RockStation

Egy este az elektronikus deathcore kedvelőinek: Betraying The Martyrs, We Butter the Bread with Butter @ Budapest, A38, 2013.11.04

2013. november 07. - xDemonswithRyux

Flyer We Butter.jpgA hazai koncertszervezők idén is elkényeztettek minket jobbnál, jobb koncertekkel. Elég csak az áprilisi búcsú turnés Bleeding Through-t vagy a szeptemberi August Burns Red-et említeni. Gondoltak a deathcore rajongókra is, így az A38 fedélzetén köszönthettük a Subliminal Merger-t, a Shoot The Girl First-öt, a már-már hazajáró Betraying The Martyrs-t és a poénra vett We Butter the Bread with Butter-t.

Az estét a Subliminal Merger nyitotta, akikre most nem húznék rá semmilyen stílust, hiszen volt itt minden, ami szem szájnak ingere. Elő zenekarnak lenni mindig hálátlan dolog ez most sem volt másképp. Akik ott voltak a teremben azok nem igazán akartak megmozdulni 1-2 lelkes arc kivételével, akik viszont rendesen kaszálták a levegőt. Már az első dalnál szembe ötlött, hogy a hangzás kiváló, mindkét gitárt nagyon szépen ki lehetett hallani egyedül a sampler volt halk. Gondoltam magamban, ha ők így szólnak mi lesz a többinél? Az utolsó dalra azért csak sikerült összehozni egy kisebb wall of death-et a jelenlévők részvételével, és végre „értelmet” nyert a körbe pörgő rúgás is. Egy rövid átszerelés után következett a Shoot The Girl First akikről előzetesen semmit nem tudtam, csupán annyit hogy „sablon” zenét játszanak. Sajnos igazam lett, „egy kicsit ebből egy kicsit abból” felállás uralkodott hajón. STGF.jpgVolt itt a Tesco-s elektronikán át a deathcore károgáson keresztül a tiszta énekig minden. A közönség itt sem akart táncra perdülni talán a hétfő miatt lehetett azonban egy circle pit-et csak sikerült kierőszakolnia a Son Goku-ra hajazó énekesnek. Újabb átszerelés következett és feltűnt egy ismerős arc. Boris „Borndrummer” Le Gal aki tavaly Periphery-éket segítette ki a Dürerben, most a Betraying The Martyrs-éknál felelt a dobokért. Mivel Aaron Matts és csapata még mindig a 2011-ben megjelent Breathe In Life-ot népszerűsíti, lehetőségünk sem volt arra, hogy belekóstoljunk az új lemez dalaiba. Sorra jöttek a kötelező dalok úgy, mint a Because Of YouMan Made Disaster vagy épp a MartyrsVictor Gillet billentyűs jelenléte sem volt annyira zavaró, rájött, hogy sokkal inkább az ordításokat kellene előtérbe helyeznie, ha már végképp nem bírja mikrofon nélkül. A hajó terme igencsak megtelt, megszaporodtak a stage dive-ok, amiben volt egy-két félre sikerült , és még egy circle pit is összejött a végére. WBTBWB_set.jpgA dalok közti mondani valót igen csak rövidre fogták így nem tudtunk meg semmit arról, hogy idén kézhez kaphatjuk-e a második BTM korongot (nem hinném). A következő alkalommal reméljük sikerül átlépni a fél órás játék időt. Egy hosszabb szünet következett, szinte az egész színpadot lebontották majd újra összerakták. Előzetesen nem sok jóra számítottam német barátainkkal kapcsolatban, de hogy egy ismerősömet idézzem "ha jó lesz a hangzás, jó lesz a koncert is" és tényleg! Habár egy szót sem értettem hála a német nyelvnek óriásit csalódtam a zenekarban szerencsére pozitívan. Persze meg volt a megfelelő mennyiségű póz is hiszen kenyeret és cirkuszt a népnek ugye. Volt itt lézeres kesztyű, zsebekből kilógó "reflektorok", "dobogók" amikről a zenészek nem nagyon voltak hajlandóak lemászni és töménytelen mennyiségű füstgép, aminek hála másfél napig fájt a fejem (de megérte)!

A klasszikus pig squeal-ek is helyet kaptak az estén, amit utoljára 2007-ben hallottam lemezen. Láthatólag erre voltak a legkíváncsibbak az emberek és itt mutatták, meg hogy bizony nem zavarja őket, hogy hétfő van és másnap munka vagy épp iskola. A ráadásban még megkaptuk az Extreme-t majd jött az alapos pacsizás, "ereklyék" kiosztása. A merch pultnál természetesen most is megjelentek a zenekar tagok egy-egy fotóra vagy aláírásra, amit azonban már nem vártunk meg. Az estét profi kamerákkal rögzítették így valószínű, hogy a "Koncertek az A38 hajón" című műsorban visszanézheti mindenki ezt a remek estét. A lehetőségért köszönet az A38 Hajónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr445619009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum