RockStation

Megjelent a Coldplay új lemeze

2014. május 20. - sunthatneversets

Coldplay 2014 album.jpg

Megjelent a Coldplay három éve várt új lemeze, az éjszakai hallgatást sugalló Ghost Stories. A kilenc dalos kiadvánnyal a zenekar új vizekre evez és egy kísérletezőbb arcát mutatja meg. A személyes és őszinte Ghost Stories-zal az együttes minden eddiginél közelebb engedi a hallgatókat. 

A Coldplay 2000-es Mercury Prize-ra jelölt bemutatkozó albuma a nemzetközi eladási rekordok mellett egy Grammy-díjat és egy Brit Award kitüntetést is hozott a csapatnak. A Parachutes emellett bekerült a 21. század 20 legjobban fogyó brit lemeze közé, és fülbemászó dalaival („Shiver”, „Yellow”, „Trouble”, „Don't Panic”) útjára indította a zenekart a világhír felé.

Az első Colplay-album instant sikerét követő kiadványok sorra ütötték meg az elődjük által magasra tett lécet. Az elmúlt bő tíz év töretlen sikerszériájának és megszámlálhatatlan slágerének („The Scientist”, „Fix You”, „Viva La Vida”, „Clocks”, „Speed of Sound”, „Violet Hill”, „Paradise”, „Yellow”) köszönhetően a britek egyik legnépszerűbb együttese bebetonozta magát az alternatív rock legnagyobbjai közé.

Coldplay 2014.jpg

A tegnap megjelent Ghost Stories egy konceptalbum, amelynek központi motívuma a szerelemnek történő megnyílás és a szerelem mulandóságának elfogadása. Az lemez készítésének időszakát átszőtték a frontember, Chris Martin párkapcsolati problémái, így a különböző érzelmi állapotokat felvonultató Ghost Stories a Coldplay eddigi legőszintébb kitárulkozása.
 
Az albumon producerként vendégeskedett többek között Timbaland, Madeon és Avicii, aki a harmadik kislemez, az elektronikus hangzású “A Sky Full Of Stars” társproducere volt. A lemez további két single-je a 2014-es World Music Awards legjobb dal kategóriájában jelölt „Midnight” és a „Magic”, amihez Jonas Åkerlund készített egy igazán bájos klipet.

Az artwork Mila Fürstová munkája, amiből Alasdair + Jock (Trunk Animation) segítségével készült kísérő animáció az album vizuális változatához. A lemez nagy nemzetközi beharangozója egy világszerte adásba kerülő, főműsoridős koncert/konceptfilm, Coldplay: Ghost Stories címmel.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr36183841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum