RockStation

Ezt várjuk rockerként 2015-ben

2015. január 04. - sunthatneversets

top102015legjobbanvart-1.jpg

A rocker különös "állatfaj". Úgy tud lelkesedni valamiért, várni valamit, elindulni valamiért, mint talán egyetlen más zenei műfaj rajongói sem. Márpedig 2015-ben is lesz mit várni, lesz miért elindulni egy jó buli erejéig a rockerseregeknek. Nyilván mindenkinek az ízlését nem ismerjük, így alább megmondjuk, hogy rockerként mi mit várunk a 2015-ös évtől.

ÚJ METALLICA LEMEZT A NÉPNEK

20140320-metallica-x600-1395346401.jpg

Tudjuk már mindenkinek a könyökén jön ki a Metallica, de mégiscsak a földkerekség legnagyobb metal bandájáról beszélünk, akik 2008-ban adtak ki utoljára lemezt. Azt tudjuk, hogy van egy rakat riffjük, csak a stúdióba nem igazán akaródzik bevonulni nekik. Viszont 2015-re is van már jópár koncertdátumuk lekötve, hozzánk legközelebb Bécsben a Rock In Vienna Fesztiválon játszanak. Tavaly mindössze ezt az egy árva új dalt tudták összehozni, így igencsak kétséges, hogy idén lemezzel tudnak-e előrukkolni.

 

AC/DC KONCERTET A NÉPNEK

ACDC2014.jpg

A tavalyi év egyik kellemes meglepetése az AC/DC újbóli felbukkanása és új lemeze volt. Bár a nehézségek már őket sem kerülik el. Az alapító gitáros Malcolm Young öregkori szenilitása miatt gyakorlatilag már nem is a banda tagja, Phil Rudd dobos pedig több időt töltött az Új Zéland-i rendőrség köreiben, mint a próbateremben. Mivel a csapat sem mai gyerekek gyülekezete, ezért lehet, hogy utoljára lehet őket elcsípni őket, viszont ezt jó lenne Magyarországon megtenni, azonban - bár a nyári koncertdátumaik korántsem teltek be - egyelőre csak Ausztriáig jönnek.

 

MOTÖRHEAD KONCERT A VOLT FESZTIVÁLON

Lemmy2.jpg

Örüljünk, hogy Lemmy még az élők sorában van és hogy a karácsonykor 69 életévét betöltött rockistent még koncertezni láthatjuk. Így aztán, aki teheti az zarándokoljon el szépen Sopronba a Volt Fesztiválra a nyáron és nézze meg a Motörhead-et, mert ki tudja meddig teheti ezt még meg.

 

HAMAROSAN JÖN MARILYN MANSON ÚJ LEMEZE

marilyn-manson-marilyn-manson.jpg

Ez itt a kakukktojás, hiszen valljuk be őszintén az Antikrisztus olyan lemezeket adott ki mostanság, amik igencsak rombolták a nimbuszt. Viszont ő is megöregedett kicsit és mintha érettebb muzsikával próbálna előállni, legalábbis a január 20-án The Pale Emperor címmel megjelenő lemez előzeteseiből nekünk ez jött le. Most úgy érezzük ő lehet az év egyik kellemes meglepetése.

 

A THRASH METAL NAGYÁGYÚI VISSZATÉRNEK 2015-BEN

Slayer 2013.jpg

Jobban nem lehetne megfogalmazni ezt, amikor tudjuk, hogy Slayer, a Megadeth, az Anthrax és a Testament is lemezre készül 2015-ben. Slayer-ék kábé lassan készen is vannak az első olyan lemezzel, melyen már dalszerzőként nem szerepel a megboldogult Jeff Hanneman. A Megadeth múlt év végén osztódott kettővel, lévén, hogy Chris Broderick és Shawn Drover dobos is lelécelt a Dave Mustaine ügyvezető igazgató által irányított bandából. Mustaine jó híreket és lemezt ígért 2015-re, nem lepődnénk meg Nick Menza és Marty Friedman reaktiválásán sem. Az utóbbi években új erőre kapott Anthrax is új zenéken dolgozik, sőt várhatunk lemezt a basszusgitáros váltáson átesett Testament-től is.

 

A PROGRESSZÍV METAL (DJENT) ERŐSÖDÉSE 2015-BEN

peripheryband2014_638.jpg

Tudjuk, hogy nem mindenkinek szíve csücske, de észrevétlenül nem lehet elmenni az olyan zenekarok mellett, akik ma is jelentősen befolyásoljak a rockzenei közízlést. Napokon belül új lemezzel jelentkezik - mindjárt duplával - a Periphery, akik az utóbbi években igen nagyot léptek előre, ezzel az albummal meg még nagyobbat fognak. Új lemezzel jelentkezik tavasszal/nyáron az Észak-Karolina-i prog metal császár Between The Buried And Me is, sőt talán egy új Dream Theater korong is belefér az évbe.

 

ÚJ FAITH NO MORE LEMEZ 18 ÉV UTÁN

Faith No More 20143.jpeg

Az év egyik nagy durranása vagy bukása (mi azért az előbbire szavazunk) kétségtelenül, az utóbbi időben azért turnézó, de utoljára lemezt 1997-ben készítő Faith No More visszatérése lehet áprilisban. Javában stúdióznak, sőt valószínűleg be is fejezték a lemezt, amin ez a dal biztos szerepel majd.    

 

ÚJ GOJIRA LEMEZ

gojira_2014.jpg

A metallal kevés jobb dolog történhetett volna az utóbbi években, mint a francia Gojira felbukkanása. Az utóbbi két évben szétturnézták az agyukat, azt meg tudjuk, hogy van egy rakat Pantera-hatású riffjük. Ezt nem mi mondtuk, hanem ők, meg azt is, hogy év elejétől az új lemezé az elsőbbség. 

 

AZ ÚJ TOOL LEMEZ

Tool-Band-Picture.jpg

Ha idén megjelenik végre az új Tool lemez, a seggünket a földhöz verjük. Utoljára a stúdióból posztoltak képet, de ahogy egyik kommentelőnk megjegyezte, lehet, hogy csak sörözni mentek. Az mindenesetre biztos, hogy 2006-ban (!) adtak ki utoljára albumot, úgyhogy éppen itt lenne az ideje, hogy véget vessenek a szerencsétlenkedésnek és valami végre történjen már! Most, rögtön, azonnal!

 

HAZAI ROCKFESZTIVÁLOK ERŐSÖDÉSE

fezen2012.jpg

Lesz idén újra Hegyalja Fesztivál igaz más névvel és más koncepcióval is, így elsősorban nem erre gondoltunk a címben. Hanem. Bár helyszíne még nincs az idei Rockmaraton Fesztivál igencsak erősnek ígérkezik. A hazai metal elit mellett lesz többek között Hatebreed, Darkest Hour, The Black Dahlia Murder, Destruction, és még további nevek is várhatóak. Az idei Rockpartról sokat még nem tudunk, de ha lesz olyan erős, mint tavaly mi már elégedettek leszünk. Az idei FEZEN Fesztiválról nagyon ütős dolgokat csiripelnek a verebek, mi egyelőre leírni sem merjük, amit hallottunk, de ha a fele igaz lesz, akkor nagyon combos kis csomagot sikerül leszállítania a szervezőknek Székesfehérvárra.

 

AMIT VÁRUNK MÉG

Nem is várjuk, inkább csak reméljük, hogy a magyar rockzenének legalább olyan erős éve lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Várós az új Fear Factory, Deftones, Paradise Lost lemezt. A System Of A Down ugyan megint koncertezik idén, de végre egy lemezt is összehozhatnának, ideje volna már. Ozzy belengetett egy új Black Sabbath lemezt, valószínűleg az utolsót, bár hogy 2015-ben összehozzák-e az kétséges. Szóval kedves rockerek, talán 2015 sem lesz egy rossz év.    

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr707039653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thedirector 2015.01.04. 17:59:26

A Thrases részhez: Az Annihilator is jön új lemezzel. :)

mötley 2015.01.18. 09:49:40

Mötley Crüe final tour...U.S.A.-n kívúl?
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum