Makó Dávidnak, a Haw énekesének első, egyéni, igen bensőséges és letisztult szólóalbuma körülbelül egy hónappal ezelőtt, október 24-én jelent meg. A nyolc dalból álló, nagyjából fél órás felvétel - a zenészt idézve - az egri Standing Wave stúdióban, Sohinál készült el, és magában foglalja az összes olyan koncepciót, mondanivalót, és ”színt”, amit az eddigi zenekari munkássága során nem tudott beilleszteni az adott formáció profiljába.
A Those miles we walk alone dalai mind–mind mérföldkövekként jelzik a sokak által jól ismert, nagyon emberi érzésvilág elemeit, a magány, megkopott, emlékké szelídült fájdalom, remény, béke, boldogtalanságba hulló rezignáltság, újrakezdések életté, és utakká összeálló nagy szőttesét. Az első dal, a címadó, Those miles we walk alone Dávid mély, lélekbemászó hangjával felskicceli a zenei műcsokor mélységét, és el–elhalkuló módon átvezet minket a második, I’ll be your Dawn című alkotásba, ami ennél jóval fenyegetőbb, sötétebb, ugyanakkor hasonlóan borongós hangulatú szám. Személyes kedvencem az ezt követő, Dear Mother While nevű szerzemény, ami egyszerre őrzi meg az eddigi dalokból áradó, ősi forrásból merítő szépséget, a jó értelemben vett, elkerülhetetlen sötétséget, miközben felvillantja a szerző érzékenységét, az egyéni ember önmagát és világát boncolgató kijelentéseit, ami sok ezer, millió, milliárd, eddig élt és ezután születő létezés alapkérdéseibe ágyazódva lesz kollektív, és mindnyájunkat érintő.
Ezt a mélységet elvágva, könnyedebb hangulatot hoz magával az As the Winds Change, amiben tökéletes harmóniában olvad össze a gitár, és az ének, ezzel könnyítve meg a mondanivaló súlyát. Az ez után szereplő Azt gondoltam, egy magyar nyelvű népdal újraértelmezés. Leporolva képviseli a műfaj hangulatát, ugyanakkor nem egy tizenkettő egy tucat, ezredjére is ugyanolyan szájízt ránk erőltető feldolgozás, sokkal inkább egy tökéletesen szétszedett, és a zenész saját stílusában újra felépített alkotás, mely a magyar ”ízt” őrizve viseli magán az inkább amerikai, mintsem európai népzenei vonásokat. Ezt a vonulatot váltja az Untitled című, cím nélkülisége ellenére erős mű, kissé kiszakítva minket az előbbi szám alatt átélt pillanatoktól, hogy aztán a Hulljatok levelek újra felidézze tradicionális, értékes népzenei gyökereinket, az előző magyar dalnál pimaszabb formában téve mindezt. A lemez utolsó, Dew to the Land című szerzeménye, az első dallal összecsengve keretet ad a koncepciónak, melyben Dávid hangja lassan magunkra hagy, hogy átéljük a saját, egyedül megtett mérföldjeink súlyát.
Igényes, tiszta, a lehető legpozitívabb értelemben véve puritán, közhelyektől mentes, bizalmas alkotás a The Devil’s Trade, vagyis Makó Dávid első szólóalbuma. Ezek után végképp reméljük, hogy lapul még ott, a fiók mélyén egy–egy, nem kidobásra ígért, semmilyen eddigi formátumba sem illő terv, és nóta. Kíváncsian várjuk a folytatást.
