Nyilvánvalóan nem az a nagy szám, hogy a New York-i prog metal intézmény legutóbbi DVD-jéről írunk most (hónapokkal a megjelenése után), hanem az, hogy az Argentínában rögzített élő anyag is szerepelt a patinás fővárosi mozi műsorán, méghozzá olyan halhatatlanok koncertfilmjei mellett, mint a Rolling Stones, a Queen vagy Peter Gabriel.
A Queen 1986-os budapesti fellépését megörökítő munka általam látott telt házas előadásához képest – ki nosztalgiából, ki kíváncsiságból ült be rá – a Live at Luna Park szerényebb nézettséget produkált, de azért nem is fulladt érdektelenségbe. Még úgy sem, hogy a publikum zöme vélhetően John Petrucciék legutóbbi pesti buliján is ott volt 2012 elején. Az (A Dramatic Turn Of Events albumra épülő) akkori szett tudniillik az argentin felvétel gerincét adja: a turnén eljátszott sztenderd tizenöt számos műsor itt kibővül és hosszas hangszeres szólókkal is kiegészül, két dal pedig helyi muzsikusok kíséretével hangzik el. Ez utóbbi akusztikus-vonós blokk a The Silent Mannel és a Beneath The Surface-szel valami gyönyörű egyébként és Mike Mangini káprázatos dobmutatványa a legkülönbözőbb kameraállásokból szintén a csúcspontok közé sorolandó. Dobosoknak kezdőtől a profi szintig minden elemében (pl. az egykezes pörgetés!..) kötelező néznivaló, de a laikusoknak is garantáltan lélegzetelállító élmény.
Amúgy éppen a sokkamerás rögzítés adta lehetőségek okos kihasználása – értem ezalatt a színpad teljes horizontjának látványát vagy a kettéosztott képet mondjuk Petrucci és Jordan Rudess gitár-billentyű párharca alatt – a Live at Luna Park egyik fő erénye. A rendezés ugyanakkor lényegesen jobban összpontosít a pódiumon zajló eseményekre, mint a gigantikus színházterem széksorai között állva tomboló, az előadást totálisan átélő rajongókra. Így legfeljebb utalásokat kapunk arra, miért vesz fel élő anyagot Dél-Amerikában a rock / metal műfaj elitje a Rushtól az Iron Maidenen át az Acceptig. A „deszkákon” uralkodó hangulat viszont szemmel láthatóan pazar, elég csak Petrucci és Mangini arckifejezéseit, gesztusait figyelni. A hangszeres teljesítmény meg, talán mondani sem kell, kifogástalan. Még James LaBrie is formában van, bár – főleg a Happy Holidays ismeretében – gyanítom, utólag alaposan megkozmetikázták az éneket...
Hogy a Live at Luna Park kiadása miért csúszott annyit (hiszen a legutóbbi, szimplán a banda nevét viselő stúdiólemez is előtte jelent meg), az már egy másik történet. Megint más lapra tartozik, miért kerülte el Magyarországot a Dream Theater mostani európai turnéja – amelyre ismét elég izgalmas, meglepetésekkel teli programot rakott össze a csapat –, de ki tudja, talán ezt a túrát is megörökítik majd az utókor számára...
