RockStation

Terveink szerint most két év aktív turnézás következik.. - Obituary-interjú Donald Tardy Dobossal

2015. január 25. - csubeszshuriken

0obituary2015_39.jpg

Az Obituary neve manapság talán jobban cseng, mint valaha, a csapat pedig a nemrég kiadott Inked In Blood lemezzel járja Európa klubjait, óriási sikerrel. A január 21-én megrendezett Dürer kertes koncert előtt, és az ezt megelőző délutáni soundcheck után kaptuk el a zenekar dobosát Donald Tardy mestert egy rövid interjúra, az új album megjelenése és az ezt bemutató turné kapcsán. (Fotók: Réti Zsolt)

Az elmúlt hónapokban folyamatosan turnén vagytok. Mindenhol leszakítjátok a színpadot. Nem fáradtok el? Mivel tudtok feltöltődni a két buli közötti köztes időben?
Donald: Tegnap szabadnapunk volt, nem játszottunk. Két szabadnap jutott erre a turnéra, több mint egy hete játszottunk már minden este, szóval csak aludtunk, ettünk és aludtunk. Sok alvással és normális kajával jól lehet bírni, nincs gáz.

Akkor ti nem jógáztok két buli között, vagy valami ilyesmi?
Donald: Nem ember, nem. Csak eszünk és alszunk.

Nem most volt amikor először álltatok színpadra, azóta sokat változott a világ. Milyennek látjátok mondjuk most a színpadról a közönséget? Vagy például azt ahogy a zenéteket fogadja? Változott valami az idők során?
Donald: Azt hiszem az Obituary most megint egyre közkedveltebbé válik. Egyre szélesebb körben lesz ismert. Azt látjuk, hogy sokan, akik akkor még fiatalok voltak mikor mi elkezdtünk zenélni, még csak most fedezik fel maguknak a zenekart. Aztán ott vannak a régi rajongóink, akik most újra visszatalálnak a zenénkhez és nagyon értékelik az új albumot. A kapcsolat a közönséggel ugyanaz, mi úgy érzem együtt gyilkolunk a bulikon. Persze jó látni, hogy sok fiatal is eljön a koncertekre és harap az igazi régi sulis death metálra. Ők a jövő, és persze a zenekar jövője is. Ez pedig fontos nekünk.

Az utolsó két lemez kiadása között öt év telt el. Most turnén vagytok az új lemezzel. De vannak már konkrét terveitek esetleg egy újabb lemezzel? Milyen jövőt láttok most magatok előtt?
Donald: Nos, az Inked in Blood egy hosszú két és fél éves munkafolyamat vége. Nagyon sokat dolgoztunk ezzel az új lemezzel, hogy olyan legyen, amilyet igazán szeretnénk. Ez pedig sikerült is, elégedettek vagyunk. Most viszont a sok stúdiómunka után szeretnénk a koncertekre összpontosítani. Terveink szerint most két év aktív turnézás következik. Tele vagyunk időpontokkal, most erről fog szólni minden. Aztán később természetesen jöhet majd egy új lemez is.

A dolgok, amik miatt ez a zene jött belőletek, most is bennetek vannak? Miből jön ma is az az irgalmatlan erő ami az új albumra is jellemző?
Donald: Amikor mi elkezdtünk zenélni még kölykök voltunk. Lelkes rockzene rajongó kölykök tele energiával. Ez pedig szerencsénkre még most sincsen másképp. Még mindig ugyanazok a kölykök vagyunk, ezért tudjuk ugyanazt, ugyanakkora lendülettel csinálni. (nevet) Tényleg nagyon szeretünk együtt zenélni, ez pedig képes önmagában újabb és újabb lendületet adni. Ha szereted, amit csinálsz, mindig meg tudsz újulni, nem?

Ha már a rajongást említed, most együtt játszotok Mantas mesterrel és új bandájával ezen a turnén. Ebben van szerepe annak, hogy mondjuk magatok is nagy Venom rajongók vagytok? Jó arc az öreg?
Donald: Persze, mindannyiunkra nagy hatással volt a Venom, mint a többi korai nagy metál banda, és van abban valami klassz, ha együtt turnézhatunk. Nekem a Lynyrd Skynyrd volt az első, ami a figyelmemet a zene felé fordította, de a Venom és a Celtic Frost csinált belőlem dobost. Az első olyan metál bandák voltak, aminél egyértelműen éreztem, hogy ezt én is szeretném csinálni. Nagyon inspirálóan hatott. Ők most is olyan zenét játszanak, mint amin mi is felnőttünk és természetesen pont ezért, bejön nekünk. Mantas pedig jó arc. Igen, ők a mi jó barátaink.

0obituary2015_38.jpg
Egy új kezdeményezés segítségével készült el ez az új album. Miért választottátok ezt az utat? Beszélnél egy kicsit erről a Kickstarter dologról?
Donald: Igen, ez egy adománygyűjtő kampány volt, ahol a rajongók segítségét kértük az új album munkálataihoz. Szeretünk volna egy abszolút saját lemezzel kijönni, ezért beszéltünk a rajongóinkhoz. Így sokkal kényelmesebben, szabadabban tudtunk dolgozni a saját stúdiónkban, a saját környezetünkben. Ez pedig jót tett a lemeznek, ami nekünk és a rajongóknak is örömet okozott. A támogatóinkhoz eljutottak a cd-k, a mai internetes világban valós kapcsolatot teremtettünk köztünk és a minket hallgatók között és ez fasza. Mi mindig próbálunk a jövőbe tekinteni, és ez egy lehetséges jövő. Mint az együttműködés a Relapse Records-szal, akikkel nagyon elégedettek vagyunk.

Sok zenész hoz létre mostanában a saját bandája mellett side projekteket, hogy más stílusokban akár, vagy másokkal kipróbálja magát. Ti nem gondoltatok erre? Van akivel szívesen zenélnél, zenélnétek?
Donald: Nos, mint mondtam most a fókusz az Obituary dolgain van. Száz százalékban ezen vagyunk. Nincs most igazán másra időnk. Meg azt gondolom, mi nem vagyunk tipikus death metal csapat, sok mindent behozunk a zenénkbe, groove-okat, lassú Black Sabbath féle hatásokat, vagy akár a Venom nyerseségét, ez pedig jelenleg kielégít minket. De sok zenész cimboránk van, akiket nagyra értékelünk, és szívesen zenélnénk velük, szóval később valamikor, buliból az ilyesmikre simán nyitottak vagyunk.

Ez egy fikció, de ha akkor a kezdeteknél nem üt be az első két album úgy, ahogy beütött, el tudod képzelni, hogy mi lehettél volna még? Mit csinálnál most, ha nem a zenélésből élnél?
Donald: Nem tudom. Miután elkezdtem dobolni, soha nem gondoltam másra csak a dobolásra. Ez az amiben igazán ki tudok teljesedni. De valószínűleg sportoló. A fiatal években a zenélés mellett mindenféle sportokat kipróbáltam a focitól az amerikai futballon át a baseballig. Ha válaszolnom kell azt mondanám talán baseball játékos lettem volna. Valószínűleg.

Ok Donald! Köszönöm a lehetőséget és az interjút. Alig várom az esti show-t!
Donald: Én is köszönöm. Nagyon jó koncerteket adtunk eddig mindenhol, tele vagyunk energiával. Biztos élvezni fogod.

https://www.facebook.com/ObituaryBand
http://www.obituary.cc/

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr477104991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum