RockStation

Ne tessék már több Guinness-t adni kérem!: Dropkick Murphys @ Budapest Park, 2014.06.17.

2014. június 20. - Ernő Hellacopter

0dropkickmurphys2014_45.jpg

A Do Or Die lemez első meghallgatása után már nyilvánvaló volt, hogy ha egy keltapunk zenekar lesz az életemben, az a Dropkick Murphys lesz! Fülbemászó, dallamos, energikus, szórakoztató, mértékkel ideologizált, és akkoriban nagyon frissnek is hatott számomra. A Sing Loud,Sing Proud turnét sikerült is elcsípni a Mega Pubban anno, ahol egy azóta is emlékezetes koncertet adtak. Aki ott volt, egészen biztosan a szívébe zárta az íreket. Később Bécsben láttam kétszer, mindkettő tökéletes koncert volt, pedig akkor már jócskán benne voltunk a puhulós korszakban, a futószalagon gyártott tucat nóták ismételgetésében. Sajnos ami élőben, jól összeválogatva még mindig szórakoztató, és élvezetes volt, az lemezen megszűnt. Egyáltalán nem hallgattam a Blackout lemeztől semmit. Illetve a Singles Collection Vol 2-t igen, mert az a valaha készült egyik legjobb feldolgozás lemez. Persze nem kérem én számon rajtuk, hogy mit és miért csináltak úgy ahogy, de a Dropkick Murphys esetében az első 3 lemez pörgetése bőven elegendő számomra.

A 2013-as Signed and Sealed Ín Blood is onnantól vált érdekessé, hogy behirdették a Parkos bulit. Sok évi Dropkicktelenség után kifjezetten szórakoztatott a lemez, és a Rose Tattoo az egyik legnagyobb kedvencem lett, köszönhetően a dal tartalmának, hangulatának, de a Don't Tear Us Apart is nagyon jó, na meg persze a tökéletes nyitó nóta, az igazai Murphys kocsmazene!

0dropkickmurphys2014_02.jpg
Persze a ziccert ki is használták, és a The Boys Are Back-kel kezdték a másfél órás bulit. A nézőtéren repültek a sörök, összekapaszkodott idegenek ropták a folk zene adta önfeledtséggel az arcukon, teli torokból harsantak fel a kórusok, tökéletes aláfestést adva a színpadon zajló eseményeknek. Al Barr énekesre öröm ránézni, majd kicsattan a figura az energiától, és a jókedvtől, ami át is jön rendesen. A hangzás majdnem tökéletes, a hangerőn még emeltem volna, főleg az előző napi Crowbar bulin elszenvedett károsodás miatt. A buli feléhez érve aztán többünknél lemerült az örömakksi, a "demovoltalegjobb" sznobizmusunk itt már egekig volt ingerelve, mert régi számok jóformán nem voltak, helyette sok ballada, középtempó, andalgás lett úrrá. Leült a buli rendesen, és ugyan  Rose Tattoo-t öröm volt belekiabálni a nyárestébe, meg dülöngélni a butácska A nagy ho-ho-horgász bendzsó inkvizícióra, az energia valahogy kiveszett, és mintha halkult is volna valamelyest a buli.

0dropkickmurphys2014_08.jpg

A legnagyobb ovációt természetesen a I'm Shipping Up To Boston hozta, ahogy az várható is volt, de a ráadásra előkerültek az oldschool nóták is, mint a Skinhead on the MBTA, a Boys on the Docks, és a szokásukhoz híven színpadra invitálták a lányokat, miközben a Kiss me, I'm Shitfaced ment. Ken Casey basszer/mindenes remekül levezényelte a mulatságot, ha kellett Magyarország hokimezben méltatta hazánkat, rendet tartott odafent, ha pár kétes elem túl messzire ment az össznépi tánc közepette, és ígéretet tett a mihamarabbi visszatérésre is. Rám felemás benyomást tett a Dropkick Muprhys tegnapi bulija, mert az eltökéltség, és a profizmus, a közönség kiszolgálása nem hagyott maga után hiányérzetet, de a setlist finoman fogalmazva béna volt. Teletömték balladákkal, amire ezen a nyárestén szerintem nem igazán volt szükség. Ja, és az iszidíszis TNT volt a legnagyobb mélypont! Miért érzik szükségét annak, hogy PONT azt a számot játsszák el, (lásd 2 hete Anthrax az ultrarövid programba is benyomta) miközben a Vol 2-es válogatáslemezen ott van a százszor jobb feldolik tömkelege, tbk AC/DC is?

Azért ha beváltják a visszatérés ígéretét, én ott leszek, és megnézem őket újra, addig meg itt a jó kis 2003-as On The Road dvd-jük, még a Hellcat-es korszakból, ami tökéletesen öleli fel a Dropkick nekem tetsző korszakát, a többit meghagyom a leszbikus punklányoknak! :-)

Ui: köszönet Csigának a videóanyagért!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr876376591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum