Koncertekre járni egész évben nagyszerű időtöltés, de azért a nyári fílinget nehéz überelni! Amikor egy belvárosi klub előtt 5-6 órákat álldogál az ember itallal a kezében, és csak jönnek-jönnek az ismerős arcok, és egész este lehet beszélgetni, bandázni, akár háttérbe is szorulhatna maga a cél, de az elmúlt 3 alkalommal a Kontra Klubban tett látogatásom mindegyike parádésra sikerült falon kívül és belül is.

Érdemes mindenkinek csekkolni a felhozatalt, mert olyan remek bulikat lehet kifogni, mint a hétfői New-York-i surfpunk banda, a Night Birds első hazai fellépését, ami igen f@szára sikeredett, akárcsak a before és az after is. De itt adta az év buliját a Siberian Meat Grinder is 2 hete, amit mindenki bánhat, aki kihagyta! A Born to Die in Suburbia lemezt turnéztató brigád egy erős és a közönséget is kellően átmozgató, féktelen punk bulit kerekített hétfő estére, remélem jönnek még felénk!

Szóval a remekül induló hét kedden a Parkban folytatódott, ahol a dél-afrikai Die Antwoord lépett fel. És hogy mit kerestem én ott, és miért olvashattok róla egy alapvetően rockzenei oldalon? Jó kérdés! Biztos nem csak a mi brigádunkban fordul elő, hogy egy-egy hb alkalmával a késő éjszakában átveszik a csajok a terepet, és akkor lehet a Die Antwoord-höz hasonló agymenéseket megismerni, amire a csajok hajnalig rázzák a seggüket, amíg mi lepucoljuk a hűtő polcait. Miután azzal szembesültem, hogy népes társaságunkból egyedül én nem akartam látni, végül beadtam a derekam, és elmentem ütemesen bólogatni, ahogyan azt a nagyoktól láttam.

A majdnem fullra telt Parkban aztán megnyugodtam, hiszen rengeteg olyan póló jött velem szemben, ami arra utalt, hogy nem egy másik bolygóra keveredtem. A teljesség igénye nélkül, jött szembe Mastodon, Dropkick Murphys, Carcass (!!!) és Madball póló is. Túl sok ismerttel nem rendelkeztem a brigád munkásságáról, talán ha 4-5 számot ismertem, de a majd' másfél órás műsor úgy ment le, hogy pislogni nem volt időm! Már az ad némi bukét, hogy ezek az arcok azért csak az afrikai kontinensről érkeztek, és ez magában hordozza, hogy a hatásokat teljesen egyedien értelmezik, amit aztán egyedi módon is interpretálnak. Ez lenne a ZEF, ami Ninja és Yo-Landi saját metamorfózisának végterméke. A zenéhez való hozzáállásukról pedig jó pár rockszíntér példát vehetne, hiszen zsigerből utasítanak el minden, a saját függetlenségüket veszélyeztető felkérést. Lady Gaga-t a koncertjeik alatti vetítéseken oroszlánokkal tépetik szét, mert az el akarta őket vinni a saját turnéjukra előzenekarnak! Megnézném, ahogy Matt Pike (High On Fire) teszi ugyanezt, amikor a Metallica vitte őket turnéra! :))) Szóval a Dél-Afrikai duó a semmiből épített fel roppant eltökélten egy brandet, aminek függetlenségét az életük árán is megvédik, ami a barikád innenső oldaláról is minimum tiszteletet parancsol.

Magáról a buliról szakmailag semmit sem tudnék nyilatkozni. Profi show volt, iszonyat telt hangzással, erős basszussal, Ninja és Yo-Landi pedig nem volt megoldhatatlan feladat elé állítva, mivel dalaik nélkülözik a leküzdhetetlen akadályokat. Az equipmentek nagyon látványosak voltak, a két táncoscsaj mozgáskultúrája pedig vérprofi. Az olyan közismert nótákon felül, mint Fatty Boom Boom, Rich Bitch, Babys On Fire vagy a megasláger és természetesen ráadás Enter the Ninja mellet az új lemezes és Emir Kusturica által ihletett Pitbull Terrier (tudod:megb@szom a narkós k. anyátokat!) jut így hirtelen az eszembe. Voltak uncsibb szakaszai a bulinak, de kifejezetten jól szórakoztam, és cseppet sem bántam meg, hogy a többiekkel tartottam ezen a kedd nyári estén!

Ami nem a Parkban ért véget, hiszen erős tempóban átszállingóztunk a Hajóra, ahol sikerült elcsípni a 65daysofstatic buliját! Láttam már a srácokat a tavalyi (?) Bloodlights buli után a Dürer nagytermében, ami akkor kifejezetten felüdülés volt a gyengus r'n'r buli után. Most annyira nem érzetem a post-rock mágiát, mivel kellően felpörgettük a fordulatszámot, de a másfél órás buli nagy részét azért megnéztem, és az uccsó két szám már kifejezetten ült. Sajnos barátaimat a Silence-éket nem sikerült megnéznem, az Ef pedig legutóbb is csalódás volt, így a 65daysofstatic-en volt a sor, hogy megmutassák, miért tartják őket a színtér zászlóshajójának. Nekem az újabb cuccaik jobban bejönnek, kifejezetten jó húzás volt kimászni a csilingelős posztrock kelepcéjéből, és egy elektrósabb irányba vinni a produkciót, itt is ezek a nóták jöttek be inkább. A 15 számos setlist eleve tiszteletet parancsoló, az pedig egyéni szocprob, hogy ez kinek mennyire elégítette ki az igényeit. Az elmaradhatatlan Retreat! Retreat! mellett a legutóbbi lemezről The Undertow, Sleepwalk City, régebbről Debutante, annál is régebbről Radio Protector, vagy a normál blokkot záró Safe Passage (ami spec pont 2013...). Ráadásban This Cat Is a Landmine és AOD, senkisemondhassa, hogy nem volt minden igényt kielégítő buli!!! Minőségi produkciót láthattak a megjelentek, a Hajón szokásos remek hangzás mellett. Nagy pacsi a Sheffield-i brigádnak, szeressük amikor így kiszolgálnak!

Szerdára már zombiként közlekedtem, és az estére esedékes Bane bulit is erősen veszélyeztette állapotom, amin nem segített a délutáni monszun, és az azt követő párás,terhelt levegő. Elnézést kérek attól, aki itt most egy komplett Bringin' It Back feszt beszámolót olvasna, de azon felül, hogy a szavatosságom is lejárt, az utólag a Bane bulihoz becsatlakozó bandák egyike sem tartozik a közvetlen érdeklődési körömbe, mivel már elmúltam 20 éves, és eredetileg nem is erre szerződtem! :)))

A sem nem cáfolt, se meg nem erősített "búcsúbuli" mítosznak köszönhetően, na meg persze az amúgy remekül kitalált, váltott termes kezdéseknek köszönhetően csordultig megtelt a kisterem, és fülledt hőségben kezdhetett bele Aaron Bedard a szokásos stand up produkcióba, mielőtt igazán elkezdődhetett volna a koncert. (amúgy már a buli előtt vagy 20 perccel tömve volt a terem, de be kellett várni a nagytermes fellépő végét, így Aaron Dalbec és a többiek jobb híján Metallica, Guns és egyéb dalfoszlányokkal szórakoztatták magukat és minket is)

Mivel én búcsúbulira indultam, így arra számítottam, hogy a Final Backword Glance lesz majd a záró sing along orgia, de mivel nem búcsúbuli, így ezzel nyitottak, és a hangulat már az első másodperctől garantált volt. A remekül sikerült Don't Wait Up lemezbemutatóvá "silányult" uccsó koncert intenzitását csak Aaron szokásos eszmefuttatásai törték meg, de legalább addig fújhatott egyet a banda is, és mi is. A műsoridő hamar elröppent, hipp-hopp vége is lett a Can We Start Again-nel. Aki ott volt, remekül szórakozott. Nagy kihívást jelentett megmaradni abban a katlanban, de megérte, mert a Bane-es srácok nem hogy nem mennek sehová, az általuk képviselt minőség is ugyanazon a hatásfokon működik, mint ahogy azt már megszokhattuk. Nagyon erős tábora van itthon a csapatnak, de megdolgoztak érte, és megérdemlik a tegnap is tapasztalt ovációt! All Hail the Bane Boys!

Erős 3 nap volt, túléltem, és ma már újult erővel vágnék neki egy újabb remek estének, de vasárnapig most pihi, hogy aztán a Converge már egy kipihent Hellacopter fejet szakíthasson majd le! Ott tali, addig is legyetek rosszak!

Fotók: Bernáth Tamás (Night Birds), Bódis Krisztián (Die Antwoord), Réti Zsolt (Bane)