RockStation

Holnap érkezik az idei év egyik leginkább várt rockzenei megjelenése, a Slipknot új albuma

2014. október 19. - sunthatneversets

slipknot2014.jpg

A Slipknot az elmúlt pár évben szépen a metál legnagyobb ágyúi közé avanzsálódott. Nyáron kezdték meg masszív visszatérésük előkészületeit, melynek legfontosabb állomása számunkra az új lemezük, a .5: The Gray Chapter megjelenése hétfőn; illetve az igen keménynek ígérkező őszi koncert-túrné az Államokban a Korn-nal, illetve egy téli európai körút, melynek keretében  2015. február 5-én a Budapest SportArénában lépnek fel. (Nem, a Korn nem jön velük, ők a brit és az ír helyszíneken nyitják a bulikat.) 

A Slipknot az elmúlt években számos változáson ment keresztül, hiszen tragikus körülmények között elvesztették Paul Grayt, a basszusgitárosukat és dobosuktól Joey Jordisontól is megváltak, valószínűleg nem éppen baráti körülmények között. Volt mit kihevernie és feldolgoznia a zenekarnak tehát a 2008-as, legutóbbi lemez óta eltelt hat évben. Új tagok, új hangzás, új maszkok és természetesen új számok érkeztek. A lemez mától végighallgatható ITT. A külön is kihozott új dalokat pedig alább találjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr66805513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum