RockStation

(show)business as usual: Avenged Sevenfold, Five Finger Death Punch @ Bécs, Stadthalle, 2013. 11. 22.

2013. november 26. - magnetic star

A7XLive6.jpgSzinte hihetetlen, de az Avenged Sevenfold, amely az évek során Európában is jelentős tömegbázist épített ki magának – a jövő évi Download fesztiválnak ők lesznek az egyik fő fellépője! –, most jutott el először a „sógorokhoz”. No, de jobb későn, mint soha, ráadásul a népszerűséget illetően ugyancsak felszálló ágban lévő honfitársuk, a Five Finger Death Punch is velük tartott ezen a turnén. Erre itthonról is rengetegen mozdultak meg és zarándokoltak el egészen Bécsig, így aztán nem csoda, hogy pár nappal a buli előtt már csak ülőjegyet lehetett szerezni. (Fotó: Köhler Ágnes)

5FDPlive2.jpgA jobb sorsra érdemes bemelegítő bandát, a svéd Avatart annak rendje-módja szerint lekéstük, úgyhogy tulajdonképpen rá is térhetünk a lényegre. Az FFDP / 5FDP (kinek hogy tetszik) a tömegmédiának és a nagyközönségnek is vonzó „vagány csávó image”-et hordozza. Tetkók, raszták, meg ami csak kell, Chris Kael bőgős arcszőrzete pláne nem semmi... A muzsika pedig – ezek után, annak sem nagy vicc kitalálni, akinek eddig kimaradt az életéből a banda – naprakész, jellegzetesen amerikai metal, tökélyre csiszolt és ebből adódóan némileg kiszámítható számokkal. Hol groove-osan, dallamosan, slágeresen (Lift Me Up), hol igazi tőrőlmetszett vadparaszt módon (Burn MF), hol meg finomabb húrokat pengetve (Far From Home, The Bleeding), nehogy bárki számára kérdéses legyen, hogy még a legtökösebb motherfuckereknek is vannak valódi érzéseik, érzelmeik.

5FDPlive1.jpg

Amúgy én lennék az egyetlen, aki koncerten kissé túlságosan gyakorinak érzi tőlük a „fuck” szóbokorhoz tartozó szavak használatát? Bár még ez is hagyján, mert Zoltan Bathory gitáros akkor sem törte magát, hogy háláját fejezze ki a népes és lelkes magyar kontingensnek, amikor a frontember Ivan Moody két nóta között feltartott a levegőbe egy, a közönség soraiból érkezett és a buli alatt folyamatosan lobogtatott piros-fehér-zöld zászlót... Zeneileg egyébként ütőképes az ötös élőben, külön dicséret jár a penge gitárszólókért. Moody törött lábbal is bejárta a színpadot, amivel újabb jó pontot szerzett a csapatnak és énekteljesítménye sem hagyott kívánnivalót maga után. Igaz, Corey Taylor óta egyáltalán nem hat az újdonság erejével, ha valaki az acsarkodást és a dallamos éneket váltogatja – de attól még igenis lehet ügyesen csinálni.

A7XLive5.jpgAmi azt illeti, az A7X is ad a kinézetre rendesen. A csarnokokra kalibrált show látványelemeiről (egy gigantikus méretű, időnként lángokba boruló koponya) ugyancsak gondoskodik, ahogy ezen a szinten már elvárható. Kár, hogy a műsor kezdése egészen másfelé terelte a figyelmemet. Akármennyire lejtőn vannak a srácok szegény Jimmy „The Rev” Sullivan dobos halála óta a lemezeik színvonalát tekintve, azért egy Billboard csúcsokat ostromló mainstream előadó ne a direkt nyúlásokkal próbáljon már feltűnést kelteni, mert számomra ez is csak a muníció fogyását támasztja alá, amellett, hogy iszonyúan kínos. Ráadásul semmiféle szemkápráztató effektus nem ellensúlyozhatja a koncerteken. Ehhez képest nem átallották az idei anyaghoz hasonlóan a szettet is a Metallica Fekete Albumáról arcpirítóan koppintó Shepherd Of Fire-ral nyitni. Az abszolút plágiumbotrány-gyanús This Means Wartól (avagy Robb Flynnel szólva Sad But Two) megkíméltek minket – nem azért, mert röstellik, hanem M. Shadows énekes állítólagos hangszálproblémái miatt, máshol egyébként programon tartják –, kaptunk viszont egy jókora adag Appetite korszakbeli Guns N' Roses áthallást a Doing Time-ban, itt az énekhang is a megtévesztésig hasonlított Axl Rose-éra. Szomorú ez, mert a társaság nem ilyen „így játsztok ti” jellegű csapatként robbant be a köztudatba annak idején, hanem sikerült a számtalan különböző hatását egységes egésszé gyúrnia. A Hail To The King nóta legalább mutat valamennyi önállóságot, de ez meg annyira szürke, hogy a rajongók hangos „hail”-ezésén kívül most, pár nappal az esemény után sem tudnék mást felidézni belőle érdemben. A Chapter Four, a Bat Country és az Unholy Confessions felcsendültekor a kontraszt nem is lehetett volna élesebb. Mellesleg pont ezt a három korai darabot hagyták a végére, illetve a legutóbbit egy szem ráadásnak...

A7XLive3.jpgNem lenne azonban fair elhallgatni, hogy itt igen nívós muzsikálás folyik. Arin Ilejay roppant húzós és dinamikus dobos. Még mindig csak huszonöt éves, de korántsem érdemtelenül állandósították az A7X soraiban. Synyster Gates gitárjátéka briliáns, az önálló szólójában is finom dolgokat csiholt ki a hangszeréből. Más kérdés, hogy a dolog kötelező show-elem mivoltát nem tudta feledtetni. M. Shadows torkával sem akadt gond, tisztességesen abszolválta a frontember az épp miatta megrövidített műsort. (Egy évekkel korábban látott fesztivál-fellépésen is hasonlót nyújtott, vagyis tud vigyázni a hangjára és nem lehetett olyan komoly a baj.) Nem egy nagy dumás, de legalább volt más is a tarsolyában az estéről estére elismételgetett átkötő szövegeken kívül. Az első ausztriai buli kapcsán tényleg tudott olyat mondani, amivel kicsit személyesebbé tette az eseményt és közelebb hozta a zenekart a helyi publikumhoz. Nem mintha amúgy nem lehetett volna borítékolni a sikert...

Két sztár-státuszig emelkedett amerikai banda vérprofi produkcióját láthattuk-hallhattuk, annak minden pozitívumával és kevésbé rokonszenves vonásával együtt. A történet végül is ennyi. Köszönet a lehetőségért a Skalar Music-nak.

A7XLive4.jpg

A7XLive2.jpg

A7XLive1.jpg

A7XLive7.jpg

AVENGED SEVENFOLD FOTÓK: KÖHLER ÁGNES. TOVÁBBI KÉPEK A KONCERTRŐL ITT.
FIVE FINGER DEATH PUNCH FOTÓK: MACLYN BEAN (a fotók nem a helyszínen készültek)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr405657236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum