RockStation

A Barba Negrában búcsúztatja 2014-et Annáék rockcirkusza

2014. december 23. - sunthatneversets

anna_1.jpg

Ha valaki nem ismerné igazán a zenekart, talán elgondolkodna, hogy a 10. születésnapi koncertjét hogyan fogja felülmúlni a formáció. Az Anna and the Barbies-t azonban nem abból a fából faragták, akik beérnék egy-egy ünnepi extrával, sőt, az lenne a furcsa, ha nem történne semmi különleges valamennyi fellépésükön. Hogy erre az évre még mit tartogatnak a tarsolyukban, s vajon az égből ereszkedik-e le hozzánk ismét az énekesnő, vagy a föld alól mászik elő, azt ki tudja, aki azonban nem szeretne lemaradni az idei utolsó őrületről, annak december 29-én a Barba Negra Music Clubban a helye.

A terepet az a Babel nevű ötösfogat melegíti majd be, kiknek idén jelent meg debütáló nagylemezük. Szabadesés címmel az Anna and the Barbies is ebben az évben, a múlt hónapban jelentkezett új anyaggal, s a címadó dalhoz már klip is készült azóta. A Fonogram-díjas csapat megjárt már szinte minden lépcsőfokot, s a kis klubbulik után sorra telt házakat produkálnak a komolyabb helyszíneken is, így 2014-et is egészen biztosan sokadmagával búcsúztathatja, aki a két ünnep között a Barba Negrát választja. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr957006513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum