A kistermet már kinőtték, a nagyteremben még korántsem döngetnek nézőcsúcsot – a bécsi Arenáról van szó, na meg a Kylesaról, akikért itthonról is átlendült a „szomszédba” jó néhány rajongó.

Minden tiszteletem a savannah-iaké, amiért baráti alapon választottak vendégzenekarokat ehhez a turnéjukhoz, a norvég Jagged Vision és a kanadai Sierra azonban igencsak felejthető produkciót nyújtott. Egyik csapat sem volt irritáló vagy kirívóan rossz, egyszerűen csak érdektelen. Előbbi ordibálós énekkel kísért hardcore / stoner hibridet, utóbbi pedig jammelős jellegű, alapvetően Monster Magnet és Karma To Burn ihlette borulatot vezetett elő, közel egyformán átlagosan és semmitmondóan. Egyszer mindkettőt meg lehet hallgatni, na de utána bármi értelmeset és összefüggőt megfogalmazni róluk egy beszámolóhoz...

A Kylesanál elvileg minden adott volt egy emlékezetes bulihoz. Zenéjük ugyan lemezről lemezre lágyul valamelyest, ám azt nem lehet állítani, hogy kevésbé lenne hatásos. A sludge-tól a pszichedelikus dolgokon és a poszt rockon át a HC / punkig ezer forrásból merítő, hangulatos és hipnotikus erejű muzsika már két éve is éretten, meggyőzően szólt Pesten a Dürerben, de az azóta lezajlott személyi változások – az eddigi bőgős Eric Hernandezt immár Carl McGinley mellett, a másik dobcucc mögött láthattuk-hallhattuk, a basszust meg Chase Rudeseal pengette – révén most erősebbnek tűnt a bandán belüli összhang és a kísérő vetítés is sokat lendített a látványon. Így az sem volt zavaró, hogy színpadi mozgás terén egyedül Chase képviselte a lendületet, hiszen Laura Pleasants és Philip Cope gitáros-énekeseket folyamatosan helyhez köti a mikrofonállvány, illetve Cope urat időnként a teremin is (az egyik legelső elektronikus hangszer, csak úgy érdekességképp).

A hangzásban viszont bőven akadt kifogásolnivaló. A lábdobot, dacára a két ütősnek, sikerült úgy hátratolni a keverésben, mintha direkt akartak volna visszavenni a ritmusok lüktetéséből és Laura hangja is el-eltünedezett az elején. Szóval nem beszélhettünk éppen lemezminőségű megszólalásról...

A programot meg csak úgy rutinszerűen „odakenték”. A rendelkezésre álló játékidőt ki se töltötték, mintha érezték volna, hogy nem ez lesz életük koncertje. Becsülettel tették a dolgukat a deszkákon, de önálló műsor gyanánt akkor is többet vártam tőlük. Mondjuk még egy-két régi súlyosabb nótát, amivel jobban ellenpontozhatták volna a Spiral Shadow és Ultraviolet albumok elszállós témáit. Jó-jó, ezzel a hiányérzetemmel együtt is kellemes volt az élmény, csak hát lehetett volna igazán nagyszerű is. Ehelyett kénytelen vagyok konstatálni, hogy egy kevésbé szerencsés napot fogtam ki Lauráéknál. Volt jobb, lesz jobb...

A Kylesa helyében az év második felére összehoznék még egy európai kört a mostani lemezzel (és persze a nyári fesztivál-fellépéseket se hanyagolnám), de lehetőleg valami közönség-csalogató turnécsomag részeként. Amilyenre a hazai szervezők se mondanának nemet... A továbblépésnek – a bennük, illetve az Ultravioletben rejlő potenciál kiaknázásának – a kulcsa ez lehetne.

FOTÓK: MAGNETIC STAR