RockStation

A világ legintenzívebb post-rock zenekara végre az A38 Hajón!

2014. január 24. - sunthatneversets

0godis20122.jpg

2014 áprilisában az ír God Is An Astronaut lemezbemutató turnéja ismét eléri Budapestet, így két év után újra megtapasztalhatja a fővárosi közönség, hogy a Kinsella-ikrek zenekara még mindig képtelen csalódást okozni felvételen és élőben egyaránt. Az Origins címre keresztelt nagylemez pedig nem csupán a címében jelölt – újbóli – öndefiniálás miatt győzhet meg minden rajongót, és nem is feltétlenül azért, mert az a Rocket Girl Records adta ki a tizenkét számos felvételt, amelyik a nemzetközi áttörést meghozó All Is Violent, All Is Brightot juttatta el a csúcsra. (Fotó: Réti Zsolt)

Az album hatásosságának kulcsa épp az, hogy a God Is An Astronaut nem elégszik meg azzal, hogy saját paneljeit ismételgesse, vagy hogy arra az ösvényre lépjen, amin haladva a követők is zsákutcára leltek: a grandiózus érzelmi kitörések és hangulati játékok a lehető legváltozatosabb zenei közegben irányítják még mindig a hallgató figyelmét, de ezúttal az elektronikus szőnyegek talán minden korábbinál nagyobb teret kaptak az egyes szerzeményeken belül. Az öttagú zenekar ugyanis ezúttal nem instrumentális anyagot adott ki: Niels és Torsten, a Kinsella-testvérek a dalszerzésbe immáron nem csupán saját zenésztársaikat vonták be, hanem Pat O’Donnellt is, aki énekel, gitározik és billentyűzik is a lemezen a többi hangszer mellett, aminek köszönhetően soha nem tapasztalt hangulatok elevenednek meg az Origins játékidejében. A The Fountainhead frontemberével való együttműködést persze egyhamar nem leplezte le a banda: az albumról elsőként meghallgathatóvá tett Spiral Code annál sokkal erőteljesebb elánnal értelmezte újra a zenekar 2008-as, önmagáról elnevezett anyagának elektronikával játszó pillanatait, és ez az önfeledtség garantálta azt is, hogy az Origins szerzeményei sem követik majd a bevált formulákat.

A zenekar egyébként is mindig a saját útját járta: a 2002 óta működő formáció ugyan a post-rock pionírjaival egyidejűleg jelent meg a színtéren, mégis merőben más hangon szólalt meg kortársaihoz képest. Míg azok jobbára a szélsőségek közötti érzékeny kapcsolódási pontokat keresték, és jobbára a csend erejével játszottak, addig a God Is An Astronaut ennél sokkal inkább pulzált már az első lemezén is, és ez hatványozottan igaz élő előadásmódjukra, amit saját vizuállal erősítenek meg – a teátrális hatás épp a zenén keresztül fogalmazódik meg a legerőteljesebben, még akkor is, amikor a közönség önfeledten ugrál a zenekar dalaira. Ez pedig idén áprilisban sem maradhat el, amikor az A38 Hajó ad majd otthont a formáció harmadik budapesti koncertjének: a legutóbbi apropót a zenekar működésének tizedik évfordulója adta, ám a mostani, megújult program sem feledkezik meg majd az eddig megtett útról – inkább csak aktuálisabb és erőteljesebb lesz, mint valaha, megszólalásban és vizuális hatásban egyaránt.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr255779163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum