RockStation

Miyavi: ismét Budapesten a szamuráj gitáros

2014. január 15. - sunthatneversets

Miyavi.jpg

Harmadik alkalommal tér vissza Magyarországra Japán egyik legérdekesebb kortárs zenésze, Miyavi. A különleges gitárjátékáról híres előadó majd' 15 éves pályafutása alatt számos művészeti ágban kipróbálta magát, s hamarosan a mozivásznakon is bemutatkozik egy Angelina Jolie által rendezett filmben. Március 24-én legfrissebb albumát mutatja be a budapesti Barba Negra Music Clubban.

Bár sokan csak mint a meghökkentő vizualitásáról ismert japán zenei irányzat, a visual kei egyik képviselőjeként ismerik Miyavit, az 1981-ben született Isihara Takamasza ma már hazája egyik ismert kortárs művészévé nőtte ki magát. A nem mellesleg két kislány édesapjaként és férjként is helytálló Takamasza énekesként, gitárosként, zeneszerzőként, producerként, fotómodellként és filmszínészként is tevékenykedik.

Flyer Miyavi_1.jpgNem is akármilyen megkereséseknek kell mostanság eleget tennie: nemrég Angelina Jolie kérte fel az általa megrendezésre kerülő film, az Unbroken egyik főszerepére Miyavit. A 2014 végére elkészülő film Laura Hildenbrand életrajzi regényét dolgozza majd fel, mely az egykori olimpikon és II. világháborús háborús hős, Louis Zamperini életét mutatja be. Miyavi egy Mutsushiro Watanabe nevű, meglehetősen kegyetlen őrt fog alakítani, aki azon munkálkodik, hogy megtörje Zamperinit egy japán hadifogolytáborban.

A filmes kalandok mellett persze továbbra is elsősorban a zene tölti ki Miyavi életét. Szokatlan elektromos gitárjátékával egyre nagyobb figyelmet vív ki szerte a világon: pengető nélkül, egyedülálló slap (a húrokat megcsapó) technikával szólaltatja meg a hangszert. Már háromszor turnézta körbe a világot, több mint 200 koncertet adva Amerika, Európa, Ázsia és Ausztrália 30 országában. Az elmúlt években számos egyéb alkotó is felfigyelt a japán művészre, így televíziós reklámokhoz is készített zenéket. Több japán és nemzetközi előadó, így a Good Charlotte Like It's Her Birthday című dalában is feltűnt.

Miyavi 2013-ban ismét új vizekre evez:ett a 2010-es legutóbbi stúdióalbum, a What's My Name után ekkor jelent meg az Ahead Of The Light című kislemez, mely két társával együtt a cím nélküli új albumot vezette elő. A júniusban bemutatott Miyavi című lemezen hősünk erőteljes ütemeket és elektró/dance zenét társított jellegzetes gitárjátékához. A stílusok között önfejűen és bátran váltogató művész ezúttal egy könnyen megjegyezhető, sallangmentes poplemezt hozott létre, mely a műfaji sajátosságok ellenére is összetéveszthetetlenül egyedi és színvonalas. A Horizon című dal videóját itt nézhetjük meg:

A lemez után pedig itt az idő, hogy a szamuráj gitáros ismét világhódító turnéra induljon: a Slap The World turné európai etapja során Budapestre is eljut majd, ahol március 24-én a Barba Negra Music Clubban bűvöli el a rajongókat. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr125759065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum