RockStation

Az ex-Guns 'N Roses basszer zenekara Debrecenben lép fel

2014. április 06. - sunthatneversets

Walking Papers.jpg

Azt ugye már korábban megírtuk, hogy egy másik ex-Gunner, Gilby Clarke Szolnokon játszik idén, most pedig Duff McKagan basszer zenekara a Walking Papers lép fel a debreceni Roncsbárban június 14-én. Ha azt nézzük, hogy Duff áprilisban öt koncert erejéig a Guns ban is kisegít, akkor elég sűrű a programja. A Walking Paperst eredetileg a Paerl Jam gityós Mike McCreadyvel hozta össze Duff, de őt senki ne várja majd Debrecenbe, mert éppen a Pearl Jammel fog turnézni. Ha valaki nem ismerné a zenekart, hajtás után megmutatjuk milyen zenét játszik a Walking Papers.

Tovább

Hallgass bele a Prong új albumába!

prongruininglivesearlycover.jpg

A mai internet uralta világban két fajta zenekar létezik. Az egyik új lemezét folyamatosan új dalokkal, szöveges videókkal meg igaziakkal promózza, mire kijön a lemez már majd az egészet ismerjük. A másik pedig bejelenti, hogy új lemeze lesz, aztán az egyszer csak előugrik a fasorból. A Prong mindenképpen az utóbbiak közé tartozik, mert azon kívül, hogy tudjuk a Tommy Victor vezette alakulat lemeze április 28-án jelenik meg nálunk idáig maximum a borítót lehetett ismerni. Teljes új dalt most sem tudunk mutatni, ellenben ITT a lemez összes dalába bele lehet fülelni.  

„Így bármilyen szorongásunkat ki tudjuk engedni magunkból” – interjú Taylor Younggal, a Twitching Tongues gitáros-énekesével

0codeorangekids2014_05.jpg

A Twitching Tongues-nak már a bemutatkozó lemeze is nagyszerűen sikerült, az akkori kiadói viszontagságok után viszont a tavalyi In Love There Is No Law-val még jó pár lapáttal rádobtak a kaliforniai srácok és az eddigi áldozatos munka gyümölcse mostanra kezdett beérni: odaát az Államokban olyan nevekkel játszanak együtt, mint a Madball, a menetrend szerinti európai turnék mellett mára megjárták Japánt és rövidesen Ausztráliába is elkalandoznak... Taylor Young a pár héttel ezelőtti budapesti koncert előtti órákban tartott rövid helyzetértékelést...

Tovább

Slash elkészült az új lemezzel

Slash20123.jpg

Slash már egy ideje dolgozik új, szám szerint harmadik szólóalbumán a Myles Kennedy & The Conspirators-szal. Nos, most úgy tűnik kész a lemez, egészen pontosan 17 dal, melyből egy instrumentális. A lemez producere ezúttal Michael "Elvis" Baskette lesz, akit az Alter Bridge albumairól már ismerhetünk. Slash azt mondja rockos, nagyon rockos lesz az új album, aminek mi felettébb örülünk.

Tovább

Gyászmise helyett népünnepély - jelentés az utolsó FEKETE ZAJ FESZTIVÁLról

ZAJ beállós + effects.jpg
Hosszú-hosszú idő telt el az utolsó Fekete Zaj fesztivál óta. Majd’ 2 hónap, pedig mintha csak múlt héten lett volna. Mégis, nem tudjuk kiverni a fejünkből... Az egyetlen éjszaka ért, egymás dorkós-bakancsos lábára tipró muzikális élmények olyan sűrűek voltak – na jó, kit akarunk átverni: 2014 első fele annyira gazdag volt mindenféle faszagányos koncertekben – hogy csak mostanra sikerült összekaparni azt, ami ama szeszgőzös, borult, mégis egyáltalán nem sötét éjszakán történt, mikor eltemettük a Zajt. Elnyomott szivarvégekbe, habos szélű sörös poharakba, transzban elhagyott zenekaros pólók és maradék merchhegyek alá.

Eddigi életem legszebb gyászmiséje volt.

Tovább

Szinte kész a Mastodon új albuma

mastodonband2014.jpg

Az év egyik leginkább várt albuma a Mastodon hatodik nagylemeze. A Facebook oldalukra posztolt közlemény szerint a felvételek közel készen vannak és utána már csak a maszterelés van. Április végén közös turnéra indulnak a Kvelertakkal és Gojira-val, addigra valószínűleg be is szeretnék fejezni a stúdiózást.

Update: Ma kiderült, hogy a hatodik Mastodon album Once More Round The Sun címmel jelenik meg.

A bakelit horgász - Interjú Csongor Bálinttal a Subscribe énekesével

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

A Subscribe az elmúlt évek alatt szép lassan az új generáció egyik vezető rockzenei előadójává küzdötte fel magát, amit jól mutat, hogy új, This Moment Will Soon Be Gone című lemezük még a Mahasz eladási listáját is vezette. Az évek óta csúcsra járatott zenekar énekesével Csongor Bálinttal beszélgettünk rajongói támogatásról, bakelit lemezekről, a tervezett új videókról, de még a horgászatról is szó esett. Hajtás után a RoskStation első videóinterjúja.

Tovább

Júniusban új Anathema album érkezik

anathemaband2014_638.jpg

Június 10-én jelentkezik új lemezzel az angol progresszív rock alapvetés, az Anathema. A két évvel ezelőtti nagyon jól sikerült Weather System után nagy izgalommal várhatjuk a folytatást. A Distant Satellite címmel megjelenő kiadvány mögött dolgozó stáb nem változott, továbbra is KScope gondozza, a hangmérnöki munkálatokat Christer-André Cederberg vállalta ismét. A hajtás után található - szerintünk - szép borítót pedig a koreai Sang Jun Yoo tervezte. A zenekar közleménye szerint, remélik, hogy ugyanolyan szeretettel fogadják majd a rajongók az új lemezt, mint ahogy a zenekar azt készítette - mi nagyon várjuk!

Tovább

Áprilisban megjelenik az Ann My Guard lemeze

Ann My Guard Innocence.JPG

Az Ann My Guard készülő lemeze kapcsán a csapat énekesnőjével Baumann-Tóth Eszter Annával olvashattatok nálunk már egy interjút. Nos azóta újabb konkrétumokkal tudunk szolgálni a zenekar kapcán. Április 21-én ugyanis Innocence Descent címmel jelenik majd meg a csapat első lemeze, melyet Vári Gábor producelt. Hajtás után egy rövid zenekari ajánlót láthattok az albumhoz.

Tovább

Hat év után új Dystopia-lemez

Dystopia Way.jpg

Hosszú várakozás után megjelent a 2003-ban alakult szegedi Dystopia második lemeze Way to Unfold címmel. Az együttes a 2008-as megjelenésű Incompetence Drive óta nem jelentkezett hangzóanyaggal, de az évek nem teltek tétlenül. Néhány komolyabb tehetségkutatós siker után (Becherovka ABC, Metalchamp) az utóbbi években több országos turnén is részt vettek a Subscribe, a Road, és a Leander Rising társaságában, emellett folyamatosan dolgoztak az új anyagon.

Tovább

Robbanásszerű visszatérés: Satan – Life Sentence (2013)

Satan Life.jpg

Kinek ne jutna eszébe a Newcastle-i Satan neve, ha a NWOBHM mozgalomról van szó? Egy méltatlanul elfeledett zenekar, akik sokkal többre is vihették volna, ha egységük fel nem bomlik. Mindezek ellenére tény, hogy ’83-as debüt anyaguk, a Court In The Act azóta mérföldkővé érett, így nem meglepetés, hogy én - a stílus szerelmese -, valamint jó pár fémkedvelő társam örömmel vettük hónapokkal ezelőtt a hírt, hogy a sátáni brigád ismét aktív és Brian Ross énekessel karöltve megjelentetni készülnek a zenekar legújabb lemezét, aminek címe Life Sentence lesz.

Tovább

Júliusban jön az új Accept lemez

accept2014bandofficial_638.jpg

Az önmagát 2010-ben reaktiváló heavy metal alapvetés július 18-án jelentkezik új albummal, ami már a harmadik lemezük a visszatérés óta. Ezt is, ahogyan az előző kiadványokat a Nuclear Blast gondozza és nem váltak meg a korábbi két lemezt felügyelő Andy Sneap producertől sem. Az új lemez Blind Rage címen fog megjelenni és a hajtás után található az album borítója is.

Tovább

"Nem tudjuk csakis tribute zenészként élni az életünket" - Green Machine-interjú Perutek János énekessel

Green Machine band.jpg

A Green Machine zenekarral nagyot fordult a világ az elmúlt pár hónapban. A Kyuss tribute zenekar gitárosa Miki a Kyuss énekes John Garciaval zenél, zenekara pedig kilépne a tribute zenekarok árnyékából és saját lemezt készít jelenleg. A zenekarral kapcsolatos történésekről az énekes Peruval beszélgettünk. 

Az utóbbi időben sok minden történt veletek, de kezdjük az elején. Egy kicsit meséljetek a zenekarról. Mikor indultatok és miért pont Kyuss?
Peru: 2012 nyár vége vagy ősz eleje volt az alakulásunk. És egy májusi Barba Negras Kyuss koncert adta az ötletet, hogy megcsináljuk a bandát. Sokat nem vacakoltunk.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum