RockStation

Elkezdődött a Black Sabbath turnéja, új dalokat is játszanak!

2013. április 21. - sunthatneversets

Black-Sabbath-1.jpg

Mondhatnánk némi éllel, hogy ebből maradunk megint ki. Április 20-án ugyanis az új-zélandi Aucklandben elkezdődött a Black Sabbath világkörüli turnéja. A klasszikusok mellett két új dal került elő, az egyik a pénteken már általunk is bemutatott God Is Dead? című, a másik pedig a hivatalosan májusban, a CSI sorozat szezonzáró epizódjában debütáló End Of The Beginning. A turnén Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler mellett - ahogy  az várható volt - nem a 13 albumot feljátszó Brad Wilk, hanem  Ozzy szólócsapatának dobosa, Tommy Clufetos vesz részt. Hajtás után találtok egy setlistet és pár, az estén készült videót is.

Tovább

Búcsúzni csak szépen ..: Farewell Europe Tour 2013: Bleeding Through, This Or The Apocalypse, Hand Of Mercy, The Southern Oracle@Dürer Kert

8657340966_57986ac034.jpg

Sajnálatos módon ahogy azt már az esemény bekövetkezte előtt néhány héttel, hónappal is talán sejteni lehetett, január hetedikén a kaliforniai metalcore alapvetés Bleeding Through tizennégy aktív évet követően hivatalosan is bejelentette feloszlását. A zenekar emblematikus arca Brandan Schieppati akkor azt ígérte, hogy egy méltó, több kontinenst is érintő koncertkörúttal kívánnak majd végleg elbúcsúzni rajongóiktól szerte a a világban, mely az Öreg Kontinenst áprilisban, kis hazánkat pedig egészen pontosan e hónap tizenharmadikán érte el, ahol az ausztrál Hand of Mercy, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő This or The Apocalypse, illetve hazai fronton a hamarosan új nagylemezzel jelentkező The Southern Oracle melegítette be a pódiumot a narancsvidék egyik legjelentősebb formációjának.

Tovább

Júniusban Budapesten játszik a My Bloody Valentine

My Bloody Valentine.jpg

A dublini alternative-rock banda My Bloody Valentine 1991 után idén végre új lemezzel jelentkezett. Az egyszerűen csak m b v címet kapott új albummal pedig turnéra is indul a társaság. A Concerto Musicnak köszönhetően június 9-én a Club 202-ben lépnek fel. További információk később! Az eseményt ITT jelölhetitek.

Tovább

Így nyomta a Foo Fighters a Rush egyik klasszikus dalát!

rush_HOF.jpg

A kanadai prog rock legenda Rusht csütörtökön Dave Grohl és Taylor Hawkins, a Foo Fighters tagjai iktatták be a Rock'n'Roll Hírességek Csarnokába. Dave Grohl persze nem Dave Grohl lenne, ha nem eszelt volna ki valami vicceset, így a ceremónián a '70-es évek Rush imidzsének megfelelően beöltözött Foo Fighters elnyomta a klasszikus 2112 album egyik gyöngyszemét az Overture-t.

Tovább

A havi majdnem jó: Black Pyramid - Adversarial (2013)

BlackPyramidA.jpgA Black Pyramid tökéletesen képviseli azon zenekarok széles/színes felhozatalát, amelyben a közös metszetet egy tulajdonság jellemzi leginkább: jó kis zene, de… és ugye jól ismerjük ezt a bizonyos „de” kezdetű felütést. A Black Pyramid majdnem jó doom/stoner banda. Ez a vonal meg eléggé telítődött az utóbbi évek folyamán (mondjuk az utóbbi öt évet figyelembe véve, ami gyors fejszámolással is 2007, nem meglepő módon ez a banda is ekkor alakult), és habár fel-feltűnik pár jól megdörrenő lemez, de gyakorlatilag vannak zenekarok, akik nem igazán gondolkodnak az újítás témakörében.

Persze mondhatjuk, hogy nem baj ez, mert ha a gyökereket keressük, akkor több, mint 40 évre kell visszamenni, hogy felidézzük miket pengetett Tony Iommi pl. egy Iron Man-ben. Azóta meg a true stoner makacsul ragaszkodik ehhez a megközelítéshez. A Black Pyramid is valahogy így van. Jó helyekről merít, de így sem hoz különösebben izgalmas dolgokat.

Tovább

I Am The Gun - Új Vicious Rumors-videó

Vicious Rumors 2013.jpg

Nemrég számoltunk be róla, hogy Electric Punishment címmel április végén érkezik az amerikai power metál legenda, a Vicious Rumors új albuma. Az album felvezetéseként új videóval jelentkezett a csapat, amely az I Am The Gun című dalra készült. Május 20-án az együttes Budapesten is fellép, az ex-Savatage énekes, Zak Stevens vezette Circle II Circle és a francia Nightmare társaságában. A Barba Negra Music Klubban megrendezésre kerülő bulin fellép még az Eternal Flight, az Iron Knights, a The Order Of Chaos, hazai részről pedig a Power, a Thornwill és a Demonlord is, tehát kisebb fesztiválnak is beillik majd az este.

Tovább

Stone - Új Alice In Chains-videó

Alice In Chains 2013.jpg

Pár napja mutattuk be az új Alice In Chains dalra, a Stone-ra készült szöveges videót, viszont máris itt a "rendes" klip is. A filmet a korábban a Metallicanak, a Mastodonnak és a Green Daynek is videót készítő Roboshobo (Robert Shober) rendezte. A banda új nagylemeze egyébiránt május 28-án jelenik meg The Devil Put Dinosaurs Here címmel. Aki kíváncsi a videóra, kattintson a továbbra!

Tovább

Amikor végleg benő a fejed lágya: Bring Me The Horizon - Sempiternal (2013)

Bring Me The Horizon Sempiternal.jpgImmáron 3 éve hogy a Bring Me The Horizon maga mögött hagyott egy haldokló színteret. A leírhatatlanul hosszú című album a zenekar eddigi legjobban sikerült lemeze lett. Ebben pedig az egykori Bleeding Through gitáros Jona Weinhofen volt a segítségükre. A Sempiternal két hónappal a megjelenése előtt kiszivárgott a netre, az Epitah mindezt egy streammel reagálta le, így hivatalosan is hallgathatóvá vált a kiadvány.

Tovább

AZ IGAZI ARCOD” CÍMMEL MEGSZÜLETETT AZ IDEI FESZTIVÁLIDÉNY IGAZI DALA A HEGYALJA TÁMOGATÁSÁVAL

Hegyalja 2013 Igazi.jpg

A tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál nem csak a látogatókra gyakorol mély hatást: az igazi nyárindító fesztivál rezidens bandái különleges meglepetéssel készültek a Hegy'-re. Valódi alternatív „supergroup” állt össze: a Subscribe zenekar két oszlopos tagja, Csongor Bálint és Horváth AttilaAz Igazi Arcod” című szerzeményéhez az Anna & The Barbies és az Irie Maffia énekesnői, valamint a Hősök és a Brains géppuska-szájú frontemberei is csatlakoztak. Minden együtt van ahhoz, hogy az igazi arcok az igazi fesztiválra hangoljanak.

Tovább

Újra itt a Babymetal!

Babymetal2013.jpg

A japánok eszementek, ezt már régóta tudjuk. A Babymetal nevű gyerekformációval, akik saját bevallásuk szerint a J-pop és death metál (?) keverékeként leírható zenét művelnek már többször foglalkoztunk. Most új dallal, ehhez ráadásul videóval jelentkezett a három lányból álló csapat, amit hajtás után nézhettek meg, A videó, de főleg a hanganyag - előre figyelmeztetünk mindenkit - a nyugalom megzavarására alkalmas.

Tovább

ANGERSEED A KRISIUN ELŐTT

Angerseedband.jpgAz Angerseedtől kaptunk híreket:

Már januárban sejtettük, hogy nem lesz unalmas évünk, de most egy igazán örömteli hírt kaptunk, zenekarunk a budapesti Kill With Hate társaságában képviselheti a magyar színeket július 5-én Budapesten a Club 202-ben a brutalitásáról és kompromisszummentességéről is hírhedt brazil éllovas Death Metal banda, a KRISIUN előtt! Köszönjük a lehetőséget Kosinszky Gábornak és a CONCERTO MUSIC koncertszervező ügynökségnek!

A nyári uborkaszezonban igencsak üdítő lesz ez az igazi Death Metal esemény, melyre a mai árak mellett már szinte szemtelenül olcsón lehet a koncert szervezőinek hála jegyet venni, hiszen elővételben 1500 Ft, a helyszínen pedig 2000 Ft lesz csupán a jegy. Amennyiben viszont az Angerseedtől rendelnéd meg jegyedet a bulira, a zenekar legelső, 2010-es "THE FIRST SEEDS..." CD-jét is megkapod mellé ingyen! Vidéki rendelés esetében biztonsági érdekek miatt ajánlva kell feladnunk a jegyet, ezért +500 Ft postaköltség is hozzájön még az összeghez, a CD természetesen ebben az esetben is jár! Pesten előzetes egyeztetés után személyesen is átvehetőek a jegyek tőlünk, többek között a zenekar addigi budapesti koncertjein!

Nyerd meg a Killswitch Engage új albumát!

KIllswitch.PNG

A Killswitch Engage egy meglehetősen erős albumot készített el Disarm The Discent címmel, ráadásul ezen újra a csapat eredeti énekese Jesse Leach énekel. Nos, ebből az albumból egy darab gazdára vár. Ha valaki szeretné magáénak tudni a lemezt, akkor nincs más dolga mint:

1. Először is (ha még nem tetted meg) lájkold be a RockStation Facebook oldalát (ne ezt a posztot).

2. Ott a fényképek között megtaláljátok az itt is látható képet, ezt osszátok meg az üzenőfalatokon (nem lájkolni, hanem megosztani) és kommentben írjátok alá, hogy "megosztva".

Szóval világos? Egy lájk meg egy megosztás és egy komment. A játék április 18-án (Csütörtök) 18.00-ig tart. Sorsolás a random.org segítségével. Eredményhirdetés másnap, azaz pénteken 10.00-kor a RockStation Facebook oldalán.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum