RockStation

A rossz szoba?: Room Of The Mad Robots - Tripod: Wacken Showcase EP (2014)

2014. augusztus 26. - KoaX

rotmr.jpg

Imádom az itthoni underground életet! Mindig előkerül valami finomság, mindig mutat valaki valamit, hogy most ezt hallgasd meg. Aztán együtt fikázzuk a bandát, vagy megpróbálunk rájönni nagy okoskodva, hogy miért is tart ott, ahol, a hazai zenei élet. Na, jó... persze előfordul az is, hogy tényleg jó bandákról kell beszélnünk, akikre nagyon is büszkék lehetünk. Szerencsémre nincs ez másképpen most sem. Sikerült hozzájutnom egy Room Of The Mad Robots CD-hez, amit a metalos Mekka fesztiválra a Németországi Wacken-re készítettek promózás céljából a srácok. Hajtás után pedig minden kiderül az EP-ről.

Őszintén megvallva nem hittem, hogy lesz ebből a formátumból egy darabom is valaha. A Tripod: Wacken Showcase címet viselő EP-n négy dal kapott helyett. Ebből kettőt már ismerhettünk a Political Organized Crime és a Breeding című tételeket. Ezekről nem is nagyon magyaráznék. Ismerjük őket és még, ha kicsit új köntöst is kaptak, akkor is marha jók! Ellenben van még két vatta új dal is az EP-n, amik még elvileg változhatnak a leírtak alapján. Érdemes tudni az anyagról, hogy villám tempóban vették fel a srácok, mindössze egy éjszaka alatt, a négy dalt egyszerre feljátszva. Ez azért eléggé nehéz feladat, ezt gondolom mindenki elismeri, és mégis az anyag úgy szól, hogy szeretnék fele ilyen jót kikeverni egyszer. Na, de akkor térjünk is rá a két új dalra. A Cavites egy középtempós dal, ami igazán magával húz, és nem is enged el. Lacinak olyan gyönyörűen szólnak a dobjai, hogy élvezet hallgatni, ahogy csapatja, Miklós gitárja meg egyszerűen megbabonáz. Ehhez jön hozzá Joe masszív basszus alapja és Peti egyedi éneke. Bizony a dal jó részében dalolászik, de azért egy két vadabb ordítástól sem riad vissza. Az Orectic-ről sem tudok rosszat írni, de miért is tenném, hiszen amikor meghallom a kezdő riffet már egyből rázom a fejemet. Ebben a dalban azért már feltűnik pár vadabb rész is, ahol Peti egyszerűen nem csak ordít, de már valami ördögi hangon visít is, közben meg ott az a duplázós dob téma... Ha ilyen lesz a készülő harmadik album, akkor az eséllyel fog pályázni az év legjobb hazai lemezére! Ja, és majdnem elfelejtettem, de szerencsére mégsem... Itt van Attila is az új fiú, aki a kütyükért felelős. Na, azért ne egy Enter Shikari hangulatot képzeljetek el, hanem néhol egy kis díszítést.

Ritka az, hogy két dalról ennyit bírok írni, hogy ennyire elkapjanak. Valamihez hasonlítani itthon nem lenne értelme, mivel a ROTMR totál új vonalat képvisel hazánkban. Mindig hozzá tudnak rakni valami kis plusz az egyszerű metal muzsikához. Nagyon várom az új albumot, és egy dologért haragszom csak rájuk. Most így, hogy ismerem ezeket a dalokat, teljesen ezen fogok pörögni, hogy mikor lesz már album. Amíg ez elkészül addig meg hallgassatok régebbi dalokat is! A végére hagytunk még némi kis extra infót is, hogy tutira végig olvassátok a cikket. Szeptemberben többször is felfognak tűnni nálunk a Robotok ugyanis lesz itt még kérem szépen videóklip debütálás, meg videó interjú is! Csak győzzük kivárni, addig pedig...  Béke, Szeretet, Metal!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr466630579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum