RockStation

Ektomorf a 70.000 Tons Of Metal-on

2013. január 06. - KoaX

ektomorf2013.jpgA szokásos évi 70,000 Tons Of Metal-on mondhatni kis "luxus" fesztiválon fellép idén az Ektomorf is, olvasható a 70,000 Ton-s oldalán. Milyen is egy ilyen buli? Van rengeteg igazán kemény metal banda, akiket bepakolnak január 28-án egy óriási hajóra, és uccu ki a nyílt vízre, megy a partyzás egészen február elsejéig.

Tovább

Zártosztály – A menedzser nem engedi fellépni a zenészeket az V. Budapesti Hard Rock Farsangon!

zartosztaly_pataky_gome_nem.jpg

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az Edda 1985-88-as felállása Zártosztály néven egyszeri alkalomra, az V. Budapesti Hard Rock Farsangra állt össze, hogy „Eddás Évek” címmel újra közösen adják elő az akkori dalokat. Hosszas egyeztetés után elfogadta a szervezők meghívását Gömöry Zsolt és Pataky Attila is, akik a jelenlegi Edda oszlopos tagjai. A tegnap napon viszont Molnár Csaba, az Edda menedzsere a következő levelet küldte a projekt vezetőjének:

Tovább

5 éves a RockStation

rs_black_whitebg.jpg

2008. január 5-én, valamikor az esti órákban kikerült az első írás a RockStation oldalára. Mindenféle határozott cél nélkül indultunk és bár nem szokásunk ünnepelni magunkat, 5 év, az mégis 5 év. Hogy jól vagy rosszul csináltuk ezt az 5 évet, Ti majd eldöntitek, mi csináljuk tovább. Eredetileg úgy volt, hogy ma meglepünk benneteket valamivel, ami magunknak is meglepetés lenne, de nem készültünk el vele időre, viszont dolgozunk rajta. Hamarosan megtudjátok Ti is, hogy mi a meglepetés, addig pedig nagy köszönet, hogy olvastok minket!

V. Budapesti Hard Rock Farsang – Pataky Attila is jön!

zartosztaly_ujkep.jpgNéhány napjakelt szárnyra a hír, miszerint Zártosztály névvel, a V. Budapesti Hard Rock Farsangon egyetlen koncertre összeáll az Edda 1985-88-as formációja (Csillag "Csuka" Endre, Gömöry "Göme" Zsolt, Mirkovics "Zserbó" Gábor és Donászy "Tipcsi" Tibor) Sipos "Sipi" Péterrel kiegészülve. A srácok és a koncert szervezői sokat gondolkodtak azon, hogy igazán teljes csak akkor lenne az ünnep, ha a mindenkori EDDA motorja és frontembere is részt venne az eseményen. Tisztelettel jelenthetjük, hogy Pataki Attila nagy örömmel elfogadta a meghívásunkat, így néhány dal erejéig a teljes akkori Edda a színpadon lesz, sőt Attila még meglepetést is ígér erre az estére.

Tovább

Shadow Moses - Új Bring Me The Horizon-dal

Bring Me The Horizon 2012.jpg

Jövő kedden jelenik meg a Bring Me The Horizon első kislemeze, amely a Sempiternal című nagylemez előhírnöke. Az album valamikor az év első felében jelenik meg, már egy multi, az RCA Records gondozásában és producere a legendás Terry Date (Pantera, Deftones, Slipknot) volt. A jövő héten megjelenő kislemez dala a Shadow Moses tegnap délután debütált a BBC műsorában, de hajtás után Ti is lecsekkolhatjátok.

Tovább

Újabb szupergroup Slayer, Exodus, Amen és Vista Chino tagokkal

studiojonkillzphotos-28.jpg

Újabb, egyelőre név nélküli szupergroup formálódik az Exodus gitáros Gary Holt, a Slayer dobos Dave Lombardo, a jelenleg Vista Chino basszer Nick Oliveri, illetve az Amen frontember Casey Chaos közreműködésével.

A négytagú banda máris a stúdiózik, ahol  a New Orleans-i House Of Shockról szóló dokumentumfilmhez készítenek zenét. Ez az a kísértetház, mely az ex-Panetra, ma Down frontember Phil Anselmo nevéhez fűződik, aki 1992-ben hozta létre ezt vállalkozást, amely azóta komoly turista látványossággá nőtte ki magát.

Puccini-t énekelt a Nightwish énekesnője a holland TV-ben

nightwish-with-floor-jansen-2012-15.jpg

Puccini 1918-ban szerzett Gianni Schicchi című operájának Oh, Mio Babbino Caro című áriáját adta elő a minap a holland TV-ben a Nightwish énekesnője Floor Jansen. A hölgy ősszel vette át a mikrofont ideiglenesen a csapatból hirtelen felindulásból távozott Anette Olzon helyett és bár hivatalosan nem az együttes állandó tagja, ha ezen az előadáson múlik, akkor biztosan az lesz.

Tovább

12 év után távozik az Anthrax soraiból Rob Caggiano gitáros

rob_caggiano.JPG

Egy váratlan, de igen szomorú bejelentése is van a mai napnak. Rob Caggiano, az Anthrax gitárosa, 12 év közös munka után távozik az együttes soraiból. Döntése hátterében személyes nézeteltérések nincsenek, elmondása szerint másik szenvedélyére a zenei produceri munkára szeretne koncentrálni a jövőben.

Döntése azért is meglepő, mert az Anthrax legutóbbi, Worship Music című lemeze, a banda egyik legnépszerűbb albuma volt, I'm Alive című dalukat pedig nemrég jelölték Grammy Díjra. A csapat hamarosan a Metal Alliance Tour keretében koncertezik és állítólag nem kell sokat várni az új szólógitáros megnevezésére sem.

TOP10 legundorítóbb lemezborító 2012-ben

cover.jpgA múltkori szörnyű albumborítós lista végén megemlítettem, hogy a legundorítóbb véres-beles sokkoló artwork-nek nevezett borzalmas képeket nem volt merszem megosztani. És hogy milyenek vagytok? Persze, hogy ez kell! Természetesen a nép akarata előtt meghajlunk és közszemlére tesszük a 2012-es év legocsmányabb horror borítóinak top 10-es listáját. A figyelmeztetés még fokozottabban igaz, mint a múlt alkalommal. Aki nem bírja az ilyet, ne kattintson a Továbbra.

Tovább

Deep Purple - húzós év lesz az idei

purple1975parispackage2.jpgNem sok pihenőt hagy a Deep Purple rajongói számára erre az évre. Egyrészt április 30-én jön a banda új nagylemeze, másrészt tíz klasszikus felvételt adnak ki újra. Kezdetnek jön január 29-én a "Live In Paris 1975" koncert kétlemezes, digitálisan felújított formában. Maga a felvétel 1975. április 17-én készült a párizsi Palais des Sports-ban és azért különleges, mert ez volt az utolsó koncert, ahol Ritchie Blackmore gitározott, mielőtt elhagyta a Deep Purple-t. Az akkori felállás a következő volt: Blackmore, David Coverdale (ének), Glenn Hughes (bassz), Jon Lord (billentyű) és Ian Paice (dobok). A lemezen olyan klasszikus mesterművek csendülnek fel, mint a Burn, a Stormbringer, a Highway Star, a Space Truckin vagy a Smoke On The Water. A koncert egy emlékezetes pillanat a zenekar életében, és mint ilyen a mostani kiadvány minden rajongó számára ez egy kinccsel érhet fel. Hajtás után a kiadványon található dalok listája található.

Tovább

Madonna kereste a legtöbbet tavaly turnézással, a Metallica csak nyolcadik

0nova3_88.jpg

A Pollstar idén is közzétette a Top 50 világkörüli turnét, melyet 2012 évben magasan Madonna nyert meg a 88 koncertért bezsebelt 296.1 millió dolláros bevétellel. A dobogóra még a Bruce Springsteen ( 210,2 millió) és Roger Waters (186, 4 millió) fért fel, leszorítva a Coldplay-t és Lady Gaga-t. A legjobb rockzenei előadó a Metallica lett, akik a 86,1 milliós bevétellel a nyolcadik helyre szorultak, 15. a Van Halen, 38. a Scorpions, míg 44. a Aerosmith. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

X. Stagediving Fesztivál ma a Dürer Kertben

X. Stagediving flyer 2013 01 04.jpg2013 első nagyszabású fesztiváljára január 4-én a Dürer Kert nagytermében a 10. Stagediving fesztivál keretein belül kerül sor. A legendás esemény fő fellépője a Subscribe-os srácok alkotta Rage Against The Machine tribute és a Watch My Dying lesz, akik itt mutatnak be egészen új dalokat is készülő lemezükről. Az este legkülönlegesebb fellépője a Cadaveres Akusztik. A hardcore rajongók örömére fellép a Social Free Face, a Liberal Youth, a The Last Charge, tiszteletét teszi a Horda, az osztrák Horns Of Hattin, de itt lesz a Conan’s First Date, a Samas és új lemezét mutatja be a Just Four! A metál- és hardcoreünnep tehát igazi csemege lesz a stílus rajongói számára, ahol a 10 zenekart mindössze 1000 forintos belépőért lehet megtekinteni! Mivel a fesztivál jubilál természetesen komoly ünneplésre, meglepetésekre, tortákra és sörökre lehet számítani.

Tovább

Bullet For My Valentine - Itt a borító

Bullet For My ValentineTemperTemper.jpg

Február 12-én az RCA Records gondozásban jön a Bullet For My Valentine új albuma Temper Temper címmel. Ma nyilvános lett a borító is, amely fentebb látható.

Az albumra a következő dalok kerülnek: 01. Breaking Point, 02. Truth Hurts, 03. Temper Temper, 04. Pow, 05. Dirty Little Secret, 06. Leech, 07. Dead To The World, 08. Riot, 09. Saints n Sinners, 10. Tears Don't Fall (Part 2), 11. Livin Life (On The Edge of A Knife) Deluxe-edition bonus tracks: 12. Not Invincible, 13. Whole Lotta Rosie (from the "Live Lounge" show on BBC Radio 1), 14. Scream Aim Fire (from the "Live Lounge" show on BBC Radio)

Tovább

Letölthető a Rxyzyxr teljes új albuma

Rxyzyxr_lmnts.jpgKarácsony óta ingyenesen letölthető a Rxyzyxr régóta vár nagylemeze, a LMNTS a got-djent.com oldaláról FLAC és MP3 formátumban is. A zenekarról annyit, hogy Meshuggah-féle poliritmikus és progresszív metált játszanak, picit továbbgondolva, de igazán igényes formában. Amennyiben bele szeretnétek hallgatni, mielőtt letöltitek, azt a hajtás után megtehetit

Tovább

Dallamos hardcore/punk a H2O-val a Hajón

H2Oband.jpg

Bár az évek múlása folytán az egyes műfaji zsargonok is hajlandóságot mutatnak a változásra, egy dolog biztos: ha dallamos hardcore/punkról van szó az előbb összeillesztett szavak legteljesebb jelentésében, akkor a H2O egy olyan megkerülhetetlen alapzenekar, amit mindenkinek ismernie és szeretnie kell. Ezért is örülünk ennyire annak, hogy április 21-én az A38 Hajón ad klubkoncertet Toby Morse zenekara.

Tovább

Phil Anselmo - Hallgass bele a Warbeast-tel közös EP dalaiba!

PAWarbeast.jpg

Január 8-án jelenik meg az egykori Pantera, ma Down énekes Phil Anselmo és a texasi thrasher brigád Warbeast közös EP-je War Of The Gargantuas címmel. Az Amazonon már most bele lehet fülelni minden dalba, ehhez katt IDE. Anselmo szólóprojektjében egyébként Marzi Montazeri (ex-SUPERJOINT RITUAL) gitáros, Bennett Bartley basszusgitáros és José Manuel Gonzales (WARBEAST) dobos vesznek még részt, és 2013 első felében teljes hosszúságú lemez is várható tőlük Walk Through Exits Only címmel.

The Banished - Új EP két letölthető dallal

THe Banished Dark.jpg

Nemrég írtunk a The Banished öt számos, Hatred című EP-jéről, de máris van további két új dal, mely egy The Dark Heart Rises című EP-n kapott helyett.

A djentes, metalos, hardcore-os banda tagjai: Kókai Barnabás (The Southern Oracle) énekes, Tóth Gábor (The Sharon Tate) és Keresztesi Balázs (The Devil Came On Horseback) gitárosok, Zsákai Mityu (The Devil Came On Horseback) dobos, és Bartovics Miklós (The Slaves) basszusgitáros. A két új dalt akár itt is meghallgathatod most, de le is tölthetitek ezeket.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum