartozunk közéjük. Próbálom is lemosni magunkról ezt a bélyeget! Szóval hard rock / metal zenekar vagyunk, azt viszont nem tudom, hogyan kerültünk a „white metal” skatulyába. Talán azért, mert hívő keresztényekből álló csapat vagyunk és a kereszténységgel együtt jár a fehér fény, szemben az ördögre jellemző feketeséggel, sötétséggel... Fogalmam sincs...
Hogyan foglalnád össze az életszemléletedet?
Michael: Nem vagyok new age arc, nem hiszek a kristályokból és kövekből, meg csillagokból származó energiákban. Hiszek viszont a Teremtőben, hiszek Istenben, Krisztusban és az ő szentségében, az ő energiájában, amely tökéletes és csodálatos. Mindebben a többiek is hisznek a zenekarból és erről is énekelünk. Ezért tesszük, amit teszünk.
Nyilván az ima erejében is hiszel.
Michael: Hogyne! Sokszor láttam, hogy az ima működik. Különösen akkor, ha sokan imádkoznak. Ha nem egy, hanem mondjuk tíz ember imádkozik akkor annál erősebben hat. Úgyhogy mindig arra biztatom és bátorítom az embereket, hogy imádkozzanak.
Fel tudnál idézni egy adott esetet a saját életedből, amely különösen meggyőzően hatott rád ilyen szempontból?
Michael: Sok olyan esetet éltem át az évek során, amikor imádkoztunk valakiért, akinek az élete aztán a szemünk láttára változott meg. Volt köztük drogfüggő, aki egy napon előszedte a zsebéből a kábítószert, és a kukába hajította. A heroinra volt ráállva és annyira kellett már neki a következő adag, hogy remegett. De ahogy imádkoztunk érte és eldobta a drogot, már nem remegett, mert meggyógyult. Hihetetlen a dolog, az orvosok és az orvostudományi meghatározások nem is képesek rá magyarázatot adni! És az évek során rengetegszer éltem át!
Változott-e a régi időkhöz képest a hit szerepe és jelentősége az életedben?
Michael: Nekem ez jelenti az egész életemet. Ezt csinálom, ez vagyok, erről énekelek és írok. Ez a mindenem! Ezért van a Stryper és ezért tesszük, amit teszünk. Ezt az albumot is ezért adjuk ki most. Így inspiráljuk és bátorítjuk az embereket, így vezetjük őket Isten és Krisztus felé. Itt nem mi vagyunk a fontosak. Nem azt akarjuk, hogy bennünket kövessenek az emberek és mást se hajtogassanak, mint: „Nagyszerűek vagytok! Nagyszerűek vagytok!”. Dehogy vagyunk azok! Mind a négyen ugyanolyan hétköznapi arcok vagyunk, mint te. Egyszer mi is meghalunk majd és a testünk a földbe kerül. Szóval semmik vagyunk, nincs bennünk semmi különleges. Istenben viszont minden különleges. Ő minden. Mi pedig azért vagyunk, hogy elvezessük az embereket Istenhez, bármilyen őrültségnek vagy viccnek tűnik ez egyesek szemében. Voltak ugyanis, akik kigúnyoltak és kinevettek bennünket azért, amit csinálunk. De hát még mindig itt vagyunk és még mindig ezt csináljuk. Minket nem lehet ám csak úgy eltántorítani!
A „No More Hell To Pay” mondanivalójában is tükröződni fog mindez?
Michael: Persze. Az albumon végig lesznek olyan üzenetek, amelyek Isten felé irányítják az embereket. Lesz rajta üzenet a kinyilatkoztatásról, Isten visszatéréséről és a szeretetről. Utóbbira példa a „The One” és a „Te Amo” című dal. Ez egy változatos album, pozitív és lelkesítő mondanivalóval.
Igaz, hogy annak idején Bibliát dobáltatok a közönségnek a színpadról?
Michael: Igaz és ma is csináljuk.
Ha jól emlékszem, ezzel is támadtak benneteket akkoriban a világi oldalról.
Michael: Meglehet, de az biztos, hogy mindig elosztogattuk mindet. 1984 óta egy este alatt huszonötöt, de akár negyvenet is kiszórtunk – és soha nem maradt a földön egy példány sem! Az emberek hazaviszik ezeket, aztán meg a koncertekre is magukkal viszik és megmutatják nekünk. Ott van John 5 (Rob Zombie, ex-Marilyn Manson), aki szintén szerzett Bibliát egy Stryper bulin és a mai napig őrzi. Számtalan ilyen sztorit tudnék mesélni. Ez óriási dolog!
Milyen volt a viszonyotok a „világi” színtérrel?
Michael: Néha megesett, hogy balhés közönség előtt játszottunk, de a legtöbb ajtó megnyílt előttünk, sőt olyan helyekre juthattunk el és olyan dolgokat tehettük meg, amit nem sok banda mondhat el magáról. Elképesztően nagy utat tettünk meg! Visszatekintve az elmúlt harminc évre valóban elmondhatjuk, hogy egyedülálló, amit elértünk.
És hogyhogy az egyház rátok szállt?
Michael: Nem az ő útjukat járjuk. Mi nem az egyházon belül nőttünk fel, ezért nem is úgy működünk, mint számos keresztény zenekar: a színpadon nem olvasunk fel a Bibliából és nem prédikálunk... Nekik megvannak a maguk módszerei, szertartásai és ki tudja még mi mindene, mi azonban nem így csináljuk. Mi rock banda vagyunk. A mi koncertjeink olyanok, mintha a Van Halent látnád – csak éppen egy Biblia-dobáló Van Halent. Ez egy rock show. Ugyanakkor biztatást próbálunk adni az embereknek és (mint már mondtam) Isten szeretetéhez igyekszünk elvezetni őket. Ezért dobálunk nekik Bibliát. Azt akarjuk, hogy vigyék haza és esetleg olvassák el. Hátha valaki tényleg elolvassa és nem csak egy rockbuli élményével lesz ezáltal gazdagabb, hanem több mindennel is. Amikor egy koncertnek vége, utána éljük tovább az életünket, az élet pedig többről szól egy péntek vagy szombat esti rockbulinál. Azt akarjuk, hogy az emberek emlékezzenek erre. Hogy gondolkodjanak el azon, merre tartanak, mi a jövőjük... és mit csinálnak, hol tartanak, hogyan éreznek majd hetvenöt vagy nyolcvan évesen a kórházban, a halálos ágyukban. Visszanézhetsz az életedre úgy is, hogy elégedett vagy vele, boldog vagy és tudod, hova jutsz – de úgy is, hogy sajnálsz dolgokat és félsz, mert nem tudod, mi lesz veled. Az ilyesmire az ember nem nagyon szokott gondolni, a Stryper viszont erre próbál biztatni: megtudhatod, hogy mi lesz veled, ha elolvasod ezt és megnézed azt. Tesszük a dolgunkat és van úgy, hogy megszólnak érte. De hát már a kezdetek óta megszólnak és ez semmi befolyással nincs arra, amit csinálunk. Nem változtat azon, akik vagyunk és amit csinálni akarunk.
Létezett-e tényleges keresztény rock / metal zenei színtér annak idején?
Michael: Igen, jó néhány keresztény banda létezett akkoriban, nekik azonban nem sikerült az áttörés. A Stryper azon kevesek egyike, sőt az egyetlen volt, akiknek összejött. Legalábbis azon keresztény előadók közül, akik a rock felől érkeztek. Ott van Amy Grant vagy Michael W. Smith és még néhányan, akik felfutottak és bejutottak a fősodorba, de a hard rock / metal csapatok közül egyedül a Stryper mondhat magáénak ilyen horderejű áttörést. Később a P.O.D., a Switchfoot és társaik is feljöttek, de a hajdani keresztény bandák közül a Whitecross, az X-Sinner vagy a Barren Cross is jól csinálta, amit csinált, mégis a Strypernek adatott meg, hogy új ajtók nyíltak meg előtte és új területekre kalandozhatott.
Az Indonéziában felvett koncert DVD-teken rengeteg villázó kézfejet lehet látni a közönség soraiban...
Michael: Ilyet állandóan látunk, talán még engem is fényképeztek le úgy, hogy éppen ördögvillát mutatok (nevet). Ez csak egy kézjelzés. Számomra az égvilágon semmit nem jelent. Ettől nem lesz az ember sátánista vagy gonosz és a rock n'roll világában rengetegen mutogatják a közönség soraiból.
Jelenlegi kiadótok a Frontiers Records. Nem keresztény cég, viszont a dallamos rock mezőny legjava náluk van. Milyen érzés hozzájuk tartozni?
Michael: Lelkesítő! Tisztességesen dolgoznak értünk és jó olyan kiadónál lenni, amely törődik a bandáival és amely érti is, amit csinálnak. Csakis a legjobbakat mondhatom róluk! A következő pár hónap elteltével sajnos lejár majd a szerződésünk velük és remélem, hogy ismét meg tudunk majd állapodni, mert élveztük a közös munkát. Szeretünk a Frontiersszel dolgozni, nagyszerű kiadó! Roppant büszkék vagyunk arra, hogy a Frontiersnél lehetünk!
Ha turnéztok majd az új albummal, átjöttök ide Európába is?
Michael: Igen, a jövő év elejére tervezünk egy Európa-turnét és lehet, hogy két szakaszban nyomjuk majd le. Legalábbis ez a terv. Meglátjuk, hogyan fog alakulni. Az ügynökségünk már dolgozik az ügyön. Amint meglesznek a végleges dátumok, folyamatosan közzétesszük majd ezeket a stryper.com oldalon.
Maradnak majd a hagyományos sárga-fekete fellépőruhák vagy fogtok valamennyit módosítani ezeken?
Michael: Természetesen maradnak, legfeljebb kicsit visszafogottabban. Nem tetőtől talpig sárga-feketében állunk majd ki, de továbbra is sárga-fekete cuccokat hordunk majd. Persze a gitárjaink és általában a hangszereink sárga-feketék és ehhez ragaszkodunk is, mert része annak, akik vagyunk.
Mi mindent teszel azért, hogy továbbra is formában tartsd a hangodat?
Michael: Nem gyakorlok annyit, amennyit kellene. Minden koncert előtt bemelegítek és igyekszem naponta énekelni, hogy a hangom formában maradjon és ne vesszen el a terjedelme. Ura vagyok a hangomnak, ami nagyon fontos, de nincs szó semmiféle rituális, szupertitkos dologról. Egyszerűen próbálok odafigyelni rá, igyekszem nem túlterhelni, rendesen aludni, naponta énekelni. Nagyjából ez minden.
A 90-es években, amikor a Stryper éppen nem volt aktív, szólólemezeid jelentek meg.
Michael: Így van, 1994-ben és '95-ben is kihoztam egyet-egyet, majd némi pihenő után jött '98-ban egy demó, amelyet 2000-ben újra megjelentettem (ez volt a „Truth”). De azóta is voltak szóló-dolgaim és a jövő év elején is ki fogok hozni egy szólólemezt, méghozzá egy könyvvel együtt. Nagyon izgatott vagyok miatta. Jó kis lemez és nem akárkik vendégszerepelnek rajta: az egyik szólót Doug Aldrich játssza, egy dalt Tony Harnellel ketten énekelünk, egy másikat meg Chris Jericho-val... Komoly lesz! Játszik rajta néhány nagy név, de maga a lemez is nagyszerűen sikerült. Most ez is izgalomban tart.
És miről szól majd a könyv? Önéletrajzi jellegű lesz?
Michael: Igen, az életem története lesz. A címe „Honestly” lesz (az egyik legismertebb Stryper nóta címe után – a szerk.) és a lemezzel egyszerre jelenik majd meg. Az emberek új dalokat fognak hallani tőlem, szívből jövő zenét és szövegeket kapnak, a könyv pedig az életemről mesél. Csúcspontokról és mélypontokról, jóról és rosszról, vidám és szomorú dolgokról. Mindenről, amit átéltem.
