RockStation

Doc Coyle: Ezért döglődik a metalcore

2014. szeptember 10. - dzsi.

doc_coyle.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy végképp lejtőre tévedt a tengerentúlon főleg New Wave Of American Heavy Metal-ként  (felénk jobbára metalcoreként is) emlegetett hullám. Az elmúlt egy év során a fiktív csoportosulás több első vonalas bandája is beadta a kulcsot: földbe állt a Chimaira, a Bleeding Through, a Shadows Fall és a God Forbid is. Utóbbi csapat gitárosa, Doc Coyle összeszedett néhány gondolatot a történések kapcsán, amelyeket alább olvashattok. 

This is the end! Ezzel a nyomatékos sorral dobálózik a IV: Constitution of Treason című lemezünk nyitódala, ami 2005-ben, a zenekar karrierjének csúcsán jelent meg. Valójában, ez közel sem a vég volt, az sokkal később jött. Abban az időben úgy éreztük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, hallhatatlanságra hivatva, annak ellenére, hogy a NWOAHM-nak (vagy metalcore, vagy hívd ahogy akarod) nem a legfelsőbb szintjéhez tartoztunk sikeresség és népszerűség tekintetében.

Ha a lemez-, jegy- és póló/ruhaeladásokat nézed, esetleg a Myspace haverokat, Youtube megtekintéseket, Facebook like-okat, a God Forbid valószínűleg soha nem volt fele akkora zenekar sem, mint mondjuk az utóbbi időben összedőlt bandák, mint a Bleeding Through, a Shadows Fall vagy a Chimaira. Mindig tisztában voltunk ezzel, de akkor is császároknak éreztük magunkat. Ennyire mérgező tud lenni, ha bármilyen számottevő sikert érsz el a művészeteddel. A Shadows Fall és a Chimaira utóbbi hetekben történt feloszlása elképesztő csalódottsággal töltötte el a rajongókat. Úgy tűnik véget ér egy korszak, s talán tényleg.

Engem is szomorúsággal töltenek el ezek a hírek, de sajnos nem érnek meglepetésként. Az igazság az, hogy az idő nagy részét többek között agyalással töltöttük mi is, hogy megpróbáljuk megfejteni, mitől maradhatnánk felszínen, hogyan találhatnánk új arcokat a közönségbe, miként hozhatnánk össze minél frankóbb turnékat, hogyan tudnánk megírni a következő, nagy dobásként számon tartott lemezt. A létezés peremén való táncikálás a karrierünk nagyjából felét tehette ki. Összeszedtem néhány pontban, hogy miért történhettek úgy a dolgok, ahogy, valamint, hogy miért ne legyetek meglepődve az egészen. 

god-forbid_promo.jpg

1. Egyszerűen meg kellett történnie

Minden körforgásban van - a rock and roll a fiatalok terepe. Tegyük fel, hogy egy csapat tizenéves alapít egy bandát a középsuliban a hormonjaiktól fűtve, a valóság pedig elég gyorsan az arcukba vágja, hogy hamarosan egy asztalhoz bilincselve fognak robotolni, nyakkendőtől fojtogatva, életük végéig. Szex + düh = Rock And Roll. A zenekarok többsége a tagok 20-25 éves kora körül van a legnagyobb lendületben: általában ekkor írják meg a legjelentősebb lemezeiket, a húszas éveiket pedig végigturnézzák, amennyiben persze sikeresek annyira. Tök mindegy milyen műfajú zenébe kezdesz, ezt a sémát követve, mire betöltöd a harmincat, a dolog jó eséllyel kimegy a divatból. Ez gyakran épp egybe esik azzal, hogy az embernek eszébe jut: klassz lenne családot alapítani, kiköltözni az ősök kérójából, esetleg egy farmernél többet birtokolni. Nézd csak meg például a VH1 Metal Mania című műsorában hajnali háromkor a C-listás hajmetál csapatokat, akik egytől-egyig az út szélén kötöttek ki, vagy vess csak egy pillantást az Ozzfest 2000-2003 közötti fellépőire, az olyan nu metal bandákra, mint a Twisted Method, Endo, Pulse Ultra vagy a No One. A kutya nem emlékszik már rájuk. A listát persze hosszan lehetne folytatni. 

Még a 80-as évek thrash zenekarai, amikhez a NWAOHM csapatokat is gyakran kötik, megélték a maguk hullámvölgyeit. A kisebb bandák feloszlottak, amikor a 90-es években átvette a főszerepet a grunge, de ha már itt tartunk, egy idő után ennek az időszaknak a legsikeresebb zenekarai (Soundgarden, Smashing Pumpkins, Weezer, Faith No More, RATM) is feloszlottak, legalább egy időre, mert túlléptek a történeten. Még az Alice In Chains és a Nirvana is feloszlott, miután elhunytak az énekeseik. Micsoda nyúlbélák.

2. Változott a világ

A világ folyamatosan változik mind zenei, mind kulturális szempontból, de amíg anno mondjuk a punk szimplán megölte a discot, vagy a grunge kinyírta a glam metalt, a mi zenekaraink már egy teljesen rendhagyó érában kezdtek el tevékenykedni - éppen az internet előtti és internet utáni kor középpontjában. Ennek pedig főként az árnyoldalait tapasztalhattuk meg, mivel mi zenekarként nem léteztünk abban az időszakban, amikor még nem voltak internetes letöltések, ami hihetetlen mértékben zsugorította össze a zeneipart gazdasági szempontból. Nekünk már kimaradtak az egymillió dolláros lemezszerződések a multinacionális kiadóknál, az arany- és platinalemezek.  

Emiatt jobbára lekéstünk arról is, hogy relatíve rövid idő alatt nagyokká váljunk, ami ugyebár jobb támogatottsággal, minőségibb lemezfelvételekkel, videókkal és hasonlókkal járt. Mindez persze régen még magasabbra volt képes repíteni a csapatokat, ahonnan sokkal könnyebb túlélni is, ha épp véletlenül becsúszik egy hullámvölgybe az ember. Emiatt élhetett túl például az Anthrax, a Testament, a Megadeth vagy az Overkill is. A másik oldalról nézve viszont mi még nem is 100%-ig a digitális korszakban nőttünk fel. Meg kellett tanulnunk, hogyan működtessünk hatékonyan egy Myspace oldalt, hogyan promotáljuk magunkat a közösségi hálókon, hogyan vegyünk fel demókat vagy akár lemezeket a hálószobánkban, gyakorlatilag nulla költségvetéssel. Az olyan zenekarok, mint a Suicide Silence, a Job For A Cowboy vagy az In This Moment már eleve a Myspace-es robbanásuknak köszönhetően jutottak lemezszerződéshez. A Periphery teljesen átértelmezte a zenekari promóció fogalmát, és azt is tökéletesítették, hogy miként lehet akár turné közben az adott helyszínen, vagy netes streamen hangszeres leckéket adni, amivel szintén támogatni tudják a karrierjüket. A nagyobb, tehetősebb zenekaroknak volt menedzsmentjük, akik rengeteget segítettek az újszerű helyzetre való átállásban, de a kisebbeknek mindent önmaguk kellett, hogy megoldjanak, változó sikerrel. Ez volt a mi darwini szelekciónk, hasonlóan mint amikor az emberek felfedezték az elektromosságot, autókat kezdtek használni lovak helyett, majd televíziót rádió helyett. Mindegyik esetben volt járulékos veszteség. 

3. Utánpótlási dilemma

Jamey Jasta a Hatebreedből mondta egyszer, a közönség három évente cserélődik. Egyszerűen kénytelen vagy valamilyen formában törekedni arra, hogy legyen utánpótlása a rajongói bázisodnak, különben a zenekar földbe áll. Az emberek tovább lépnek, családot alapítanak, túl elfoglalttá válnak ahhoz, hogy koncertekre járjanak, vagy egyszerűen csak megváltozik az ízlésük. A fiatalság táplálja a metalt. A God Forbid elég korán szembesült mindezzel, a legészrevehetőbben akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy kicsit elmozdulunk a hardcore szcénától zeneileg, és másféle bandákkal turnézunk. Természetesen számítottunk erre. 2005 után már jól láttuk, hogy egyre kevesebb új, fiatal arc szivárog be a közönségünkbe. Ez amúgy jó pár zenekarnál tapasztalható volt a műfajunkban, leszámítva a legsikeresebbeket. Az All That Remains, az As I Lay Dying vagy a Trivium halomszámra hódította meg a fiatalokat, a Shadows Fallnak és a Chimairanak viszont szintén voltak gondjaik. Az olyan deathcore csapatoknál, mint a Whitechapel, vagy a "szcénazenekaroknál", mint az Asking Alexandia pedig a tizenévesek teszik ki a rajongói bázis túlnyomó részét. Egyértelműen kialakult egy generációs szakadék, amit mi valahogy képtelenek voltunk átugrani.  

4. Lehet, hogy csak nem voltunk elég jók

A 2012-es Olimpia 100 méteres sprintjében az aranyérmest, a világ leggyorsabb emberét, Usain Boltot mindössze tizenhét ezredmásodperc választotta el a második helyezettől. Valahogy így kell értelmezni, amikor azt mondom, hogy nem vagy elég jó, bármilyen témát is nézzünk. Az, hogy a teljesítményed nem elég a győzelemhez, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennél nagyon-nagyon jó abban a valamiben. Nagyjából ilyesmire jutottunk John Boeklinnel a Devildriverből, amikor a 2007-es Európa-turnén együtt lógtunk a buszban, és próbáltunk rájönni, hogy mi miért nem vagyunk akkora sztárok, mint a Lamb Of God vagy a Killswitch Engage. Talán csak simán jobbak - mondta. Ezzel nem tudtam vitába szállni. A God Forbid, a Devildriver vagy a Chimaira rajongói nem akarnak ilyen indoklást hallani, hiszen ez teljes mértékben szubjektív. Nincs definitív mértékrendszer a művészetben arra, hogy mi a jobb. És persze az sem feltétlenül áll, hogy ami jobb, az népszerűbb is. Hiszek abban, hogy a zene egyfajta meritokrácia. A krémje a tetejére kerül. Ha valami különlegeset csinálsz, az emberek rátalálnak és terjesztik. De emellett még mindig maximálisan oda kell magad tenni koncerteken, kézben kell tartanod az üzleti részt, és nem árt, ha a "csillagok is a megfelelően konstellációban vannak", hogy minden összejöjjön. A dolgok nem hullanak csak úgy az öledbe, dolgozni kell érte. Bob Lefsetz zeneipari írónak van egy remek mondása, amely szerint manapság csak néhány igazi nyertes van. Egyetlen Google, egyetlen Amazon, egyetlen Walmart. Az embernek nincs arra ideje, hogy hogy a nyolcadik legjobb metalcore bandát keresgéljék. 

godforbid_072909.jpg

5. Ez tényleg az egyik legklasszabb dolog lehetett volna

Turnézni a világban, minden egyes nap zenélni, az álmodat élni az egyik legjobb dolog a világon. Ez azonban rengeteg mindent magával vonz, ami szegényesebb életszínvonalat eredményezhet. Egy átlagos melóhelyen dolgozni totál kiábrándító lehet, ellenben megvan a lelki béke, hogy a számlákkal és a kajával a hűtőben sosem lehet probléma. Ez néha legalább annyira megfizethetetlen élmény, mint a fentiek. A nélkülözés mentálisan és érzelmileg is káros, amit sehol sem hangsúlyoznak eléggé. Otthon lenni és a szeretteiddel időzni megfizethetetlen. Tovább lépni az életben talán az egyik legjobb döntés, amit ezek a zenekarok most választhattak a jólétük szempontjából. Még ha mindez csak annyit is jelent, hogy egy másik bandába vagy másik zenei környezetbe mozdulnak át. Arra is jó esély van, hogy idővel visszatérjen e zenekarok bármelyike - láthattunk már bőségesen példát ilyesmire. 

Végezetül hozzátenném, hogy azért írom mindezt, mert azon vívódom, hogy adjak-e még egy esélyt magamnak a zenekarosdival. Ennyi, egyszerűen őrültnek kell lenned ahhoz, hogy művészként vagy előadóként élj. Én már csak tudom...Kockára tettem a fiatalságom, a kapcsolataim, a konvencionális életet. Nem tudom megmagyarázni mi az ami hajt és persze tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki olyan, mint én. Ha továbbra sem működik dolog, akkor pedig én is kénytelen leszek szembenézni a valósággal.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr216683349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum