RockStation

Alvin és a Mókusok: lemezbemutató a Barba Negrában

2014. december 03. - rockstation

alvin_2014.jpg

Két év után jelent meg idén ősszel az Alvin és a Mókusok új albuma, A bölcsek meg hallgattak címmel. A tavalyi, 20. születésnapot ünneplő jubileumi turné után idén tehát ismét új dalokkal vár minket a zenekar országos turnéján. A fővárosi koncertre december 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, a Fatal Error és a Magic Cats Rockabilly Trió felvezetésével.

A november 21-én megjelent, A bölcsek meg hallgattak című új Alvin és a Mókusok lemez összesen 11 dalt tartalmaz. Ezek közül az egyik, a Konfliktus már augusztusban nyilvánosságra került, szöveges videó formájában, amely itt látható:

A zenekar elmondása szerint az új lemez különleges abból a szempontból, hogy erre tudták legtöbb energiát fordítani az összes eddigi albumok közül. Mind zeneileg, mind szövegvilágban sikerült még feljebb tenni a lécet, és hangulatában is nagyon színes anyag született, amelyben néhol zongorabetétek, fúvósok is felbukkannak.

A zenekar az új albumot az egész országban, koncertek sorozatával mutatja be. Budapesten december 13-án játszanak a Barba Negra Music Clubban. Jegyek még kaphatók! További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr756953483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum