RockStation

Júniusban Budapesten játszik a Silverstein

2014. február 11. - sunthatneversets

Silverstein2014.jpg

Mindig örömmel szolgál visszatérő előadókat fogadni hazánkban, főleg, ha olyan frenetikus zenekarokról van szó, mint a kanadai Silverstein. Pláne, hogy az előző évtized elején alakult csapat ezúttal 2013 legelején megjelent hatodik stúdióalbumának farvizén érkezik június 22-én a Dürer Kertbe, bemutatva frissen szerzett új gitárosát.

A leginkább poszt-hardcore és emo kategóriákba sorolható formáció az ezredfordulóbeli születése óta egy jól bejáratott név lett a színen, amit eddigi remek nagylemezeivel egyértelműen ki is érdemelt. A tagok az elmúlt tizennégy évben egy rendkívül fejlődőképes és céltudatos zenekar képét alakították ki, amely a finomra producerelt, mégis harapós gitárzúzás; a mennydörgésszerű dobverés és a kétségbeesetten érzelemdús énektémák kereszttüzében rukkol elő a dühösebbnél dühösebb szerzeményeivel. Mind a hosszabb-rövidebb lélegzetvételű korongok, mind a köztes időszakokban megjelentetett EP-k, mind pedig a csapat élő teljesítményét dokumentáló koncertlemez büszkén tanúsítja, hogy a produkció nagy vehemenciával tör előre, folyamatosan szem előtt tartva számottevő rajongói bázisának igényeit – melyeket nem átallott több mint 1600, lehengerlő energiájú fellépésén kielégíteni.

Ráadásul a 2014-es Silverstein koncert tartogat még egy meglepetést, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a banda legújabb tagja, Paul Marc Rousseau gitáros bemutatkozik, a produkció kitűnően fogadott This Is How the Wind Shifts névre keresztelt legutóbbi anyaga alapján pedig biztos, hogy teljes elégedettségben távozhatnak majd azok, akik velünk tombolnak a Dürer Kertben.

Az este hangulatának a megalapozásáról a magyar poszt-hardcore nagyágyúja, az európai turnéja után a Dürerbe újra visszatérő Shell Beach gondoskodik majd. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr635808659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum