Egy emberként mozgó közönség, raszta haj, bonyolult ritmusok garmadája, pálinka, stand up comedy, anyuka, szomjúság, stage dive, pogó, csak néhány kifejezés, amivel jellemezni lehetne a vasárnapi Tesseract, Protest The Hero koncertet, akiket a frissen alakult Intervals és a tavaly második lemezét megjelentető The Safety Fire kísér az idei turnéjukon.
Az estét az Intervals indította, akik bőgős nélkül léptek színpadra. Elvileg Henry Selva (The Human Abstract) kezelte volna a hangszert, de akadt elég dolga a Protest The Hero-val így csak a hangosítói feladatokat látta el. A hangzás még nem egészen állt össze így a dob és a vokál sikeresen elnyomta a húros hangszereket, legalábbis oldalról nem sok hallatszott belőlük. Mike Semesky (ex-The HAARP Machine) a tisztái alapján akár Jonny Craig reinkarnációja is lehetne. A közönség láthatóan vevő volt a dalokra habár mozgást nem igazán sikerült kicsikarnia még így sem a zenekarnak belőlük. Hiába ordította egy emberként a tömeg hogy „one more song” az idő kötött így nem adtak ráadást csupán 1-2 pacsit az elsősorban. (DE ígérték, hogy hamarosan visszatérnek!)
Egy kisebb átszerelést követően a The Safety Fire vette birtokba a színpadot. Az új lemez egyetlen keményebb dalára (The Ghosts That Wait For Spring) konkrétan egy emberként mozdultak meg a jelenlévők. Karkörzésre, vagy épp circle pit-re szinte esély sem volt a tömegben. Ellentétben megjelentek a „puttonnyal” stage dive-olók! Hogy ez miért jó? Passz! Az UTAZÓTÁSKÁS fiatalember sem nézte jó szemmel, amikor próbáltam ellökni magamtól, csak úgy, mint az anyuka, aki folyamatosan a mi táskánkkal „vívott „szélmalomharcot” persze sikertelenül! A mosh helyett most a lökdösődés vette át a szerepet azonban egy szerencsétlen látogatót másodjára sem sikerült elkapnia a népnek így Sean az Old Souls előtt megállította a bulit had, szörföljön egyet az illető.
A Tesseract anno óriásit robbantott a One-nal majd Daniel távozása után ismét sikerült nekik az Altered State-el. Ashe O'Hara-ra óriási figyelem hárult, hiszen mindenki arra volt kíváncsi képes-e visszaadni a dalok atmoszféráját. Sikerült neki, sőt túl is szárnyalta, a koncert közben úgy éreztem mintha a lemezt hallgatnám. Üröm az örömben hogy 1 gitárral kevesebb volt a katarzis azonban így sem maradt el. Hiába a lassabb Retrospect a tömeg végképp elvesztette az eszét, stage dive-olók garmadája lepte el a színpadot akik, mint fentebb említettem táskákkal ugrottak a közönségbe! srsly? A One-t a Deception és a The Impossible képviselte az estén, a buli viszont a rövidsége ellenére is fenomenális volt. Látszott is a jelenlévőkön hogy ki voltak már éhezve a zenekarra, szintén megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Ráadásra még csak esély sem volt így az egész színpadot "lebontották" és jóformán a nulláról rakták újra össze a PTH számára.
A srácok az Underbite, Hair-Trigger kettőssel indították a Protest The Hero az estét, az viszont már az elején látszott rajtuk hogy nem szomjasak. Ezt bizonyította az elfogyasztott pálinka mennyisége, amiből még a színpadra is jutott egy üveggel. Az első néhány dal alatt Rody különösen halk volt ez azonban nem szedte kedvét így két szám között kisebb stand up comedy előadásokat vezérelt le. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a „hunk of the day” verseny ahol megválasztásra került az este legszexibb fiatalembere, aki egy közös zenekari fotóval és egy üvegsörrel lett gazdagabb.
Közben pedig a dalokról sem feledkeztek meg, játszi könnyedséggel zúdították ránk a Bloodmeat-et, C’est
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. RENGETEG FOTÓ MÉG ITT.
