RockStation

2015-ben ismét lesz Hegyalja Fesztivál

2014. november 28. - sunthatneversets

nyirseghir-hegyalja2013-07-650.jpg

Legalábbis ezt írja a hegyalja.info. A cikk szerint az idei fesztivál elmaradása idegenforgalmi szempontból jelentős károkat okozott.  A buli ebben az évben ünnepelte volna tizenötödik születésnapját, és mint ismert a szervezők tavaly karácsonykor még ingyenesnek hirdették. Több hónapos hallgatás után azonban tavasz elején azt közölték, hogy „a területen folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy' elmarad.” Munkálatok azóta sem történtek Májer János, Tokaj előző polgármestere pedig korábban azt mondta, hogy az állami támogatás hiánya miatt nem rendezik meg a fesztivált.

Az egykori Hegyalja Fesztivál – ha marad egyáltalán ez a neve - újjászervezéséről csütörtökön, a tokaji önkormányzat ülésén beszéltek a képviselők. Posta György polgármester azt mondta, hogy a leendő szervezők már felvették a kapcsolatot Rakamazzal (hivatalosan a szabolcsi városhoz tartozik a fesztiválnak otthont adó terület) és az előkészületek is nagy erőkkel zajlanak. Állítólag az új(?) szervezők rendelkeznek a megfelelő anyagi háttérrel, a rendezvényt pedig más alapokon szervezve nemzetközivé tennék. Megjegyezzük azért, hogy a fesztivál korábban is nemzetközi volt.

Állítólag a fesztivál időpontja is a szokott helyen, július közepén (július 16-19) lesz, ami azért is érdekes mert a RockMaraton is pont ebbe az idősávba esik. Tokajban most az önkormányzat is segíti az újraéledő Hegyalja Fesztivált, az egyik önkormányzati képviselő javaslatára pedig munkacsoportot állítanak fel, hogy színvonalas és zökkenőmentes fesztivál élessze újra a tizenhat éves hagyományt. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr26940291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum