RockStation

Hétfőn a Hajón játszik a Deathstars

2014. október 18. - sunthatneversets

Deathstars 2014.png

A közel másfél évtizede működő Deathstars a skandináv metál egyik legismertebb és legjellegzetesebb formációja, hatalmas rajongótáborral és összetéveszthetetlen stílussal. A Budapesten három éve a Rammstein előzenekaraként, tavalyelőtt pedig headlinerként fellépő zenekar monumentális riffekkel, a – művésznevét a jelenleg regnáló svéd királyi házról választó – énekes, „Bernadotte Korbácsnok” jellegzetes énekhangjával, intenzív színpadi akcióval, látványos díszletekkel és jelmezekkel operáló Deathstars az elmúlt hónapokban jelentős átalakuláson ment át.

A pár évvel ezelőtti doboscsere után nemrég korábbi gitárosától is megvált az így négytagúra fogyatkozott együttes, ami két évvel ezelőtti „best of” albuma – és az azon szereplő egyetlen új dal, egyben megasláger, a Metal – után idén jelentette meg új sorlemezét.

A Deathstars jellegzetes, nagyívű, gyakran hatalmas szintiszőnyegekkel, gigantikus gitárriffekkel megtámogatott témái, maszkjai sokat merítenek a glam és a goth klasszikusaitól. A svéd zenekart nézve nehéz nem Alice Cooperre, Marilyn Mansonra (vagy akár a Kissre) gondolni. Ennek ellenére a Deathstars a glam-metál új hullámának markáns és eredeti képviselője, nem véletlenül szerződtette le a legnagyobb és legismertebb metál-kiadó, a Nuclear Blast.

Régi ismerőst köszönthetünk tehát ismét Budapesten október 20-án, teljesen új koncertprogrammal, megváltozott tagsággal, új albummal, és az A38 Hajó szokásosan kiváló hangtechnikájával. További Infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr436804831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum