RockStation

Tankcsapda: Jubileum, új album, dedikálás, koncert

2014. október 10. - sunthatneversets

Tankcsapda_promo_foto_letoltese.jpg

Október 14-én jelenik meg a Tankcsapda új albuma, amelynek előzetese a korábban bemutatott Köpök rátok dal, valamint a pár napja bemutatott dallamosabb A zene betemet című szám. Az idén a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar épp a hivatalos születésnapra tervezi az új sorlemez megjelenését, melynek címe: Urai vagyunk a helyzetnek. Lukács Laci szerint, ha valaki meghallgatja a lemezt, szembesülni fog azzal, hogy nagyjából minden dal egy kicsit más, az új album olyan lemez lett, mint amilyet szerettek volna.

„Ez egy rock ’n’ roll lemez lett, egy rock ’n’ roll zenekartól.”- mondta Varga Zoltán producer. „Ez egy izmos, erőteljes, jó hangzású, zenei és szövegi értelemben is tartalmas lemez.”- jellemezte Lukács. „Most, hogy a felvételek elkészültek, és meg is tudom hallgatni, még inkább azt gondolom, hogy a valaha készült három legerősebb lemezünk egyike. Ennek az az oka, hogy kerek a történet a szó mindenféle értelmében. Hangzásában, tartalmában, mondanivalójában, a dalok jellegében, borítóban. Biztosan lesznek olyan rajongók, akik nem értenek velem egyet, de ezzel sincsen baj, mert én arról beszéltem, hogy nekem, az én meglátásom szerint a három legjobb lemez egyike.”

Az album két évvel a Rockmafia Debrecen után jelenik meg. A 11 dalt ezúttal a SuperSize stúdióban rögzítették, Varga Zoli hangmérnök segítségével. „Minden lemezünk más, ahhoz képest, hogy tankcsapdás.” - folytatta Fejes Tamás dobos. „Vannak például könnyedebbnek tűnő számok szövegileg, a miben egyébként iszonyú nagy fajsúly van… Laci mer mindig korszakokban gondolkodni tehát, ahogy változik ő maga, ahogy másképp látja a világot, ahhoz nagyon bátran hozzá mer nyúlni…”

Az új hangzás és látásmód mellett a másik szembetűnő változás, hogy a megszokottól eltérő a lemez borítója is. „Nagyon régen volt már a Tankcsapda történetében olyan borító ahol a zenekar szerepel, és nagyon régen volt már olyan lemezborítónk is, ami rajzos, nem fénykép. - mondta Lukács Laci. A borító az én értelmezésem szerint azt mutatja, hogy valaki akar látni, akar hallani, akar beszélni, csak nem tud, nem képes rá, mert valaki, vagy valami megakadályozza ebben.”

Tankcsapda Urai.jpg
Az október 14-én megjelenő albumot ismét kedvező áron 990 Ft-ért lehet beszerezni, kizárólag a kijelölt MOL töltőállomásokon. A megjelenés napján, két év után először lesz lemezmegjelenéshez kötött dedikálás is, 13 órától Budapesten, a Petőfi híd budai oldalán található Irinyi utcai MOL- kút mellett. A dedikálás után pedig exkluzív, ingyenes premier koncertet ad a zenekar Debrecen belvárosában, a Csapó utcán. A lemezmegjelenést követően folytatódik a 25 éves jubileumi országjárás, 30 állomásos turnén vesz részt a Tankcsapda, amit december 27-én nagyszabású koncerttel zárnak a debreceni Főnix Csarnokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr816775351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum