Először olyan címet akartam adni a FEZEN befejező napjának, ami arra utal, hogy valami elképesztően meleg volt egész nap. Aztán időközben meggondoltam magam, de ennek jó oka van, erről később (nem, nincs köze semmiféle párteseményhez). Szóval a hőség már-már kibírhatatlan volt napközben, a városi hőmérő 38°C-ot mutatott és ugyan a kolesz, ahol laktam, egy kilencemeletes panel, szóval ott sem volt túlságosan barátságos a klíma, de nem igazán akartam elindulni az első programokra. Ami a Nagyszínpadot illeti fél öttől kezdett a Depresszió, igen nehéz feladat lehetett bemozdítani a közönséget.
Ezt sokszor megírtam már, hogy szeretem, ha Én kapom a magyar feltörekvő zenekarok promo/demo anyagát, mert tényleg annyira széles betekintést nyerek ezzel a hazai színtérre, hogy az valami hihetetlen. Az elmúlt bő egy évben a totál gagyitól, (amiről írni sem tudtam) a mesébe illő elvarázsolásig jelen volt minden. Sokszor az a baj szerintem, hogy lenne egy jó téma, de az énekes totál lehúzza az egészet, vagy a rosszabb eset, amikor olyan vállalhatatlan anyagot küldenek nekünk egyesek, hogy vakarom a fejemet, mégis ez most mi? Azért csak, tessék bátran küldeni a bemutatkozó EP-ket, hátha meggyőztök, mint most a Burndot. Még is miért tudtak meggyőzni? Hajts tovább…
A Magma Rise nem mai történet, hiszen a zenekar 2009 nyarán alakult és a tagok egy részének korábbi közös zenei vonalát viszi tovább. A hajdani Mood romjaira épült zenekar a hazai és külföldi underground körökben is jól ismert, azt gondolom az egykori anyabanda tett is érte sokat, hogy ez így legyen. Abból az együttesből ma már csak Holdampf Gábor és Hegyi Kolos a Magma Rise tagja, bár 2012 januárjában, amikor Janó Mihály gitáros elhagyta az együttest, helyére Füleki Sándor került, aki Holdampffal és Hegyivel a Mood alapítója volt 1993-ban, így rövid időre a ¾ Mood újra együtt volt, de Füleki nem sokkal később szintén kiszállt a csapatból, őt Herczeg László váltotta, aki már addig is több koncerten segítette ki a bandát. Dobon továbbra is Bánfalvi Sándor (Neck Sprain, Ákos) gyomroz.
A rockzenében – és a vele kapcsolatos újságírói tevékenységben – az a legcsodálatosabb, hogy aktualitása nem vész el, csak átalakul. Hiába halogattam gondosan a világ egyik legnagyobb legendája legújabb fejezetének kritikáját, az élet más tálalásban újból elém pakolta az ügyet. 
A svéd „melodic death metal” egyik alapzenekara új lemezzel jelentkezett, sorban a kilencedikkel. Természetesen az Amon Amarth új hangzója mellett mi sem mehettünk el szó nélkül, úgyhogy felvettem szépen a bőr csuklószorítómat, megnövesztettem gyorsan a hajam, harci öltözetet öltöttem, és nekiveselkedtem a lemeznek. A szakállam szerencsére egyébként is megvolt.