RockStation

Doblatok a padlóla le!: Airbourne @ A38 Hajó, 2014.11.13.

2014. november 14. - Ernő Hellacopter

0airbourne2013_48.jpg

Ilyen az én formám! Hetekig nagyítóval kell kutatni egy értelmes koncert után, hogy aztán egy napra essen be két olyan nagyágyú, mint az Airbourne és a Trouble. Szigorúan érzelmi alapon biztos a Trouble-ra megyek, hiszen ők Mesterek, míg az Airbourne a maga zenéjével sosem válhat mesterré, örök Tanítvánnyá kárhoztatta magát. Ráadásul a legutóbbi Trouble buli a Hajón könnyfakasztóan zseniális volt, igaz, akkoriban éppen soraiban tudta Eric Wagnert, aki nem kis részt vállalt a színpadi showból.

Azt előre borítékoltam, hogy az Ozone Mama buliját nem érem el, de hogy a Kedvesemnek pont akkor legyen szintfelmérője, amikor emberi időben kéne leérni a hiteles és elfogulatlan, de ugyanakkor mindenre kiterjedő tájékoztatás jegyében, az azért több mint bosszantó! Így a Bonafide is lemaradt, amit már csak azért is sajnálok, mert svédek, ami ugyebár egy Kiváló Áruk Fóruma pecséttel egyenértékű minőségjelző. Ráadásul akik látták, egyöntetűen dicsérték őket, ha nem az Airbourne lett volna a főfogás, akár még főbandaként is simán megállták volna a helyüket. Remélem lesz alkalmam pótolni a kimaradt lehetőséget! Örömhír, hogy legalább annyian lesték meg a Bonafide buliját, mint a főzenekarét, ami igen ritka mifelénk. Azt azért halkan jegyzem meg, hogy a stílusjegyeiben semmi eltérést nem mutató svédek és ausztrálok takkra pontosan ugyanazt nyújtják, így lehet elég egy este egy tribute zenekar....

0airbourne2013_70.jpg
Mert lehet ezt szépíteni akárhogyan, az Airbourne egyszerűen csak egy olyan világméretű igényt elégít ki, mint amire példaképeik már sosem lesznek képesek. Az, hogy ezt az O'Keeffe fivérek mennyire tudatosan tették, arra nincs rálátásom, és nem is érzem, hogy kilóg a lóláb, de a tény attól még tény: Az Airbourne az AC/DC modern, adrenalinnal turbózott változata, aminek van keletje. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tegnapi, és az azt megelőző bulijaik mind telt házzal mentek. És mi tagadás, megérdemlik a sikert! Ha már Angust nem láthatjuk soha egy klubban, testközelből, akkor beérjük Joellel, aki olyan elánnal veti bele magát az előadásba már az első hangoktól, hogy dobos legyen a talpán, aki tudja tartani a lépést.

Ez azonban nem jelent gondot Ryan-nak, mivel egy azon anyatejen nevelkedtek, iszonyat összhangban működik a gépezet. Irigylésre méltó, amit ez a négy ausztrál 3 lemezzel a háta mögött tíz év alatt összehozott. Az autentikus rock&roll-ra remélhetőleg az idők végezetéig lesz igény, ezt pedig a Warrnambool-ból szalajtott négyes olyan precízen viszi színpadra, ahogyan azt nem sokan. A telt házzal dübörgő Hajó remek terep egy ilyen örökmozgó személyiségnek, mint Joel, be is járta a kis villanygitárjával a nyakában rendesen! A bárpultig is elmerészkedett, hogy onnan ossza az igét az áhítattal figyelő publikumnak. Van pár negatívum, amit szerettem volna megemlíteni, de egyrészt nem szeretnék a népharag céltáblájává válni, másrészt amíg e sorokat vetem monitorra, a fürdőszobában éppen a kötelező vízmérő cseréjét végrehajtó duó baszott el valamit, és jelenleg úgy áll a helyzet, hogy szét kell vésni a falat, csempét, mindent. Szóval emlékezzünk a szépre, a jóra, és basszunk rá, hogy egy tribute bandáért lelkesedünk tömött sorokban, immáron harmadszorra!

0airbourne2013_10.jpg

Réti Zsolt fotói a legutóbbi Club 202-es koncerten készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr896896033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixface 2014.11.24. 13:14:32

Hagytam magamnak időt erre a kommentre. Szükségem is volt rá.

Ebben az évben a barátommal elkezdtünk újra rock koncertekre járni és bevallom nagyon élvezem és nem csak a baráti társaságot, hanem ahogy újra felfedezem a metált. Próbálom nyitottam kezelni a műfajt, persze erősen megvezetve az évek óta nálatok olvasott kritikák által.
Szóval az utóbbi időben ott voltam a hajón a Dillinger-en, Crowbar-on, Kvelertak-on, Church of Misery-n, Enter Shikari-n, After the Burial-on. Egyik csapat sem olyan önmagában, amelyik végtelenre van beállítva a lejátszómban, de egy jó playlistet össze tudok dobni belőlük. Mindegyik másért szerethető és mindegyik másért volt értékes produkció.

Ebben a sorban következett az Airbourne. Olvastam már itt róluk nálatok, jó kis bulizósnak ígérkezett. Nekem kicsit nyolcvanas évek, így egy kis időutazásra is számítottam. A ráhangolódáskor ez be is jött, ha végignézte az ember a hallgatóságot.
A színpadkép kicsit túlzónak tűnt elsőre a feltornyozott Marshall-okkal, de ezt a AC-DC stadionrock maradványaként értékeltem. Mondjuk állatul szólt a cucc a beállás alatt.
Viszont a színpad előtti kordont a mai napig nem értem.
Addig nem is volt baj, amíg meg nem jött az Airboune az előre vizezett hajakkal. (A színpadra kirakott víz csak hajra, a sör csak kilocsolva fogyott.) A számok közötti kegyes pengetőosztogatással, a spontánnak tűnő nyakban lovaglással, a lenézett közönségre locsolt sörökkel. Az egész egy végletekig kitalált MŰsor volt, amiben az egész koncert alatt egy őszinte pillanatot nem láttam. Már ameddig bírtuk, mert kb öt szám után összenéztünk és hazamentünk. (Még soha nem mentem haza koncertről, moziból is csak egyszer.)

Előtte tippelgettünk mennyiben lesz az előző koncertek után más a közönség. Hát nagyon! Én nem az fontos, hogy ki mit vesz fel, szíve joga úgy öltözködni és hordani a (megmaradt) frizuráját, ahogy neki tetszik, hanem a mentalitás. Az, hogy a zenekarok közti szünetben a kijárat felé haladva beszólnak egymásnak, hogy a koncert közben összeverekednek. Akkor ezért motoztak a bejáratnál!?!
A többi koncerten mindenki annak a közösségi élmények a részese akart lenni, hogy együtt megnézünk egy jó zenekart.

Végül összegzésként egyetértek a cikkíróval: Az Airbourne megtalált egy piaci igényt, amit úgy elégít ki, ahogy elvárják tőle. Őszintétlenül és felszínesen.

Vagy csak rossz helyen álltam?
Nem. Tudom, hogy rosszkor voltam rossz helyen.
Ezek után rettenetesen várom a Suicidal Silence-t!

látens liberális 2014.11.24. 22:24:35

Csehországban láttam a nyáron az Airbourne-t egy fesztiválon.Úgy voltunk vele, hogy belenézünk, kell egy kis AC/DC feeling, aztán megyünk sörözni.Aztán végignéztük.Már az elején iszonyatos energia áradt a szinpadról.Végig feszesen játszottak, az AC/DC-nél azért metálosabb az egész.Persze nagy adag utánérzés van a nagy tesó után, de egy igazi jó bulizene.Az az igazi szőrös, mocskos metál.Nekem tetszett.A pozörködést inkább viccesnek találtam, mint cikinek.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum