RockStation

GÉP, GÉP, POKOLGÉP!!! - 30 éves jubileumi koncerttel ünnepel a Pokolgép

2014. május 06. - sunthatneversets

Pokolgep fotó nagy 2014.jpg

Igazi metál ünnep lesz a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, hiszen a magyar rockzene leghíresebb metálzenekara ünnepli fennállásának 3o. évfordulóját. A nagyszabású szuperkoncert a Pokolgép egész eddigi pályafutását és formációit átöleli. A nézők igazi slágerparádéra számíthatnak. A  fergeteges koncerten válogatást hallhatunk az elmúlt 30 év  legsikeresebb dalaiból. A színpadon a legendás formáció Kalapács József, Kukovecz Gábor, Nagyfi László, Pazdera György, Tarca László, a jelenlegi Pokolgép tagok Z. Kiss Zalán, Kukovecz Gábor, Pintér Csaba, Tóth Attila, Veress Márton. Valamint az est során fellép Paksi Endre, Rudán Joe, Jung Norbert, Szilágyi Ede, akik az elmúlt 30 évben még az együttes tagjai voltak.

A Pokolgépet a '80-as évek elején alapította Kukovecz Gábor, Paksi Endre és Varga "Pepe" Tibor. Az 1983-a Ki Mit Tud-on a zsűri mindig kiszavazta őket, de közönségszavazatokkal a döntőbe jutottak, ahol a "Jel" előadásával második helyezést értek el.

Rövidesen Paksi helyére Pazdera György érkezett, majd 1984-ben Nagyfi László lett a csapt tagja. Felléptek az Omega, a P.Mobil és a P.Box koncertjein, majd 1984 őszén a Motörhead előtt és ez a koncert végképp meghozta a nagy sikerek lehetőségét.

1986-ban Totális metál címmel kiadták az első magyar heavy metál albumot, amelyből több mint 8o.ooo példány fogyott, a következő Pokoli színjátékból pedig 9o.ooo. '85-ben Tarcza László érkezésével kialakult a klasszikus felállás, amely 1989-ig volt rendkívül sikeres. '89-ben egy telt házas Olimpiai Csarnoki koncert után elindult a változások sora, érkezett Rudán Joe, Kun Péter, Jung Norbert, majd 1995 szeptember 2-án egy nagy koncerttel búcsúztak a közönségtől.

1999 május 8-án a Metál Fesztiválon tért vissza a zenekar, a későbbiekben Pintér "Pinyő" Csaba, Láris "Csiga" László, Nagy Dávid, Tóth Attila, Z. Kiss Zalán, Veress Márton lettek a tagok és a Pokolgép mindvégig megőrizte előkelő helyét a magyar metál zene élmezőnyében.

2003. október 4.én egy koncertre összeállt a régi, klasszikus felállás és most 2014. június 7-én az egykori  legendás csapat, az eltelt hosszú évek zenészei és a mai a Pokolgép együttes együtt ünnepeli  a 30 éves évfordulót.

2014. június 7. szombat 17.00 óra Budapest, Petőfi Rendezvényközpont
(volt Petőfi Csarnok) szabadtéri színpad
vendég: WORDS Of GLOOP (17.00. óra), OMEN (18.00 óra)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr456121921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum