RockStation

Új The Trousers video Nicke Andersson „trükkös” szereplésével, koncert az A38 Teraszon az Ozone Mamával

2014. szeptember 08. - rockstation

THE TROUSERS (2).jpg

Közös koncerttel kezdik az őszi klubszezont a „tökös” rock and roll hazai képviselői, az új klippel jelentkező The Trousers és az új dobossal színpadra álló Ozone Mama.

★ THE TROUSERS ★

A garázsrock hazai élharcosai tavaly jelentették meg harmadik nagylemezüket, a banda második Fonogram-jelölését begyűjtő „Freakbeat”-et. A korong sokak szerint az év egyik legjobb albuma volt, és nagyon jó nemzetközi visszhangra is talált, ami többek közt annak is köszönhető, hogy a Real deep groove című dal gitárszólóját maga Nicke Andersson, az egykori The Hellacopters (ma: Imperial State Electric) frontembere játszotta fel. A felvételhez készült videoklip szeptember elsején jelent meg, amelyben maga a skandináv rocklegenda is feltűnik egy speciális formában. A szeptember 11-ei koncerten a „Freakbeat” és a 2010-es, ugyancsak Fonogram-jelölt „Soul machine” mellett már a készülő új nagylemezről is hallhat ízelítőt a közönség.

Real Deep Groove – az új klip Nicke Andersson és Ferenczi Szoni közreműködésével

★ OZONE MAMA ★

Az ország egyik legenergikusabb csapata szeptember 11-én az A38 teraszán mutatja be új dobosát, Gulyás Mátét! Az első Ozone Mama élménnyel gazdagodóknak egy kis súgás a bandáról: dinamikus, könnyen befogadható rockzenéjük modern felfogásban adja vissza a késő hatvanas, kora hetvenes évek zenei- és érzésvilágát. Debütáló lemezükkel 2012-ben Fonogram-díjat nyertek, második anyaguk, a Freedom EP 'Go' című dalát a rádiók folyamatosan játsszák. A bandát és az I Really Care-t már az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakmai lap, a Classic Rock Magazine olvasói is megismerhették. A tavalyi év Hard Rock Rising nyertesei hamarosan nemzetközi vizekre eveznek, addig azonban számos hazai fesztiválon, illetve klubkoncerteken is elcsíphetitek őket.

TOVÁBBI INFÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr296679427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum