RockStation

Apokalipszis most!: Igor - NA (2013)

2013. október 20. - KoaX

Igor.pngBüszkék szoktunk lenni, ha az olimpián a magyar válogatott elér valami nívósabb helyezést, nem? Akkor miért nem vagyunk büszkék a király magyar zenékre is? Illetve miért nem becsüljük meg őket, miért kell azt látni, hogy vannak zenekarok, amik simán tolják világszínvonalon, de még is csak az underground „csapdájában” maradnak. Van itt annyi jó zenész, akik nem a húsz éve majdnem „egyedi” cuccukkal vagánykodnak nekünk, akiknek acélból van a szívük, és a hangerővel még a gyémántot is átvágják, még se figyel rájuk senki. Nézzünk egy példát: Igor.

Tovább

Így nyomta a Monster Magnet a The Artie Lange Showban!

monstermagnet2012bandnew.jpg

A Monster Magnet a héten adta ki új lemezét Last Patrol címmel (lemezkritika hamarosan), ráadásul 10 év után önálló amerikai turnéra is indulnak. Ez adta az apropóját, hogy az amerikai DIRECTV The Artie Lange Show című műsorának vendégei legyenek egy interjú és egy rövid fellépés erejéig, ahol két dalt - Paradise, Powertrip -  játszottak el. Jó hír a hazai rajongóknak, hogy az együttes január 29-én a Club 202-ben lép fel.

Tovább

Jövő áprilisban Budapesten játszik az Architects!

Architects 2013.jpg

A hatos szám bűvöletében tér vissza Budapestre a brit Architects legénysége, akik nemrég az Epitaph Recordshoz szerződtek. 2014. április 3-án hatodik alkalommal vendégeskednek Magyarországon, amikor is hatodik, jelenleg is készülő nagylemezük dalaiból szemezgethetnek a magyar közönségnek. További zenekarok hamarosan! Információk ITT.

A Killer Be Killed nevet kapta Cavalera, Puciato és Sanders projektje

maxprojectbanddillinger.jpg

Nemrég számoltunk be róla, hogy a Nuclear Blast szerződtette a Max Cavalera (Soulfly), Greg Puciato (The Dillinger Escape Plan), Dave Elitch (ex-Mars Volta) és Troy Sanders (Mastodon) alkotta négyest, akik akkor még zenekarnévvel sem rendelkeztek. Nos azóta megvan a név, ami pedig Killer Be Killed lett. A négyes első albuma 2014 közepére várható és a felvételeket Josh Wilbour irányítja majd, aki korábban a Lamb Of God vagy épp a Gojira albumainál volt jelen.

Sokkon innen, sokkon túl: Motörhead - Aftershock (2013)

motorheadaftershockcd.jpgSzerinted, le lehet győzni Istent? Van Isten? Segít neked tényleg? Egyet rendesen megtanultam az évek alatt. Lemmy és Isten, ha szkanderozna, akkor nem lenne győztes, hogy miért? Pofon egyszerű. Lemmy az Isten. Mit is várhatok egy Motörhead albumtól? Miben más ez, mint a többi, eddig megjelent kiadványa a zenekarnak?  Miért is hallgatom meg? Miért fogod TE meghallgatni? Mennyi két gramm cukor? Ezekre a kérdésekre remélem a hajtás után választ is találsz.

Tovább

Metalosoktól kap Gumizsiráf-életműdíjat Korda György

korda_balazs.jpg

A Kettőnégy zenei blog stábja október 31-én a budapesti Dürer Kertben immár hetedik alkalommal adja át a Gumizsiráf-díjakat a metalszakma legfényesebben ragyogó csillagainak. A beöltözős Halloween buliban ezúttal diszkófeldolgozásokat adnak elő a fellépő zenekarok. Az est sztárvendége az életműdíjas Korda György és párja, Balázs Klári.

Tovább

A prog metál „legkisebb fiúja” Budapesten: Fates Warning, Divided Multitude @ A38 Hajó, 2013. október 16.

0fw38.jpg

Már a PROGram második dalánál – Life in still water – agyamba hasított a kérdés: vajon miért alakult ez így, hogy a Fates Warning a „prog metal Szentháromságban” állandó jelleggel a fiú szerepét játssza, mégpedig a legkisebbét? Pedig a rock műfaj többi szegmensével szemben itt nincs öldöklő harc; lám fent nevezett nótát is (91-ben) James LaBrie Dream Theater-dalnokkal vették fel (persze, ide a budapesti hajóra nem cipelték magukkal a közreműködőt). A DT még rendben van, de hogy folyamatosan nagyobb érdeklődés övezze a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján mindössze két klasszikus lemezt felmutatni tudó, és mai napig azokból élő Queensrvche-ot... Az A38 Hajó nem igazán feneketlen gyomrát talán kétharmadik töltöttük – létezik, hogy csupán 600 rajongója van idehaza a Warningnak?

Tovább

Loneliness Remains: új dal a Paradise Lost gyűjteményes lemezéről

paradiselost2012band_638.jpg

A gótikus metal brit alapzenekara, a Paradise Lost október 21-én adja ki új lemezét, a Tragic Illusion 25 (The Rarities), ami a banda 25 éves évfordulójára kiadott ritkaságokat és a újrafelvett legendás dalokat tartalmazó kiadványa. Természetesen lesz új dal is az albumon, a Loneliness Remains most megmutatjuk szöveges videó formájában.

Tovább

Az új Lola T!: His Electro Blue Voice - Ruthless Sperm (2013)

His Electro.jpgAkinek volt gyerekkora, egészen biztosan találkozott a klasszikus autóskártyával. A címbeli utalás a mindent vivő Lola T, amit idén át lehet firkálni His Electro Blue Voice-ra. Nálam legalább is lassan minden kategóriában első lesz, beelőz mindent, ami idén megjelent. Kedvenc blogomon a zenebuzik, egymást licitálva felül, tesznek közzé annyi érdekes és ismeretlen zenekari produkciót, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja az áradatot, és kipecázni azt, ami igazán friss, új, és értékes.

Tovább

Loner - új videó a Black Sabbath koncertfilmjéből

ozzyosbournelive2013loner_638.jpg

A legendás együttes új lemezének a 13-nak koncertkörútjáról, ami ez év elején indult Ausztráliában, koncertfilm is készül Black Sabbath: Live...Gathered in Their Masses címmel. A kiadvány többféle formátumban lesz elérhető és felvételeket szintén egy ausztrál koncert, az április 29-i és május 1-i Melbourne-ben felvett anyagok adják. Most egy új videónk van a koncertről, az új lemez egyik dalához, a Loner a hajtás után. Az együttes egyébiránt december 7-én Prágában játszik.

Tovább

Masterplan koncert helyszínváltozás - Supersonic Blue&Red Hell, okt. 18.

masterplan02.jpg

A rendezvényt szervező Hammer Concerts közleménye szerint elháríthatatlan technikai okok miatt az október 18-ai Masterplan koncert helyszíne megváltozik. A koncertet a Supersonic-ban (Blue Hell & Red Hell, avagy Kék Yuk és Vörös Yuk) rendezik meg 18 órai kezdettel. A megváltott belépők továbbra is érvényesek és az új helyszínen is kaphatók.

Steven Tyler és Psy közös dalt vett fel

psysteventyler.jpg

A tegnapi kuka supergroup-os összeállításunk után, aminek minden leírt betűje a fikció műve, kicsit hülyén néztünk magunk elé, amikor olvastuk, hogy az Aerosmith frontembere, Steven Tyler és a koreai popsztár Psy befejezték közös dalukat. Psy, aki a Gangnam Style című dalával 1,7 milliárd(!) megtekintést ért el a YouTube-on, állítólag kölyökkorában nagy Aerosmith rajongó volt (fel is tudott sorolni 2, azaz kettő darab dalt), és hogy ezt szinte el sem hiszi, hogy egy ilyen legendával dolgozhat együtt. A Twitterre posztolt fenti kép a bizonyíték, hogy nem kamuzunk - meg különben is: ilyet nem tudnánk kitalálni magunktól.

Letisztult, nyaktörő thrash metal: Death Angel - The Dream Calls for Blood (2013)

deathangel-thedream.jpgHárom év telt el a Death Angel legutóbbi lemeze óta és három évnyi koncertezés is, ami után szinte a turnéról "estek be" a stúdióba, sőt a lemez nagyrészét is útközben írták. Ez nem tűnt valami jó ötletnek, amikor az interjúkban olvastam, de a végeredmény minden várakozásomat felülmúlja. Ugyanis a DA olyan lemezt tett le az asztalra, ami dobogós helyet szerzett két olyan alapmű mellett, mint a The Ultra-Violence és az Act III!

Tovább

10 elég kuka szupergroup

poprocksupagroup.png

Az elmúlt pár évben gomba módra nőnek ki a földből a különböző bandák ismertebb zenészeiből álló alakulatok, amelyeket jobb szó híján supergroup-nak nevezünk. A Loudwire stábja eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha olyan supergroup-ok jönnének létre, melyek hidat vernének a pop- és a metalzenei világ közé. A hajtás után a komolynak egyáltalán nevezhető lista, természetesen minden a fikció műve.

Tovább

Új Laibach lemez jövőre

Laibach-neu-770.jpg

A szlovén indusztrial metal alapvetés utoljára 2008-ban adott ki lemezt, a Laibachkunstderfuge-t. Ettől függetlenül meglepetésként hatott a hír, hogy jövő év februárjában Spectre címmel új albummal jelentkeznek. Az új lemez hírnökeként hamarosan érkezik egy négy dalt tartalmazó kislemez, az S. Továbbá a zenekar oldaláról - e-mail cím megadása után - ingyenesen le lehet tölteni három dalt (Eurovision, No History and Resistance is Futile) október 21-ig. A Resistance Is Futile dalt itt hallgathatjátok meg.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum