RockStation

A grindcore keresztapák koncertje, idén harmadjára: München-Free & Easy fesztivál

2014. augusztus 06. - csigaur

napalmdeath2011.jpg

Idén már kétszer volt szerencsém látni a grindcore keresztapákat, a Napalm Death-et. A budapesti és a pozsonyi buli után, mikor észrevettem, hogy a születésnapom előtt játszanak Münchenben, egyértelmű volt, hogy ott a helyem.  Kedves barátaimmal egyeztettünk szállást és egyéb dolgokat illetően, így július utolsó napján buszra ültem és Münchenig meg se álltam….

Reggel négy körül, egy tíz órás út után, örömmel bontottam a „welcome sört”, és kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel vártam az estét, hogy kezdődjön a Napalm Death. Természetesen nem pihenéssel telt a nap, hiszen voltunk állatkertben és egyéb remek helyeken, folyt is a sör rendesen…

A két hetes Free end Easy keretein belül olyan zenekarok teszik tiszteletüket a bajor városban, mint a Sick of It All, Hatebreed, Agnostic Front, Dog Eat Dog és a többi legenda. A buli érdekessége, hogy az egész full ingyenes, de ha biztosra akar menni az ember, akkor egy 7 eurós jegyet vehetett, ami tutira biztosította a bejutást, sőt még egy fél literes italt is kapott ajándékként. Teljesen korrekt, éltünk is a lehetőséggel.Mivel életemben először voltam Münchenben és ez által a Backstage nevű helyen, izgatottan vártam minden percét az estének. Három koncertteremmel rendelkezik a hely, rengeteg pulttal, baj nem lehet. A Napalm Death a „Halle” nevű teremben volt megrendezve, ami körülbelül a Dürer kert nagytermének felel meg (kicsit kisebb). Természetesen teltház fogadta a zenekart, 180 fok és nulla levegő mellett.

 

Mitch Harris egyre jobban hajaz (érted HAJaz) egy britpop előadóra, de amikor megpendíti a húrokat és bele krágok a mikrofonba, egyből elfelejted ezt a jelzőt. Barney tanár úr a szokásos vehemenciával tolja a színpadon, mint egy elmebeteg. Shane és Herrera pedig kissé „nyugdíjasan” nyomja a dob meg a basszust. Na persze, képzeld el nyugdíjas tempóban őket.Maga a szett felépítése teljesen megegyezett a pozsonyival, így nagy meglepetés nem ért. Ugyanúgy tolták az Utilitariantól kezdve a Harmony Corruptionon (a Suffer the childrenen teljes káosz lett a színpad előtt! ) át a Scumig a legnagyobb Napalm nótákat.Bevallom őszintén, hogy most, körülbelül fél óra után otthagytam a koncertet, és már csak a színpad melletti bejáratnál hallgattuk. Több oka volt ennek a szomorú lépésnek. 

Az egyik, amit fent is említettem, hogy teljesen ugyanaz a program (ez egyáltalán nem baj!).  Aztán a 180 fok és nulla levegő, valamint a legfontosabb: elfogyott a sör!!Mivel első sorban ünnepelni mentem, így gyorsan be is támadtuk a pultot, és elkezdődött az est durva része, ahol egy nagy elhajlás lett a vége….

Ha össze kellene hasonlítanom a három Napalm koncertet, amit láttam ebben az évben, akkor hangulatban mindenféleképpen a müncheni viszi a prímet. Viszont, ha magát a koncertet nézem, akkor a pozsonyi nyert.Nagyon jól éreztem magam ezen a hosszú hétvégén, nagyon köszönök mindent Dzsínek és Norbinak, hogy befogadtak erre a pár napra. Elvileg idén már nem megyek több Napalm Death-re, de ki tudja, mit hoz a jövő?! :D

napalm_death.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr816579815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum