RockStation

Új videó a Steamy zenekartól

2014. október 01. - sunthatneversets

Steamy.jpg

Új videoklippel jelentkezett a kapuvári Steamy zenekar. A videót arra az Egyedül című dalra készítette Bódog Krisztián, mely egyúttal az októberben megjelenő 10 dalt felvonultató album címadó nótája is.

„Az új anyag az új Steamy felállás debütálása is egyúttal, szerintünk sokkal nyersebb, direktebb, ütősebb, mint az előző felállás Őrült évek anyaga, jófajta rock hallható rajta.  A két gitár helyett egy gitáros felállásra váltottunk, és természetesen az is meghatározza az album hangulatát, hogy az énekszólamokat és a szövegek zömét én írtam.” – mondta el Császár Ildikó énekesnő. „ A lemezen szereplő dalokból előzeteseket és az Egyedül című klipet is megnézheti bárki a legnépszerűbb video megosztón, október pedig különösen mozgalmas lesz a zenekar életében, hisz a lemezmegjelenés mellett, Karai Anna őszi turnéján vendégként  is részt vesz a Steamy . Ennek megfelelően csak annyit tudok üzenni mindenkinek aki érdeklődik a zenekar iránt: Légy résen!”  Az album megjelenésével, a turnéval az egyéb aktualitásokkal a www.facebook.com/steamyband oldalon találhattok bővebb információt.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr706749107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum