RockStation

„A koncertjeim a hangos gitárokról és a rock n rollról szólnak” – interjú Gilby Clarke-kal

2014. május 15. - magnetic star

Gilby 2007.jpg

Az ötvenes évei elején járó Gilby Clarke, mondhatni, belecsöppent a jóba, amikor anno 1991-ben Izzy Stradlint váltotta a már szupersztár-státuszig emelkedett Guns N' Roses soraiban, ahol aztán három évet húzott le. A legtöbben persze innen ismerik őt és aki nincs tisztában azzal, mi mindent csinált azóta (meg a Slash's Snakepit óta), annak mindenképp érdemes június 20-án megnéznie őt a szólóbandájával a szolnoki Tiszavirág fesztiválon, méghozzá ingyen! Addig meg az alábbi villáminterjú is segíthet...

A Guns N'Roses tagjaként 1992-ben jártál Budapesten, idén nyáron pedig visszatérsz Magyarországra. Van-e még valamilyen emléked arról a magyarországi koncertről? Melyek voltak számodra annak a turnénak (meg úgy egyáltalán a GN'R-ban eltöltött éveknek) a legemlékezetesebb pillanatai?
Gilby: '92-ben nem jártunk városnézőbe. A legtöbb időt bárokban és éjszakai mulatókban töltöttük. A legszebb emlékeimet a koncertek jelentik, a banda igazán együtt volt akkoriban és nyomtunk pár  emlékezetes bulit. A kedvencem a londoni Freddie Mercury emlékkoncert volt.

gilby1.jpgMilyen érzés volt újból összeállni a (hajdani) GN'R tagokkal a 2012. évi Rock And Roll Hall Of Fame-en? Jó viszonyban vagy velük?
Gilby: Igen, mindig is jóban voltam a srácokkal és ma is együtt játszunk a Kings Of Chaosban, azt viszont nem terveztem, hogy lenézek a Hall Of Fame-re. De aztán felhívott Duff és megkérdezte, játszanék-e velük. Akkor úgy gondoltam, ez jó húzás lenne, bár a Hall Of Fame-nek nem vagyok híve.

Ma is játszol GN'R nótákat a saját dolgaid mellett? Melyek a kedvenc GN'R dalaid?
Gilby: Igen, játszom párat, de a kedvenceimet nemigen tudom élőben előadni, mert nincs olyan hangterjedelmem, ment Axlnek. A koncertjeim a hangos gitárokról és a rock n rollról szólnak. Az egész család jól szórakozhat.

Legutóbbi szólóalbumod, a Swag 2002-ben jelent meg, 2007-ben pedig best of albumod jött ki. Nem jött még el az ideje egy új anyagnak?
Gilby: Épp egy lemez kiadását terveztem, amikor létrejött a Rock Star Supernova. Minden dalomat azon az albumon használtam fel. Most majdnem elegendő anyagom van egy lemezhez és remélem, hamarosan elő tudok rukkolni valamivel.

Producerként is aktív vagy. Mely bandákkal dolgoztál legutóbb?
Gilby: A Hotel Diablo, a The Alarm és a Riding Shotgun zenekarokkal.

gilby2.jpg

Lehet-e tudni, hogy lesz-e valaha újabb Rock Star Supernova album vagy turné? Vannak-e más előadók, akikkel szívesen kezdenél bele egy zenei projektbe?
Gilby: Nem lesz. Reménykedtem, hogy a RSS-ból lesz valami, de Lukas nem vált be, Tommy meg továbbra is a Mötley-ben játszott.

Milyen hobbiknak hódolsz, amikor épp nem stúdiózol vagy turnézol?
Gilby: Vintage Harley motorokat építek és utazom is ezeken. Tavaly a bandám a mi motorjainkon utazott Los Angelesből a dél-dakotai Sturgisbe, ahol öt bulit nyomtunk. Na, ez a rock n roll!

 

“My shows are loud guitars & rock n roll” – Gilby Clarke interview


gilby3.jpgYou've been to Budapest with Guns N'Roses in 1992 and you're coming back Hungary this Summer. Do you still have any memories of that Hungarian show? What were the most memorable moments of that tour (and all the GN'R years) for you?
We didn't do any sight seeing in '92. We spent most of our time in bars & nightclubs. My best memories were playing the shows. The band was really clicking at that time & we played some memorable shows. my favorite was the Freddie Mercury Tribute show in London.

What was the feeling like to reunite with the (former) GN'R members on the Rock And Roll Hall Of Fame in 2012? Are you in a good relationship with the guys?
Yes, I've always had a good relationship with the guys. We still play together with Kings Of Chaos, but, I didn't plan on attending the Hall Of Fame, then Duff called & asked if I would perform with them. I thought it was the right thing to do at that time even though I'm not a fan of the Hall Of Fame.

Do you still play some GN'R songs live besides your own stuff? Which GN'R songs are your faves?
Yes, I play a couple, but my favorites I cant really do live. I don't have the vocal range that Axl does. My shows are loud guitars & rock n roll. Lot's of fun for the whole family.

Your latest solo album Swag came out in 2002 and you brought out a best of album in 2007. Isn't it time to release a new record?
I was planning on releasing a record when Rock Star Supernova came up. I used all my songs on that record. I almost have enough for a record now & hope to put something out soon.

You are also active as a producer. With which bands did you work most recently?
Hotel Diablo, The Alarm & Riding Shotgun.

Is it known whether Rock Star Supernova will release another album or tour again in the future? Are there any other artists you would like to do a musical project?
No, I would have hoped to develop RS that into something, but Lukas wasn't the right guy & Tommy was still in Motley.

What other hobbies do you pursue when you don't record or tour?
I build & ride vintage Harley motorcycles. Last year my band rode our bikes from LA to Sturgis, SD & played 5 shows. That's rock n roll.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr16169018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

draz77 2014.05.15. 19:46:15

Asszem a hajón volt már itt szólóban is...
be voltam karmolva, nem emlékszem tisztán :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum