Az Ann My Guard zenekar már többször volt oldalunk vendége, legutóbb akkor írtunk róluk, amikor Doll Metal című EP-jük a norvég Smash Fabric Records kiadásában is megjelent. A zenekar hamarosan új lemezzel jelentkezik, amelyhez jár egy teljesen friss videóklip is, mely a RockStation oldalán debütál most. A zenekarral a közelmúltban történtekről a csapat énekesnőjével Baumann-Tóth Eszter Annával beszélgettünk.

Mondanál pár szót az új videóklipről?
Eszti: Még tavaly sikerült megnyernünk a zenekar 6 éves történetében először egy tehetségkutatót, melynek fődíja egy klipkészítés volt. A Music Channelen futott 1 like Rock stábjával forgattuk le az anyagot valahol a budai hegyekben, egy forró júliusi éjszakán. Mivel maga a szám is a hamarosan megjelenő 13 számos nagylemezünk egyetlen bulis dala, ezért nem akartuk túlbonyolítani a forgatókönyvet: meghívtunk egy csomó barátot, bemaszkíroztuk őket cuki erdei lényekké, kaptak sok sört meg sok egyéb finomságot.

És mi a helyzet a nagylemezzel? Mikor és hol készítettétek el?
Eszti: 2013 tavaszán kezdtük el a felvételt a szegedi Black Hole Sound stúdióban, ahol Vári Gábor producer kezei alatt rögzítettük a számokat. Végre lehetőségünk nyílt a régi dalokkal stúdióban kényelmesen kísérletezgetni és lelkiismeret furdalás, illetve túlzásba vitt Autotune használat nélkül mondhatjuk, hogy rohadtul büszkék vagyunk rá! Gáborral nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk és fél szavakból megértettük egymást. Egyetértettünk abban, hogy hová akarjuk belőni a dalokat, milyen irányba érdemes elindulnunk a hangszerelés szempontjából.

A lemez is a norvég Smash Fabric Recordsnál jön ki?
Eszti: Igen, úgy döntöttünk, hogy a norvégok szárnyai alatt jövünk ki a lemezzel. Már segítettek nekünk a tavalyi Doll metal EP-nkkel kapcsolatban és megbízható, lelkes társaságról van szó. Nem utolsósorban pedig azért is döntöttünk mellettük, mert ez a fajta zene még mindig Skandináviában a legnépszerűbb és reméljük, sok északi ember szívét megdobogtatja majd az anyag. Egyébként tényleg hihetetlen, hogy egyáltalán semmi közünk sincs a metál zenéhez, de itthon egyszerűen túl "elvontnak", "keménynek" számítunk még mindig, a metálos közönség szerint pedig puhány, tipikus szőke nős frontemberes poprockzenekar vagyunk. Nehéz dolog ez, de nem érdekel a bekategorizálás, főleg engem nem.

Mi volt az oka a több hónapos csöndnek körülöttetek?
Eszti: Először is minden idegszálunkkal a lemezre koncentráltunk és több hónapnyi kemény munkát fektettünk bele az elkészítésébe. Miután kézhez kaptuk a végleges dalokat nyár végén, illetve a klippel is elkészült a stáb szeptemberben, megkerestünk pár olyan nagy külföldi nevet, akiknek bizalommal mutattuk meg a lemezt és akiktől apai tanácsokat vártunk, mihez kezdjünk egy ilyen anyaggal. Olyan nevekkel leveleztünk, mint Palotai Olivér, Bob Katsionis, plusz pár producerrel is sikerült kommunikálni, akik szintén megtiszteltek minket a tanácsaikkal. Kivétel nélkül mindenki egyetértett abban, hogy a nagy lemezkiadókhoz bekerülni majdnem lehetetlen, és hogy manapság jobban járnak a zenekarok, ha kis kiadónál, nagyobb művészi hatáskörrel rendelkezve adják ki a műveiket. Októberben kaptunk olyan ajánlatot is egy nagyobb dán kiadótól, hogy megjelentetik az anyagot, csak kérik, fizessünk ki nekik 2500 eurót...ezután a levél után összetörtem pár poharat a konyhámban, nem véletlenül.

Napi szinten több órát foglalkoztam azzal, hogy neveket gyűjtöttem ki, több száz emailt küldtem el szervezőknek, producereknek, szinte a beteges mániámmá vált a keresés-kutatás. Lehettem volna olyannyira kényelmes, hogy hagyom a francba az egészet és azonnal kijövünk a lemezzel, de a mai napig van bennem egy olyan érzés, hogy ez többet érdemel. Sajnos a sok várakozás, az idegtépő csönd és a sakk-matt helyzet az egészségemre is ráment, ráadásul az élet is úgy hozta, hogy a fiúk sem voltak érzelmileg topon pont akkor, szóval egyszerre ment a szenvedés. A folyamatos pénzlehúzás, a koncertek után oly sokszor eltűnő szervező (aki persze az ígértekkel ellentétben nem fizet) csak hab volt a tortán és tényleg, mindannyian mélypontra kerültünk.

Hogyan sikerült kikeveredni ebből a helyzetből?
Eszti: Valamelyik este kaptam egy olyan levelet Jonéktól (a norvég kiadó vezetőjétől), hogy hihetetlenül megfogták a dalok és szeretnék, ha ismét együtt dolgozhatnánk. Közösen felállítottuk a haditervet, hogyan és mi módon szeretnénk a közönség elé prezentálni az anyagot. Miután kitűztük a klip premierjének napját, utána fellélegezhettem, hogy végre történik valami. Illetve ismét áradnak belőlem az új dalok, köszönhetően egy csodálatos fiatalembernek és az izgatott várakozásnak a lemezünk kapcsán.
    
Mikor hallhatja a közönség a teljes nagylemezt?
Eszti: Április végén végre teljes egészében fent lesz az Innocence Descent, addig még pár dalpremiert és egy újabb videót is tervezünk. Régimódiak vagyunk, így nem csak digitálisan, hanem rendes CD formátumban is megvásárolható lesz az első gyermekünk. Ha igény van rá, kazira is kinyomjuk, melyhez 90-es éveket idéző, saját parfümmel befújt autogramkártyákat ajándékozunk.