RockStation

A BULI CSAK MOST KEZDŐDIK EL - TANKCSAPDA 25

2014. május 13. - sebiszabi

Tankcsapda 2013.jpg

Május 13-án vadonatúj dallal és a hozzá tartozó videoklippel, koncert bejelentésekkel, és saját sörrel jelentkezett az idén 25 éves Tankcsapda. Az év rendhagyó módon indult, hazai koncertek nélkül, márciustól májusig 11 ország 19 városát érintő Európa turnén vett részt a zenekar. A különleges turné egyedülálló a Tankcsapda pályafutásában, ilyen formában először járták be Európa számos nagyvárosát, és először fordult elő az is, hogy Tankcsapda turné hazai koncert nélkül szerveződött.

 A Tank’s Not Dead turné alatt összesen 22485 km-t utaztak Lukács Laciék, turnébuszban, hajón, és repülőn egyaránt. A koncertek és a helyszínek egytől-egyig különlegesek voltak, számos élmény és kaland színesítette az elmúlt két hónapot. Zürichben Fejes Tamás dobos születésnapját ünnepelték, Berlinben 20 éve nem játszott a zenekar, Koppenhágában egyáltalán nem is jártak még a Tankok, Luxembourgban pedig még egy váratlan gyomorrontás miatt a zenekar alkalmi tagcserére is kényszerült. Teltház Kassán, Bécsben, Szabadkán, Münchenben, Bristolban, Manchesterben, Zentán. Székelyudvarhelyen 8 ezren, Sepsiszentgyörgyön 30 ezren várták a Tankcsapdát.

Magyarországon először május 17-én a Hungaroringen, az Opel Legendák Találkozásán látható a rock trió. „Három alkalommal volt már hozzá szerencsénk, hogy az Opel Magyarország jóvoltából az egyik legkülönlegesebb koncert helyszínen, a mogyoródi Forma-1-es pálya 13-as kanyarjában játszhatunk” –nyilatkozta Lukács Laci. „Az idei azonban egy fokkal még izgalmasabb lesz: a tavaszi Európa turnét követően a 25. jubileumi évünk első hazai koncertjére készülünk. És valóban, nagyon készülünk!”
Az öt hónapos itthoni „csendet” nagyszínpados koncertekkel törik meg, a jubileumi évhez méltó, nagyszabású fesztivál fellépések várhatóak. Ezek a koncertek eltérnek az eddig ismert Tankcsapda fesztiválos programoktól, egyedülálló látvány és program készül a nyári rendezvényekre. A jubileumi koncertek különlegességét tovább erősíti, hogy minden alkalomra egyedi műsorral készül a zenekar.

A MOL bemutatja: 25 éves jubileumi turné
2014.05.17.- Mogyoród, Opel Legendák Találkozása
2014.06.28.- Agárd, Pop Strand
2014.07.04.- Sopron, VOLT Fesztivál
2014.07.15.- Miskolctapolca, EFOTT Fesztivál
2014.07.26.- Debrecen, Campus Fesztivál
2014.08.16.- Esztergom, Fesztiválsziget
2014.08.20.- Zamárdi, Strand Fesztivál
2014.09.13.- Budapest, Budapest Park

Az év második felében új album és országos jubileumi turné várható. Október 14-én a Tankcsapda hivatalos születésnapjára készül el az új lemez, ami – ahogy a legutóbbi CD-k – csak a MOL-kutakon kapható majd. Az első kislemez és videoklip május 13-tól látható, a ’Köpök rátok’ című dalt februárban rögzítették, klipjét pedig rendhagyó helyen, a MOL Dunai Finomítójának különleges és futurisztikus ipari építményei között forgatta le a Pixel Film stábja.

Ez egy agresszív és személyes hangvételű darab. Az elmúlt huszonöt évben a rengeteg pozitív dolog mellett időnként olyan kritikákat is kaptunk, amikre az ösztönös válaszunk végül így öltött testet. Persze nem csak mi, de minden olyan ember is magáénak érezheti ezt a dalt, aki nem az irigység és a rosszindulat szülte kritikákkal foglakozik, hanem úgy meri élni a saját életét ahogy neki tetszik!


A negyed évszázados jubileum további meglepetése a Sopronival közösen kifejlesztett Tankcsapda sör. A sörmárka és a zenekar számos kezdeményezésen dolgozott együtt a múltban is, de kifejezetten az együttes igényeire szabott ital eddig nem készült. A sör ízvilágának kialakítása és a csomagolás megtervezése is a Tankcsapda bevonásával és közreműködésével történt, így a zenekar minden tekintetben magáénak érzi az italt. Az elkészült limitált sör a klasszikus Soproninál testesebb, komlóban dúsabb, mélyebb színű és magasabb alkoholtartalmú. Az ital bevezetését országos kampány is kíséri, nyár végéig a fogyasztók páros belépőjegyeket nyerhetnek a Tankcsapda jubileumi koncertturnéjának egyik kiemelt állomására, a Budapest Parkba (részletek: www.soproni.hu/tankcsapda). Így az együttes és a Soproni rajongói nemcsak különleges sört, de különleges élményt is kapnak.

„Abban megegyezhetünk, hogy minden rocker szereti a sört! :) Régi álmunk vált valóra azzal, hogy végre a kezünkben foghatjuk az első Tankcsapda sört, ami nem csak külalakjában, de beltartalmában is a mi ízlésünk szerint készült! Alig várjuk már az első nyugodt, ’sörözzünk egy jót’ estét!”

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116159815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum