RockStation

Újabb Middlemist Red buli a Kuplungban

2014. március 27. - sunthatneversets

Middlemist Red.jpg

Aki már nem fért be a Middlemist Red legutóbbi koncertjére most bepótolhatja a lemaradást, a srácok ugyanis április 2-án ismét a Kuplungban lépnek színpadra. Előttük a The Adolescens fűti be a terepet.

A Middlemist Red számára úgy fest, a Kuplung mindig szerencsét hoz. Itt nyerték meg „A Szám”, az Index alternatív dalversenyének döntőjét a koncert kedvenc, Single Switcheroo-val és ide köti a zenekart egyik legkedvesebb koncertélménye is. „ A Kuplungban volt az első nagyobb áttörés a közönségünkkel, amikor azt éreztük mindannyian, hogy már ők is ismerik a számokat és együtt énekelték a szövegeket Somával. Nem csak szobroknak zenéltünk, akik fura fejjel néznek ránk, hanem együtt voltunk a közönséggel.” – meséli Papp Dávid, a banda gitárosa. Várhatóan ezúttal is sikerül megmozgatni közönségüket.

A zenekar tavaly év végén tűnt fel a magyar zene égboltján As If You Could Mess This Up című bemutatkozó kislemezükkel. Egyszerre elszállós és sodró pszichedelikus rock zenéjükkel azonnal sikerült kivívniuk a szakma figyelmét, a zenei blogok „az idei év egyik legerősebb hazai bemutatkozásaként” jellemezték a kislemezt.

A The Adolescens pedig március 16-án jelentette meg Ten Minutes With The Adolescens névre keresztelt kislemezét, rajta nyers és lendületes rock and roll-lal.TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr965880588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum