Néha előfordul olyan koncert, ahol az előzenekarok sokkal, de sokkal erősebbek, mint maga a headliner. Ez a Veto Tour MMXIII is ilyen volt, természetesen az én szemszögemből nézve.

A Bleed From Within-t sikeresen lekéstük a ruhatárnál való hatalmas sornak köszönhetően. Megpróbálkoztunk egyszer bemenni, de a kabát ránk rohadt, abban az 5 percben, amit a Nagyteremben töltöttünk. Így vissza a sorba, és mire végeztünk a koncertnek vége is lett…

Itt lép érvénybe az, hogy az előzenekar erősebb, mint maga a főszereplő. Természetesen ezen az estén a Dying Fetus is előkelő helyet kapott a szereposztásnál. A közönséget elnézve látni lehetett, hogy ki, melyik zenekarra jött. A From Womb to Waste (elég erős kezdés!) alatt, már pörögtek a rőzsék, és öröm volt látni, hogy nem csak a nyaktekergetés megy, hanem egymás „szétverése” is. Természetesen jó értelembe véve. Még circle pit is volt!

Ha emlékeim nem csalnak a One Shot, One Kill alatt már akkor zúzda ment, hogy valami hihetetlen. Nagyon látszódott, hogy nem holmi bemelegítő banda szerepét tölti be a Dying Fetus, hanem jóformán főzenekari státuszt kaptak a közönség részéről. A széttriggerelt lábdob, olyan szinten „baszta” a hallójáratainkat, amire még rájött a röfögés és a piszok vastagon megszólaló húros hangszerek, hogy részemről vége is lehetett volna itt az estének. Jó kedvvel mentem volna haza.

Sajnos nem sok időt kaptak, de még belefért többek közt a Killing On Adrenaline is, ami azért elég mocskos nóta, valljuk be. :-) De itt még nem volt vége a bulinak szerencsére, hiszen jött a Hypocrisy!

1. From Womb to Waste
2. Your Treachery Will Die With You
3. One Shot, One Kill
4. Praise the Lord (Opium of the Masses)
5. Killing on Adrenaline
6. In the Trenches

Nem is bonyolítanám túl ezt a részét az estének (folytatnám a remek szereposztást) mivel hogy a Hypocrisy 100%-ot nyújtott a Dürer Kert közönségének. A bulit nem is kezdhették volna mással, mint a legutolsó lemezük címadó dalával az End of Disclosure-ral. Az új számok is úgy szóltak, mint a régiek, gondolok itt a Fire in the Sky-ra vagy az Eraser-re. Egy elég velős buli volt ez, egyben volt az egész, jól szólt, minden szám szinte hibátlan volt. A koncert méltó befejezését a Roswell 47 jelentette, ami a „Hypo” számok közül nagy kedvencem.

1. End of Disclosure
2. Tales of Thy Spineless
3. Fractured Millennium
4. Fire in the Sky
5. 44 Double Zero
6. Killing Art
7. Eraser
8. Adjusting the Sun
9. Roswell 47

Sajnos a svéd metalosok műsorának is hamar vége lett, köszönhető az előzenekari pozíciónak, de ezen az estén ők és a Dying Fetus nyerte el a képzeletbeli aranyérmet. Tőlem biztos.

Ami meglepő volt, hogy még a Heaven Shall Burn koncertje hátravolt, amikor azért elég sokan hazamentek (itt visszatérnék arra, hogy látszott, hogy ki jött az előzenekarok és ki jött a HSB koncertje miatt). Én úgy vagyok vele, ha már kifizet az ember X összeget egy koncertért, akkor csak megnézi már az összes bandát, még ha nem is szereti. Vagy legalább belenéz, hátha megkedveli. Nos, sokan nem adtak ennek fontos szerepet (lehet, hogy csak én látom így?!).

Pedig a német metalcore(?) csapatnak ez volt az első magyarországi/budapesti klubkoncertje. A Rockmaratonon már volt szerencsém hozzájuk, a Hegyalja kimaradt részemről, bár nem is rajongok a csapatért. Azért kíváncsi voltam, hogy egy klubban, hogy jön le az egész. Azt kell mondjam, hogy elég jól, annak ellenére, hogy még mindig a Dying és Hypo koncert hatása alatt voltam.

A közönség „kicserélődött”, aki eddig csendesen, sörözgetve figyelt, az most frissen és fiatalosan előremerészkedett és el is indult a tánc. Kaptunk új dalokat, ha már lemezbemutató turné volt vagy mi a szösz. Természetesen a közönségkedvenc dalok sem hiányozhattak, amikre elég jó hangulat uralkodik el bennem, ha visszaemlékezem a Rockmaratonos koncertjükre. Ugyanaz az intenzitás és pozitív energia uralkodott a nagyteremben, mint akkoriban, amikor először jártak nálunk.

Itt is vette a lapot a színpad előtt mozgolódó rajongók hada, spontán wall of death és a szokásos koreográfiák (stagediving, circle pit) hada lett úrrá az embereken. Mint említettem, nem rajongok a bandáért, de levezetésnek kellemes volt végignézni a koncertjüket. És szerintem ennek a bandának is jobban állnak a klubkoncertek, mint a fesztiválos/kordonos/nagyszínpados fellépések.

Counterweight
Land of the Upright Ones
Combat
Hunters Will Be Hunted
Behind a Wall of Silence
The Weapon They Fear
Black Tears
(Edge of Sanity cover)
Godiva
Trespassing the Shores of Your World
Encore:
Awoken
Endzeit
Not My God
(Hate Squad cover)
Encore 2:
The Disease
Voice of the Voiceless

Köszönet a Phoenix Music Hungary-nek a segítségért és ezért a remek estéért! 

A képeket készítette: Réti Zsolt További képek ITT.
HD minőségű videók pedig a szokásos helyen: Katt ide!